Érzékenyítés a színház eszközével
2021. július 9.
Július 16-án kezdetét veszi – a minden évben nagy érdeklődésnek örvendő - IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk. A három napos kiemelt rendezvény során budapesti sikerelőadások, Érzékenyítőcske-program, táncprodukciók, szakmai beszélgetések, felolvasó színházi programok, illetve szűrővizsgálat várja a nézőket. Nagyszínpadi előadásainkat pedig – hagyományainkhoz híven – feldolgozó, kibeszélő-est követ a Színház előcsarnokában.
Érzékenyítés a színház eszközével
Július 16-án, 15:30-tól egészen 20 óráig a Fagyöngy Egyesület prevenciós előadásokat tart a színházkerttel szemben kihelyezett sátorban a mellrák elleni küzdelem fontosságáról! Szeretettel várja Önöket a Fagyöngy Egyesület! Tegyünk együtt az egészségünkért!

16 órától nyitjuk meg Oravetz Dániel, kihívással élő festőművész kiállítását a Veszprémi Petőfi Színház gyönyörű előcsarnokában. Dánielt gyermekkora óta érdekli a művészet, 2011-ben pedig részt is vett egy terápiás rajztanfolyamon. 2016-ban jelent meg feleségével közös önsegítő kézikönyve, Mentőöv címmel, ami amellett, hogy bemutatja a pszichotikus epizód kialakulásának jeleit, jellemzi a betegség szakaszait, valamint önsegítő módszertanokat tartalmaz, hasznos tanácsokat is ad a család, a közeli hozzátartozók és a pszichiátriai szakdolgozók számára. A megnyitó után stúdióbeszélgetésen vehetnek részt, amely a kihívással élő alkotó életébe enged betekintést.

Fesztiválunk első napján is készülünk Érzékenyítőcske-programmal, 17 órától találkozzunk a dísztéren egy igazán színes, kreatív aszfaltrajz-versenyen, ahol a téma természetesen az egymás segítése, elfogadása lesz!

18:30-tól Felolvasószínházzal várjuk szeretettel nézőinket Színházunk előcsarnokában. Egy érdekes és fontos témát dolgozunk fel színművészeink - Módri Györgyi, Gaál Attila Csaba és Horváth Csenge - tolmácsolásában. A téma nagyon aktuális és sajnos gyakori, mely ezúttal a megtévesztés lesz. A produkciót 14 éven felülieknek ajánljuk.

Az idén három napos lelki egészséggondozó eseményünket a fesztivál ötletgazdája, mentálhigiénés szakember, Színházunk igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere Kellerné Egresi Zsuzsanna, Nagy Károly apátkanonok és Ovádi Péter országgyűlési képviselő nyitják meg.

Fesztiválunk első napjának nagyszínházi előadásaként a Katona József Színház Lélegezz című darabját láthatják 20 órától nagyszínpadunkon. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sorát felvető előadás Forgács Péter rendezésében, valamint Pálos Hanna és Vizi Dávid főszereplésében látható. A színházi élmény után érzékenyítő, feldolgozó beszélgetéssel várjuk nézőinket előcsarnokunkban, Kellerné Egresi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember és Kardos Klára klinikai szakpszichológus vezetésével. A produkciót 14 éven felülieknek ajánljuk.

Nézőink és a közreműködők biztonsága érdekében a kiegészítő programjainkon való részvétel – korlátozott nézőszám mellett - regisztrációhoz kötött! Egy néző összesen négy főt regisztrálhat be; a regisztrációs karszalagokat kizárólag az előadások előtt tudják átvenni a dísztérre kihelyezett Jegyirodánkban! Három fő előadásunk mindegyikére kedvezményes 1500 Ft-os áron tudnak jegyet váltani. Regisztrálni, illetve előadásainkra jegyet váltani a jegyiroda@petofiszinhaz.hu e-mail címen, telefonon a 20/772-8200-as telefonszámon vagy személyesen Jegyirodánkban (H-P: 9-17), dísztérre kihelyezett Jegyirodánkban (H-P: 10-16) és Kossuth utcai VIP pavilonunkban (H-P: 10-16, Szo: 10-13) tudnak. Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

Érzékenyítés színházzal, a színház gyógyító erejének bizonyítása. Ez a Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztivál!

Színes, országos szinten egyedülálló programok, előadások! Várjuk Önöket sok szeretettel a IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunkra július 16-18. között!

IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk három lélekemelő napja a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával valósulhatott meg.