“A nyári szünet egyik legjobb napja volt!”
2022. augusztus 30.
“A nyári szünet egyik legjobb napja volt!” - mondták egyöntetűen a PetőfIfiAkadémisták, akik a nyár utolsó napjaiban, iskolakezdés előtt igazi lelki-testi-szellemi feltöltődést adó tanulmányi kiránduláson vettek részt Bécsben! Élményben, emlékekben gazdag nap volt!
“A nyári szünet egyik legjobb napja volt!”
Kellerné Egresi Zsuzsanna akadémiavezető ötlete alapján a fiatalok számára fontos helyeket, épített örökségeket és egy rendkívüli kiállítást is megcsodálhattak a PetőfIfiAkadémisták az osztrák fővárosban. Az utazásra Oberfrank Pál igazgató úr és a Veszprémi Petőfi Színház társulatának néhány tagja is elkísérte a fiatalokat. Felemelő és megható érzés, hogy a Veszprémi Petőfi Színházat mutatják be Bécsben, melyről meggyőződhettünk, hiszen első állomásuk a bécsi Ringturm Galériába vezetett, ahol Medgyaszay István hagyatékai, tervrajzai, ötletei és az általa megvalósított gyönyörű építmények makketjei, fényképei kerültek kiállításra. Igazán különleges élmény volt a Veszprémi Petőfi Színház tervrajzait és makketjét látni, melyet körbeállva csodáltak meg az Akadémisták. A kiállítás érdekessége volt, hogy egy, a Színházunkról készült kisfilmet is vetítettek, ahol annak történetét, építési stílusát és folyamatát mutatták be. Az ebédet követően a Mozart-házba látogattak el, ahol a zeneszerző életét, pályafutását és számos vele kapcsolatos érdekességet bemutató, audio-guide-dal végig követett kiállítást nézték meg. A program különösen kedves volt a diákok szívének, hiszen mindegyikük rajongásig imádja a 2021/22-es évadunk MOZART! című előadását, amit nem csak többször láttak már, de a buszúton is szívesen énekeltek belőle dalokat. A szuvenírek begyűjtése, és különféle, igazi német boltok meglátogatását a bécsi Szent István Székesgyház bejárása előzött meg, ahonnan szinte alig akartak kijönni a diákok, annyira elragadta őket a csodálatos látvány, a gyönyörű boltívek és szobrok, valamint a templom hangulata. A napot a gyönyörű és kultikus Schönbrunni Kastély kertjének bejárásával zárták.

A fáradtság ellenére, a buszon hazafele rögtönzött “Buszfaktor” műsor szerveződött, mely során a fiatalok a busz mikrofonjában adtak elő szívüknek kedves dalokat, így szórakoztatva az utazóközösséget! Nagyon jó hangulatban, közös éneklésekkel, és megannyi élménnyel, emlékkel telve értek haza! Bár a nyárnak vége, de szeptembertől ismét találkozhatnak az Akadémisták szombatonként, mely alkalmakat már nagy izgalommal várják!

PetőfIfiAkadémiánk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és velük együttműködve jött létre.