A PetőfIfiAkadémia hallgatói igen mozgalmas-izgalmas időszakban vannak.
Az elmúlt napokban két, a március 15-i nemzeti ünnep tiszteletére tartott flashmobban vettek részt – és álltak helyt remekül. Március 26-án pedig jön az Ádámok és Évák Ünnepe, amelynek keretében ők is bemutatják saját produkciójukat. Ez bizony komoly megmérettetésnek ígérkezik, hiszen igen erős a mezőny. A felkészülés mindenesetre gőzerővel zajlik Oberfrank Pál igazgató, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész színész-rendező, valamint Kellerné Egresi Zsuzsanna akadémiai vezető irányításával.
A következő erőpróba a IX. Lélektől Lélekig Fesztivál Lélektől lélekig című nagyszabású, hazai hírességeket és külföldi fellépőket is felvonultató, április 17-i nyitógálája lesz, amelyen a PetőfIfiAkadémia nebulói is a népes közönség elé állnak. A siker egészen biztosan nem marad el, hiszen a gyerekek már szorgalmasan gyakorolnak Kóródi Mónika korrepetítor profi vezényletével.
A szorgos munka közben azért persze volt alkalom egy kis lazításra, amelyet – hiszen az időjárás már egyenesen bíztat erre – egy jó kis közös fagyizás színesített.
Kabát a szekrénybe, mosoly az arcra, fejesugrás a tavaszi kihívásokba!

