2025. július 13.

Vajon létezik még egy olyan színház Magyarországon, amelynek színművészei vállalják, hogy a Balaton vizében állva, a fürdőzők között énekeljenek el örökzöld operettslágereket?

A kérdésre a válasz: nem valószínű. A Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagjai azonban megteszik ezt, méghozzá boldogan. Most, sokadszorra is ez történt, ezúttal Balatonfüred talán legszebb, leghangulatosabb strandján, az ikonikus Esterházyn, az Operettcsobbanáson. A Keller János, a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál művészeti vezetője által kiötlött, különleges előadási forma vagányságával még azokat is képes megnyerni

a hungarikum műfajnak, akik eddig nem kedvelték az operettet. Vagy csak ebben a hitben éltek. Mindenesetre a strand közönségében – amely a tipegőktől a fiatalokon, a „régebb óta fiatalokon” át egészen az idősekig terjedő korskálát fedte le – úgyszólván senki nem akadt, akinek a tüzes zenére ne mozdult volna meg valamelyik végtagja. A teátrum ismert, népszerű művészeiből, azaz Módri Györgyiből, Hirschl Laurából, Szederjesi Teodórából, Keresztes Gáborból, Horváth Dánielből és Keller Mártonból álló karnak két hölgy és három fiatal srác – akik csak úgy spontán bekapcsolódtak a produkcióba – személyében tánckísérete is akadt. Ahogy Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház kreatív vezetője felhívásában ígérte, a vállalkozó kedvűek megkapták jutalmul a holnapi Füredi Operettvigalomra szóló páros belépőt. Mindenki mosolyogva, energiával feltöltekezve indult haza a balzsamos füredi nyári estén, amelyet valószínűleg sokáig nem felejt el.

Mint ahogy a két kihelyezett nap programsorozatát elindító Operettvonat is emlékezetes marad, amely után boldogan integettek a járókelők, az éttermek-fagyizók teraszán ülők, sőt, az autósok is, akik általában nem nagyon szeretik a lassú járműveket. Hát igen: a szívből jövő, valami jót, szépet adni akarásra mindig olyan válasz érkezik, mint amilyet mi kaptunk ezen a csodálatos vasárnapon.

Így futunk neki a holnapi zenés operettfelvonulásnak és a nagyszabású, kétrészes összművészeti gálának. Jó kis hétfőnk lesz, az biztos...

 

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV