Már most nagyon várjuk a következő szombatot, hogy ismét sok új dologgal ismerkedjünk meg!

A mai napunkat a házasság hete alkalmából meghirdetett rajzverseny eredményhirdetésével kezdtük, ahol egyik akadémista társunk, Katona Bálint szavalta el Petőfi Sándor: Reszket a bokor, mert… című versét. Az eredményhirdetés után akadémiavezetőnkkel, Kellerné Egresi Zsuzsannával folytattuk a napunkat, aki ismét egy izgalmas játékkal készült nekünk. A játék során egymást kellett jellemeznünk, amely nagyon jó közösségépítő feladat volt. A finom ebéd után - feltöltő bohóckodás és játszóterezést követően - kihirdettük a délelőtti játék nyertesét, amely után megismerkedtünk Kálmán Péter rendező- és koreográfus asszisztenssel, a művészeti állomány csoportvezetőjével. Péterrel munkájának izgalmas részeiről beszélgettünk, illetve betekintést nyerhettünk abba, hogy hol, hogy és mit dolgoznak a művészeti állomány tagjai. A napunkat a Diótörő és Egérkirály musical koreográfiájának megtanulásával zártuk, melyet szintén Péter tanított be nekünk. A koreográfia eleinte nehéznek tűnt, de a végére belejöttünk és megtapasztaltuk, hogy a tánc nem is olyan egyszerű, mint ahogy az a nézőtérről látszik.
Már most nagyon várjuk a következő szombatot, hogy ismét sok új dologgal ismerkedjünk meg!
„Önmagadat adni egyszerűbb, ha a közösséged elfogad.” (Szücs Fanni)
PetőfIfiAkadémiánk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jött létre.