2026. június 10.

Június 10-én, szerda délelőtt, a Veszprémi Petőfi Színházban nagy médiaérdeklődéstől kísérve a teátrum igazgatója, Oberfrank Pál, a fenntartó, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Porga Gyula, valamint Durmics Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Irodájának vezetője ismertette a színházrekonstrukció következő, „2A” elnevezésű ütemét.

Oberfrank Pál elöljáróban a színházrekonstrukció rendkívül lényeges, már lezárult első üteméről, a volt zeneiskola – ahol most a Petőfi NézőPont Jegyiroda mellett stúdió, próbaterem és irodák vannak – és most a Színház varrodájának otthont adó Szeglethy utcai épület, illetve az udvar felújításáról, az ott elhelyezett, majdan a teljes intézményt kiszolgáló légtechnikai berendezésről beszélt.

Porga Gyula a Veszprémi Petőfi Színház épületének „veszprémiségét” emelte ki, emlékeztetve arra, hogy az a helyi színházpártoló egyesület koordinálásával, közadakozásból létesült a Veszprémi Egyházmegyétől megvásárolt területen. A Medgyaszay István tervezte, a korban egyedülállóan innovatívnak számító épület déli oldalát a Veszprém megyei Németbányán született Nagy Sándor festőművész, a gödöllői művésztelep alapítója A Csodaszarvas üldözése című sgraffitója díszíti. A polgármester hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció célja a 120 évvel ezelőtti állapot visszaállítása úgy, hogy a 21. századi igények is érvényesíthetők legyenek.

A sajtótájékoztató további részében a most elinduló „2A” ütemet ismerhették meg a sajtó jelenlévő képviselői. Elhangzott, hogy ebben az ütemben új épületszárny épül a Nagyszínház épülete és az egykori Korona Szálló – ma Bakony Társasház – Óvári Ferenc utcai szárnya között, zárttá téve ezzel az utcaképet. Az új épület földszintjén lesz a Latinovits-terem, ahol kiállítások, fogadások, sőt akár önálló estek rendezésére nyílik lehetőség. A Bakony Társasház északnyugati csücskében alakítják ki az igazgatósági irodablokkot. A „2A” ütem egyik leglényegesebb eleme az lesz, hogy a Petőfi NézőPont udvarán található hűtő-fűtőberendezést rákötik az Óvári Ferenc utca másik oldalán álló épületegységekre. Az út alatt áthaladó közműalagút egy föld alatti fogadóegységbe torkollik majd. Mindebből következően a hamarosan, júliusban megkezdődő munkálatok hatással lesznek az Óvári Ferenc utca gyalogos- és gépjárműforgalmára, ezért Oberfrank Pál mindenki türelmét kérte. Az igazgató hangsúlyozta: bár az Óvári Ferenc utcában a Színház melletti járda le lesz zárva, a másik oldalról, a zebrán átkelve megközelíthető lesz az épület, illetve a Színházkert felől is érkezhetnek a nézők. Azért, hogy az építkezés ne zavarja a Színházban zajló próbákat és előadásokat, a teátrum folyamatosan egyeztet a kivitelezővel.

A csaknem négymilliárd forintba kerülő, körülbelül másfél évig tartó ütemre a forrás rendelkezésre áll. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Porga Gyula elmondta, a Nagyszínház épületét, valamint a Színházkertet is érintő „2B” ütem teljesen elő van készítve, azaz elkészültek a tervek, megvan a jogerős építési engedély és a közbeszerzési eljárás is lezajlott. A kivitelező – a „2A” ütemhez hasonlóan – VEMÉV-SZER Kft.-ből és a WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Kft.-ből álló konzorcium. A „2B” ütem végrehajtásához szükséges, mintegy nettó 20 milliárd forintnyi forrásról az önkormányzat lefolytatja a szükséges egyeztetéseket Magyarország kormányával. Amennyiben ezek sikeresen és időben lezajlanak, Porga Gyula szerint bő három év múlva már teljesen, minden ütemében megvalósult színházrekonstrukcióról beszélhetünk.

A Veszprémi Petőfi Színház természetesen a „2A” ütem végrehajtása közben is várja nézőit a 2026/2027-es Hit-Erő-Akarat évad bemutatóira és előadásaira, mindent elkövetve azért, hogy a nézők a rekonstrukció kapcsán csak az annak nyomán megszülető sok szép és jó iránti várakozás izgalmát érezzék.

Programfüzet Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV