Ezt a kérdést a híres Esterházy strand egyik munkatársa tette fel nekünk a vasárnapi Operettcsobbanás után, amely alaposan felpezsdítette a hangulatot. Ez is egy olyan mozzanat volt, amitől úgy éreztük: bőven megérte a füredi kiruccanás és a rengeteg előkészület!
Ez a benyomás csak erősödött bennünk hétfőn, amikor tapasztaltuk, hogy az Operettfelvonuláson részt venni kívánók gyakorlatilag velünk együtt, jóval a hivatalosan meghirdetett kezdési időpont érkeztek meg a Zákonyi Ferenc utcai szökőkúthoz. Több ismerős feltűnt az előző napi Operettvonatról és az Operettcsobbanásról, de persze voltak újak is, akiknek a készülődés keltette fel a kíváncsiságát – elvégre nem mindennap látni annyira káprázatos, korhű ruhákat, amelyekben a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságának tagjai megjelentek. Aztán a Veszprémi Petőfi Színház vezetőségével, Oberfrank Pál igazgatóval, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzserrel és Keller Jánossal, a fesztivál művészeti vezetőjével és a programok rendezőjével, valamint a teátrum műsort adó művészeivel az élen, a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara által diktált ütemre elindult a menet. A megállóknál, a 2025-ös Év Fagylaltját adó Bagamérinél és a Vitorlás téri Bujtor-szobornál már többen táncra is perdültek a közönségből, de – ráérezve a hamisítatlanul magyar zene ütemére és a gyönyörű magyar nyelven írt szövegekre – a karon ülő kicsik is vezényeltek a kezükkel. Ilyenkor mindig az jut eszünkbe, hogy milyen boldog lenne Rátonyi Róbert, Honthy Hanna, Csikós Rózsi és a többi, halhatatlan operettcsillag, ha látná, hogy 2025-ben sem kell aggódni a hungarikumnak minősített műfaj jövője miatt.
Ilyen felvezetés után jött a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál kihelyezett napjainak fénypontja, az esti Füredi Operettvigalom című magyar virtus gála. Önmagában is szívmelengető volt a hosszú sorban, szépen felöltözve bebocsátásra váró nézők látványa, a Balatonfüred Kongresszusi Központ hatalmas, színültig megtelt nézőtere. Érezhető volt a levegőben a várakozás izgalma. Az ismert-szeretett dallamok első taktusainak felhangzásakor boldogan egymásra pillantottak az emberek. Régi szerelmek? Családi emlékek? Sorsfordulók? Egészen biztos, hogy mindenkinek volt legalább egy száma, amelyhez köze van... Ez a gála – és kérjük, ne vegyék ezt öndicséretnek – egészen egyszerűen fantasztikus volt! A Veszprémi Petőfi Színház művészei, Módri Györgyi, Szederjesi Teodóra, Hirschl Laura és Rubold Emília, Szeles József, Horváth Dániel, Keresztes Gábor, Keller Márton és Rubóczki Márkó, az operettvilág nagy sztárja, a zseniális Oszvald Marika, a Magyar Operaház magánénekese, a Budapesti Operettszínház tagja, a csodálatos hangú Ninh Duc Hoang Long, a hegedűvirtuóz Horváth Elemér Emi és zenekara, Király Béla tánckara, a cirkuszművész Nagy Lóránt Lúciusz valami olyasmit adtak, ami sokkal több volt, mint egy minden részletében professzionálisan kivitelezett műsor: a szépet-jót adni akarás ünnepe. A szeretet- és lelkesedésszálakat Keller János rendező fogta össze és fonta színpompás szövetté. Kifejezetten erre az egyszeri, megismételhetetlen alkalomra. Nem is akarta azt kiengedni senki a kezéből: hosszú percekig zúgott az állótaps. Végül, hogy válaszoljunk a címben szereplő kérdésre: igen, megyünk! Sőt! De erről most még nem árulnánk el többet...
