Ma ünnepelné kerek, 80. születésnapját Benczédi Sándor színművész – vagy ahogy a társulat tagjai nevezték: „Benczus” –, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja.

Benczédi Sándor 1945. július 31-én született a székely Sóvidéken, Parajdon, igazi művészcsaládba. Édesapja, idősebb Benczédi Sándor híres keramikus-szobrászművész volt, húga, Benczédi Ilona Svédországban élő szobrászművész, öccse, Benczédi József pedig ma is Erdélyben dolgozó operatőr és dokumentumfilm-rendező.
Benczédi Sándor áttelepülésekor, 1986-ban a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött és – leszámítva az 1990/1991-es évadot – egészen 2024. január 6-án bekövetkezett haláláig társulatunk tagja volt. Az itt eltöltött évtizedek alatt a drámairodalom legnagyobb remekműveiben szerepelt, de tehetségét, különleges karakterét vígjátékokban és zenés darabokban is megcsillogtatta. Igazi vidéki színészi nagyság volt, akit mélyen tisztelt és szeretett a Veszprémi Petőfi Színház közönsége. Utolsó bemutatója Ray Cooney „Család ellen nincs orvosság” című komédiája volt 2016-ban, amelyben Sir Willoughby Drake szerepét öltötte magára. Munkássága elismeréséül 1989-ben a Veszprém Megyei Tanács nívódíjában részesült, 1995-ben a közönség neki ítélte a Petőfi-díjat, 2017-ben pedig Veszprém Megye Érdemrendjével tüntették ki. Bár az utóbbi években egészségi állapota már nem tette lehetővé számára a szereplést, mindvégig, szó szerint a legutolsó órákig szoros kapcsolatban maradt a kollégáival. Emlékét nem csak a szívünkben őrizzük: nevét a Benczédi-Bakody bérlet viseli, a színház előtti téren pedig ott a legendás, egykor sokat egymás mellett üldögélő kettős, Benczédi Sándor és Bakody József emléke előtt tisztelgő barátságpad.
Nem sokkal halála előtt, a Vidéki színjátszás nagy alakjai című portréfilm-sorozatban Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház kreatív vezetője készített vele életút-interjút. Fogadják nagy-nagy szeretettel!
Boldog születésnapot, Benczus, ott fenn, a ragyogó mennyei társulatban!