Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önöket az új évadunk küszöbén! Évről évre izgalommal készülünk, hogy adhassunk Önöknek! Adhassunk értéket, feltöltő, gyógyító erőt, élő kapcsolatot, adhassunk SZÍNHÁZAT!
Szolgálni akarjuk azt a nemes és gyönyörű ügyet, amely nélkülözhetetlen és kiemelten fontos a mai korban is! Igazán nem mondhatjuk, hogy nem száguld velünk a világ. Újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk, annyi hír ér el hozzánk – sok közülük néhány pillanat múlva teljesen ellenkező előjellel, de újult erővel támad ránk –, hogy már-már az élet „Nem-is-olyan-vidám park”-jában érezzük magunkat. Hol hullámvasúton hánykolódunk, hol ringlispílen forgatnak, hol az elvarázsolt kastélyban bolyongunk.
A színház csodálatos világában, a félhomályos nézőtér nyugalmában azonban még mindig – és már évezredek óta – az élő emberi kapcsolatokkal, történetekkel, hősökkel és karakterekkel, vidámsággal és szomorúsággal találkozhatunk. Sokan együtt, egymás közelségében, a közös élmény erejével feltöltődve, alkotók és közönség, létrehozó és befogadó egységében, összeadódásában, egymásra hangolva és egymásra utalva. A Veszprémi Petőfi Színház társulata ennek az élő kapcsolatnak a kezdeményezője, felelőse, letéteményese – Önökért, a bérletes és nem bérletes színházszerető közönségért.
Mindig Önökre gondolunk. A most meghirdetett évad minden egyes előadása is Önöket szólítja meg, és hívja közös lelki, szellemi, érzelmi elmélyedésre a prózai és a zenés műfajok nagy alkotásainak bemutatásával. Mert a Veszprémi Petőfi Színház – még mindig – több mint Színház!

A 2025/26-os évadban is minden helyzetben közösségben a közönséggel!
Találkozzunk a Veszprémi Petőfi Színházban!

Oberfrank Pál
igazgató

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV