December 8-án tűzzük műsorra Boldogság évadunk operett előadását, Leo Stein-Jenbach Béla-Kálmán Imre-Békeffi István-Kellér Dezső-Gábor Andor-Rátonyi Róbert: Csárdáskirálynő nagyoperettjét! Az előadás nem csak humorban, lélegzetállító koreográfiákban, jelmezekben és látványban, de igazi, forró szerelemben is gazdag, amelyért a karakterek számos akadályon keresztül mennek. Az előadás Sylviáját, Szederjesi Teodórát, valamint Edvinjét, Kádár Szabolcs Jánost kérdeztük a karakterükről, a próbafolyamat kihívásairól és az operett műfajhoz kötődő kapcsolatukról.
Szederjesi Teodóra: Komolyabban az operett műfajával itt, a Veszprémi Petőfi Színházban ismerkedtem meg. Azóta sok, kihívásokkal teli, de annál kedvesebb színészi pillanattal lettem gazdagabb. Annyira magasztos és monumentális dolognak tartom egy színház primadonnájának lenni, hogy én saját magamra nem is szeretem használni ezt a kifejezést. Színész vagyok, akinek azt tanították, hogy minden rábízott feladatot a tudása maximumán kell teljesítenie. Legyen szó prózai vagy operett előadásról, én igyekszem ezt a muníciót beteljesíteni, a pillanatnyi hangi adottságaim, idegrendszerem, színészi kvalitásaim tetőfokán. Ugyanakkor magánének szakon végeztem a gimnáziumban, valamint 9 évig táncoltam. Az, hogy ezt a tudásomat többször is van lehetőségem kamatoztatni az operett műfaján keresztül, külön öröm.
Kádár Szabolcs János: A Budapesti Operettszínház Stúdiójában végeztem, ahol számos musical és operett szerepet eljátszhattam. Eleinte azt éreztem, hogy az operett nem lesz az én műfajom, de idővel megtapasztaltam, hogy nagyon jó kihívás színészileg és hangilag egyaránt, komoly felkészülést igényel egy-egy operett előadás. Korábban táncoskomikus karaktereket játszottam, ahol fontos a mozgás kultúra is, a jó fizikum. Ahogy értem, tapasztaltam, szépen lassan beleértem a bonviván karakterekbe, amelyekben úgy érzem, egyre otthonosabban mozgok.
Szederjesi Teodóra: Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Sylviája mindig is az egyik álomszerepem volt. Az első találkozásom a művel a magánének szakos gimnáziumi éveim alatt történt, amikor is egy gála alkalmával, engem ért az a megtisztelő feladat, hogy elénekelhettem a darab néhány ikonikus dalát az iskola zenekarának kíséretében. Rögtön szerelembe estem a művel, a dallamokkal - különösen az Emlékszel még című dallal -, a történettel, Sylvia karakterével és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én ezt a szerepet legalább egyszer el szeretném játszani életem során! Később a Művészeti Egyetemen az operettről tanultunk, a műfaj egyik legkiemelkedőbb előadása gyanánt pedig a ’93-as kaposvári, Mohácsi János-féle Csárdáskirálynő felvételét néztük meg, amelynek Sylviája, Sáfár Mónika volt. Lenyűgözve néztem a felvételt, azt követően még vagy több tucatszor megnéztem. Ugyancsak az egyetemen történt, hogy amikor egy énekórám alkalmával, kedvtelésből épp Sylvia belépőjét, a Hajhó-t énekeltem, benyitott a terembe Mohácsi János és karba font kézzel végig hallgatta a dalt, majd a dal végén egy mosolyt intézve felém, kisétált. Ma pedig én játszhatom Sylviát, a neves és az általam oly nagyon kedvelt Mohácsi-féle előadás Sylviája, az ez esetben Cecíliát játszó, Sáfár Mónika mellett. Ezeknek az egészen furcsa és misztikus összefüggéseknek a vonatkozásában, megtiszteltetésként élem meg, hogy ennek az előadásnak éppen én lehetek a címszereplője.
