Ismét egy szuper nap a PetőfIfiAkadémián!

Izgalmasan kezdődött a mai Akadémia-napunk, mert új kortársunk csatlakozott hozzánk. Lili személyében egy kedves, aranyos személyt köszönthettünk, nagy öröm, hogy a jövőben minden szombaton velünk tart! Az ismerkedés után Kellerné Egresi Zsuzsanna akadémiavezetőnk irányításával közösségépítő és személyiségfejlesztő játékos gyakorlatokat végeztünk, majd ebéd után folytattuk a csapatépítést és „gondűző szertartás” keretein belül mindannyian egy-egy lufiba tettük problémáinkat, negatív gondolatainkat, amelyeket eltaposva elűztünk minden gondot. Kóródi Mónika korrepetitor és Keller János színművész segítségével gyakoroltuk az ünnepi meglepetés produkciónkat, amely után a vasárnapi Vuk című előadás főpróbáját nézhettük meg, ahol a kis Vuk szerepét akadémiatársaink - Horváth Máté és Horváth Ábel - váltott szereposztásban alakítják. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Ez a napunk is élménydúsan telt, hiszen közösségünk ismét erősebb lett, részt vehettünk egy házi főpróbán, ahol a Színház társulatával és meghívott vendégeivel nézhettük meg premier előtt az előadást, valamint énektudásunkat és mozgáskultúránkat is fejleszthettük! Nagyon várjuk a következő szombatot és az adventi fellépésünket!
„Zöldben látjuk a világot!” (Tóth Janka)
PetőfIfiAkadémiánk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jött létre.