2026. február 27.

Az újságírókon kívül a Veszprémi Petőfi Színház nézői is jól tudják, hogy a médianap után két nappal jön premier! 

Pénteken megtartottuk a János vitézke médianapját

Február 27-én, pénteken a János vitézke című interaktív gyermekelőadás alkotóival, Palásthy Bea és Módri Györgyi rendezővel – aki egyben a Mostoha és a mesélő is –, valamint az Iluska szerepében látható Hirschl Laura, illetve a Kukorica János alakját magára öltő Keller Márton színész-énekművészekkel készíthettek interjút a média képviselői. Sőt, megtekinthették a próbát is – vagyis láthatták azt az érzelmekkel teli, csodaszép darabot, amelyre március 1-jén, vagyis most vasárnap, délután 3 órától, a premieren szeretettel várunk kicsi és nagyobb gyerekeket, szülőket, nagyszülőket!

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV