2024. november 6.

Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház kreatív igazgatója, Örökös tagja öt évvel ezelőtt létrehozta a Petőfi Szalont, melynek mai különleges, Petőfis Arcok Portrébeszélgetés vendége Máté P. Gábor volt.

A Petőfis Arcok vendége Máté P. Gábor volt

Szerető családja körében boldog gyermekkora volt Zalaszentgróton. Bár boltosnak készült, már általános iskolás korában megfogta a színészet, a színjátszókörben első szerepei között volt Döbrögi. 16 éves korában vált véglegessé számára, hogy színész szeretne lenni, és a versmondó versenyek, színjátszószakkör, valamint az élet visszaigazolta, hogy ez a pálya lesz a jövője.  Érettségijét már első éves stúdiósként a Veszprémi Petőfi Színházban teljesítette, melyben tanárai támogatták. Nehéz volt kiválasztani kedvenc szerepeit, de meghatározó volt számára többek között a Legenda a lóról, a Micimackó, a Hamlet, a Hókirálynő és a jelenleg is műsoron lévő, az iskolai bántalmazásról szóló, a Színház számára írt A hatodik szék című előadás. Máté P. Gábor nem csak a színházi világban, hanem a filmek terén is aktív: a hatodik Lélektől Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiváljára az ő ajánlására került műsorra egy, az autizmust bemutató film, többek között ennek is köszönhetően a speciális, érzékenyítő filmek nagykövete lett! Az ő rendezésében jött létre a Szerenád című-korábban a Latinovits-Bujtor Játékszínben bemutatásra kerülő előadás- film. Az idei első gyermekelőadás, a Brémai muzsikusok egyik szerzője és rendezője is Máté P. Gábor volt.
 
Sok érdekességet, kulisszatitkot tudhattunk meg Máté P. Gábor, a Veszprémi Petőfi Színház művészéről! 
 
Figyeljék havi műsorunkat, ne maradjanak le következő portrébeszélgetésünkről se!
 
A Veszprémi Petőfi Színház több mint színház! Minden helyzetben közösségben a közönséggel!

Műsornaptár Online jegyvásárlás PetőfIfiAkadémia Autizmusbarát intézmény Színház TV