2024. október 6.

Mai napunkat Gacsal Márta tanítóval indítottuk, akivel az október 6-i gyásznapról emlékeztünk meg, beszélgettünk a szomorú eseményről és közösen emléktablót készítettünk. Megismerhettük a forradalom és a szabadságharccal kapcsolatos eseményeket, történéseket, a 13 vértanú kivégzésének okát. Ezt követően a Színház előtti téren elhelyeztük tiszteletünk és megemlékezésünk jelképeként virágainkat.

Elindult a harmadik félév a PetőfIfiAkadémián!

A finom ebédet követően a nap hátralévő részét Kőrösi Csabával, a Veszprémi Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművészével töltöttük, melynek keretében színészmesterséggel ismerkedhettünk és az értő, kifejező beszédtechnikát gyakoroltuk.

Olyan hasznos dolgokat is tanultunk, melyeket az életben is hasznosíthatunk!

A napunkat színes, a Veszprémi Petőfi Színház logójával ellátott álarcok készítésével zártuk, melyek a Petőfi Színbál és a farsangi mulatság kellékei lesznek! Nagyon várjuk az évad második Akadémia-napját!

„Közösség, érték, jövőkép – PetőfIfiAkadémia!” (Fődi Lili Judit és Lálity Dominik)

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV