2023. március 30.
VI. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján összművészeti, a lelkeket-szíveket feltöltő, tükröt tartó, az alkotót és befogadót egyaránt gyógyító, segítő előadások és programok várják az érdeklődőket! Az idén nemzetközi társulatokat is felvonultató, négy napra bővült Fesztivál második napján a fiatalokat is érintő online zaklatás témájával, érdekes szakmai beszélgetéssel, a lengyel társulat a tánc nyelvén elmondott, az emberekben az elfogadást erősítő előadásával, valamint egy budapesti sikerdarabbal várjuk közönségünket!

A Fesztivál második napján, április 22-én 15-18 óra között a Dísztéren kihelyezett sátorban és faházban Bőrgyógyászati, diabétesz, vérzsír, koleszterin és emlő szűrővizsgálatok veszik kezdetét. Ép testben, ép lélek! kezdeményezésünk keretében szakorvosok és prevenciós előadások segítik a fesztiválra érkezőket. A szűrővizsgálatokon való részvétel díjtalan, de szükséges legalább egy Fesztivál-programunkra szóló jegy megváltása és felmutatása!
16 órakor az előcsarnokban a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány - I’m online című előadása mutatja be a mai kor sajátosságait, az iskolai „bántalmazást”, az internetes zaklatást. Az 50 perces darab egy izgalmas színházi nevelési előadás, mely nem csak a fiatoknak, de minden korosztálynak látképet ad arról, mennyire fontos a tudatos internethasználat, valamint egymás támogatása, segítése. A darab főszereplője egy 15 éves roma kamaszlány, akit a negatív, romló és bántással teli környezete mellett az álnevek mögé bújók is ostromolnak az online térben. „Nem titkolt célunk, hogy érzékennyé tegyük közönségünket arra, hogy a bántalmazást nem kell megtűrni a környezetünkben.” – olvasható a leírásban. Jegyek online: https://petofiszinhaz.jegy.hu/program/im-online-146518/965981
17.30-kor az előcsarnokban egy igazán érdekes és érzékeny témát érintünk Színház és dadogás című szakmai beszélgetésünkkel. A programelem során Őze Áron Jászai Mari-díjas művésszel és Keller Mártonnal, a Veszprémi Petőfi Színház gyakorlatos színészével beszélget Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember. Hogy küzdhető le és milyen technikai eszközök vannak erre a fajta kihívásra egy művész hétköznapi és szakmai életébe - erre kapunk választ a színes és értékes elemzés kapcsán. A beszélgetés közben jeleneteket láthatnak a témához kapcsolódó A király beszéde című nagysikerű előadásunkból és az Oscar-díjas filmből is.
19 órakor a nagyszínpadon a Lublini Színházterápia Alapítvány - Krumpliopera című előadása biztosan maradandó és lelkekig hatoló élményt nyújt majd a nézőknek nyíltságával, pezsgésével és őszinteségével. A kihívással élő művészek a hip-hop tánc műfajjal közvetítik a jelen társadalmat a mindennapjaink kritikájának reflexiójában, miközben megtanítanak minket arra, hogy megnyíljunk mások felé és ezáltal tágítsuk látókörünket. „Olyan emberek kirekesztéséről szólnak, akik nem a társadalom által elfogadott normákkal élnek. Nem tesznek ideológiai fátylat a megoldatlan problémákra, és nem keresik a lehetőségeket a kialakult és jelenkorban is fennálló társadalmi hierarchiák támogatására. Ők a kizártak kizárásával játszanak.” – fogalmazza meg a társulat. Jegyek online: https://petofiszinhaz.jegy.hu/program/krumpliopera-opera-kartoflana-146592/966596
Fesziválunk második napja egy budapesti sikerelőadással, Patrick Süskind: A nagybőgő című monodrámával zárul. A 21 órakor, a Latinovits-Bujtor Játékszínben kezdődő kamaradarab Klem Viktor előadásában látható, aki fantasztikus, humoros, érzelmekben gazdag játékával varázsol minket egy nagybőgős fejébe, érzelmeibe, gondolataiba, monológjaiba, miközben egy koncert részesei lehetünk különleges módon. „Létezik zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül.” Jegyek online: https://petofiszinhaz.jegy.hu/program/a-nagybogo-klem-viktor-onallo-estje-137239/966598
A Karaván Színház előadásán, a Színház és dadogás szakmai beszélgetésen való részvétel díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött! A lengyel Krumpliopera című előadásra és Klem Viktor játékában látható A nagybőgő című monodrámára extra kedvezményes áron tudnak jegyet váltani!
Minden Fesztiválprogram után szakmai, a nézőkkel és a közreműködőkkel közös feldolgozó beszélgetést tartunk az alkotókkal, melyet Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember vezet.
A Fesztiválon számos díjtalan programmal várjuk az érdeklődő közönséget. A jegyköteles programok a Fesztivál koncepciójához alkalmazkodva – nézőbarát áron - 2000 Ft/előadás érhető el. Amennyiben szeretnének minden programon részt venni, Lélektől-lélekig fesztivál-bérlet megváltása is lehetséges. Bérlet- és jegyinformációk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu. Online jegyvásárlás: https://petofiszinhaz.jegy.hu/event/category/szinhaz-1/venue/latinovits-bujtor-jatekszin:veszpremi-petofi-szinhaz/city/veszprem/date/2023-04-20to2023-04-23
A VI. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja a 10. Színházi Olimpiával és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jön létre.