2023. január 7.
Táncos lábak a PetőfIfiAkadémián!

A napot Akadémia vezetőnkkel, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzserrel kezdtük, akivel többek között karácsonyi és újévi, valamint a nemrég véget ért Carpe Diem táboros élményeinket, érzéseinket beszéltük át, majd a finom ebéd után - a tavaszias időben - a Színházkertben rögzítettük párokban a PETŐFI 200’ év tiszteletére – akadémiavezetőnk által kitalált – színházi kezdeményezéshez választott verseinket. A felvételeket közösen megnéztük és elemeztük. 17 órakor együtt drukkolva követtük Akadémista társunk versmondását a programon belül, melyet élőben közvetített a Veszprémi Petőfi Színház a hivatalos Facebook oldalán ( https://www.youtube.com/watch?v=ThWeOBloc6s ).
Több meglepetés produkcióval is készülünk Veszprém városának jeles napjára, ezért ma gőzerővel gyakoroltunk Keller János színművész irányításával. Izgatottan várjuk a fellépéseket, hiszen mindig öröm a Színház kötelékében, a művészekkel együtt színpadra állni!
A nap végére kellemesen fáradtan és megannyi élményekkel, új tapasztalatokkal telve köszöntünk el egymástól, várva a következő szombatot, melyet ismét együtt töltünk majd!
„Hatalmas ováció a PetőfIfiAkadémiának!” (Rozsos Regő)
PetőfIfiAkadémiánk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jött létre.