Kádár Szabolcs János: A Csárdáskirálynő előadás nem új számomra, csupán a karakterem változott. 2019-ben Gemza Peter rendezésében, Peller Karoly társrendezésében Bóni gróf táncoskomikus szerepét játszhattam, énekelhettem, most pedig Mészáros Árpád Zsolt rendezésében Edvin bőrébe bújhatok, aki a darab bonvivánja. A Csárdáskirálynő egy örökérvényű előadás, a középpontjában a szerelem áll. Varázslatos történet, igényes zene jellemzi, azt gondolom kellő alázattal és az operettek iránti szeretettel megközelítve hosszú ideig lesz látható a Veszprémi Petőfi Színház színpadán és minden kedves veszprémi néző szívébe belopja majd magát az előadás.
Szederjesi Teodóra: Sylvia egy határozott és érett nő. Az orfeumban nevelkedett és habár ott van neki Feri bácsi és Miska főpincér, mint „pótapa figurák”, valamint az orfeumi közösség, mint egy család, úgy gondolom a szeretetnek nem éppen a meghitt, bensőséges formáját tapasztalhatta meg. Ebbe hoz némi változást Edvin herceg, aki mellett Sylvia megtapasztalhatja a valódi és mély szerelmet, ámbár az ő kettejük viszonyát is kétségek szővik át. Sylvia a történet elején úgy tűnhet, kérdés nélkül a karriert választja a szerelem helyett, amely véleményem szerint azért lehet, mert a szeretet, mint biztonsági forma, addig sosem létezett számára. Azt gondolom egy színész életében és különösen egy nőében, a karrier és magánélet párhuzamba állítása állandó téma. Nem nehéz azokkal a kétségekkel és belső vívódásokkal azonosulni, amelyeket Sylvia átél a karrier és a szerelem mérlegre helyezésekor. Válassza a biztos karriert, amely bár sok örömet hoz, de lehet, hogy idővel a boldogtalanságba hajszolja, vagy válassza a szerelmet, amely a rangbéli különbségek miatt, csak álomszerű, de annál édesebb jövő képét villantja meg? Annál is könnyebb azonosulni Vele, hiszen a végén úgy választ, ahogy én tenném. Hogy hogyan? Hát jöjjenek el és nézzék meg az előadásunkat!
Kádár Szabolcs János: A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Sylviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi a rangon aluli kapcsolatot. Edvin minden követ megmozgat, hogy Sylviával egy párt alkothassanak, amely számos akadály elé állítja a szerelmeseket. Edvin megformálása igen izgalmas feladat, egy szép fejlődési utat jár be: a szerelmes befolyásolható fiú az előadás végére férfivá érik, aki képviseli érdekeit a családjával szembe. Hangilag nagyon szép kihívás, bár nincs klasszikus értelemben vett áriája az előadásban, mégis kellő kihívás elé állítja a tenoristákat Kálmán Imre, ugyanis remek ének szólamokat írt Edvin karakterének, amely ének technikailag komoly felkészülést igényel.
Szederjesi Teodóra: Elsődleges kihívásnak mindenképp azt mondanám, hogy ennyire fiatalon játszhatok Sylviát. Nem tudok másik olyan előadásról, ahol 24 éves lett volna Sylvia, ráadásul egyedüli szereposztásban. Szerencsére egyáltalán nem esik nehezemre Sylvia karakterével, céljaival, akadályaival azonosulni. Ugyanakkor idegrendszert és hangot is megterhelő feladat, talán ezért is bízzák általában a már tapasztaltabb, érettebb színésznőkre a feladatot. Természetesen, megküzdök az energiák fenntartásával és a megterhelő hangi feladattal az előadás során, de én ezt inkább úgy fogom fel, mint fejlődési lehetőséget, mint önmagam szakmai felkészültségének meghaladását. Ez a szerep minden bizonnyal szintlépést jelent a szakmai fejlődésem útján.
Kádár Szabolcs János: Minden szerepet kihívásként élek meg, mert a próbafolyamatok kezdetekor többnyire nincs kialakult képem egy-egy szerepről. Ez a kép az olvasópróba és a rendelkező-, majd emlék- és részpróbák alkalmával állnak össze kerek egésszé. Én mindig akkor érzek megnyugvást, amikor a közönség beül és megnézi az előadást.
