2023. december 2.

A mai nap is mozgalmas volt és nagyon élveztük!

A zöld az olyan, mint a környezet, mindig melletted van

Mai Akadémia napunkon egy nagyon különleges ajándékot kaptunk Oberfrank Pál igazgató úrtól és Kellerné Egresi Zsuzsanna Akadémiavezetőnktől. A Színházban nemrég mutatta be könyvét Böjte Csaba, aki számos fiatalnak segített már az élet sokszor hullámzóvá váló tengerében. Az Ő általa alapított egyik Gyermekotthon lakói egy gyönyörű adventi kalendáriumot készítettek megannyi lelket feltöltő üzenettel, melyet mi, Akadémisták kaptunk ajándékba! Gyorsan ki is nyitottuk az első két napot és alig várjuk, hogy mindennap olvashassuk a napi üzeneteket! Akadémiavezetőnk egy nagyon izgalmas, érdekes játékot talált ki nekünk. Minden Akadémista húzott egy nevet és a húzott személynek a bőrébe kellett bújnia, majd a többieknek ki kellett találnia, kit alakítottunk. Sokat nevettünk és közelebb kerültünk egymás megismeréséhez! Az ebédet követően, Kőrösi Csabával, a Veszprémi Petőfi Színház egyik vezető színművészével dráma- és improvizációs gyakorlatokat végeztünk, melyben betekintést nyerhettünk a színészek színpadi létének világába is. A nap hátralévő részében Keller János színművésszel és Kóródi Mónika korrepetitor segítségével az Advent első vasárnapjára készült fellépésünket gyakoroltuk. Már nagyon várjuk a holnapi napot, hiszen az ünnepi műsoron először léphetünk fel, mint a Veszprémi Petőfi Színház PetőfIfiAkadémistái!

Sok mindent tanulhattunk a színház varázslatos világáról, egymásról! Kíváncsian várjuk mit tartogat a jövő szombati Akadémia napunk! Már alig várjuk!

„A zöld az olyan, mint a környezet, mindig melletted van.” (Polhammer Dénes)

PetőfIfiAkadémiánk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jött létre.

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV