2023. május 3.

Május 6-án 19 órakor mutatjuk be negyedik kamara előadásunkat, Mark St. Germain: Táncórák című színdarabját! A különleges előadás az autizmussal élő Ever és az álmát feladni kényszerülő Senga életéről szól, akik a tánc művészetének gyógyító erejével kezdenek kinyílni önmaguk és egymás felé. A szívhez szóló előadás Gál Tamás Jászai Mari-díjas művész rendezésében kerül színpadra, a Veszprémi Petőfi Színház és a Csavar Színház koprodukciójában.

„Mindenki számára meg lehet találni azt a munkakört, melyben helyt tud állni” – Gál Tamás rendező a Táncórák előadásról
Hogyan jött a közreműködés a Veszprémi Petőfi Színházzal?
Számomra azért volt örömteli pillanat, amikor a Veszprémi Petőfi Színház Vezetése megbízott a Táncórák előadásnak a megrendezésével, mert mindig nagyon foglalkoztatott azon embertársaink sorsa, akik „mások”. Nem jobbak, nem kevesebbek, de mások, mint az átlagember, legyen szó akár a bőrszínről, akár egészségügyi állapotáról, ami „mássá” teszi őket. Mi, a többség hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy átlagosak vagyunk, mi vagyunk a „normálisok”, csak azért, mert mi vagyunk többen, emiatt pedig előítéletesek és kirekesztőek tudunk lenni. Minden darabban keresem azt, hogy tudok a perifériákra került emberek történetével dolgozni.

Nagyon nagy öröm, hogy ismét Veszprémben dolgozhatok ennyi év után. Minden darab, amiben játszhattam itt, nagy élmény volt számomra, sok jó barátra tettem szert, mindig társulati tagnak éreztem itt magam. Amikor egy szabadúszó színészt ilyen nagy szeretettel fogad egy színház, az nagyon hálás dolog tud lenni.

Miért éppen erre a különleges, mély érzelmi tartalommal rendelkező darabra esett a választás?
A Veszprémi Petőfi Színház kiemelten odafigyel a látható és láthatatlan kihívással élőkre. Az integrálás fontossága mindennapos számukra, akár a társulaton belül, akár a kiválasztott színdarabok témájában, akár a nézők körében. Hisznek abban, ahogy mi is nagyon, hogy mindenkinek meg lehet találni azt a munkakört, amelyben helyt tud állni. Nagyon fontos az, hogy a kihívással élő embertársainknak is lehetőséget adjunk a társadalomban, hogy együtt tudjunk dolgozni, élni velük, ahogy ők is velünk.

A darab egyik fontos felvetése, hogy vajon kivel könnyebb együtt működni: egy „ép” emberrel vagy egy fogyatékossággal élővel? Emellett fontos témakör a tehetség is, hiszen mindkét főszereplő a maga módján, a maga adott élethelyzetében tehetséges valamiben.

Van személyes érintettsége az autizmus vagy a fogyatékossággal élők világából?
Jó magam úgy nőttem fel, hogy van egy súlyos autizmussal élő unokatestvérem. Ez azonban soha semmiféle terhet nem jelentett a családban, sőt rengeteg örömet és élményt kaptunk tőle, még úgyis, hogy csak sírással, nevetéssel, kiabálással tudott és tud a mai napig kommunikálni velünk. Ő egy Tündér számunkra, mindig a mi Tündérkénk marad.

Mi volt a legfelemelőbb momentum a próbafolyamat során?
Minden egyes pillanat felemelő volt, amit a két színésszel töltöttem a próbákon. Motiváltuk egymást mindannyian, és maximális energiát fektettünk bele abba, hogy megfelelően tolmácsoljuk két korláttal élő ember életét. Ez egy igazi közös munkafolyamat, alkotói tevékenység volt csapatként. Mindkét színész kapcsolódik hozzám, hiszen a feleségem a női főszereplő, a férfi színésztárs pedig jó barátom, ami talán még különlegessebbé teszi a közös munkát.

Több részben is boldogság ez az előadás számomra! Egyrészt két színház közös koprodukciója. Mindig szép dolog, amikor összefogásban készül egy ilyen nem mindennapi előadás. Másrészt pedig gyermekemként tekintek a Csavar Színházunkra, melyet dédelgetünk, építgetünk és mely feleségemmel közös álmunk volt, ahol most is a próbáink nagy része zajlott.

Nagyon remélem, hogy a veszprémi közönség is érezni fogja azt az alázatot, amelyet beletettünk az előadásba és követendő értékeket tudunk közvetíteni, amelyeket hazavihet magával a néző, beépítheti életébe.
Programfüzet Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV