A PetőfIfiAkadémia hallgatóinak életében nagy nap volt ez a szombat, hiszen a legtöbben most először léptek pódiumra az erre az alkalomra megtanult verssel.
A gyerekek nagyon ügyesek és bátrak voltak – ami nem kis szó, hiszen még a gyakorlott előadó- és színművészeknek is nagy kihívás egyedül odaállni a közönség elé. Szeretettel gratulálunk mindenkinek!
A megerősödött önbizalom látszott is a nebulókon az április 17-i, vagyis jövő hét pénteki – sztárfellépőket is felvonultató – Lélektől lélekig Gála Hirschl Laura színész-énekművész vezette próbáján.
A jól sikerült nap végén Kellerné Egresi Zsuzsanna akadémiai vezető elégedetten nyugtázhatta: az idén ötödik születésnapját ünneplő, a tagjainak, a mestereinek és persze a közönségnek rengeteget adó PetőfIfiAkadémia megalapítása nagyszerű ötlet volt!

