Topolcsányi Laura, a PETŐFiFJÚ írója: „A darab legszentebb pillanata számomra a gyermekkor és az élet utolsó másodpercének egybefonódása.”
2023. február 1.
Február 17-én mutatjuk be negyedik nagyszínpadi bemutatónkként a PETŐFiFJÚ musicalt, mely a gondolatain, fontos élethelyzetein és állomásain, valamint megzenésített versein keresztül mutatja be egyik legnagyobb költőnket, Petőfi Sándort. Az ősbemutató szövegkönyvét Topolcsányi Laura írta, aki most mesélt a költővel való „megismerkedéséről”.
Topolcsányi Laura, a PETŐFiFJÚ írója: „A darab legszentebb pillanata számomra a gyermekkor és az élet utolsó másodpercének egybefonódása.”
Mi volt a vezető fonal, melynek mentén megírtad ezt a különleges és egyedi történetet Petőfi Sándorról?
Nem akartunk a forradalomról mesélni, azt már oly sokan megtették. Minket most a vadóc diák, a meggyötört katona, a korát megelőző vándorszínész, a folyton szerelmes férfi, az öntörvényű barát, a nyughatatlan költő érdekelt. Természetesen kihagyhatatlan mozzanat Petőfi életéből 1848, de most a személyét helyeztük középpontba.

Milyen úton-módon kezdted el kutatni Petőfi Sándor életét, hogy ebből összeálljon egy színpadra vihető ősbemutató musical?
Ez egy rendkívül gazdag életút, ráadásul - a korban különösen szokatlan módon - életének szinte minden mozzanata dokumentálva lett, hiszen ő már életében legenda volt. Ebből adódóan a forrásanyag bőséges és sokrétű, nagyon gyakran ellentmondásos. Ez nehéz feladat elé állított. A számtalan biográfia, majd a sokféle életrajzot egybevető vaskos tanulmány alapos megismerése után végül a szerzői megérzésre kellett hagyatkozni, hiszen végső soron nem egy dokumentumdrámát, hanem mégis egy fiktív történetet hoztunk létre, amelyben azonban a hitelesség nagyon fontos szempont volt.

Mi volt számodra a legizgalmasabb - akár új információ - miközben a háttér kutatást végezted nemzetünk egyik legelismertebb költőjéről?
Csodálom a lánglelkűségét, a lobogását, a folytonos előre tekintését. Utolsó éveiben eléggé megkeseredett, fontos emberekben csalódott, de mindvégig tele volt hittel, akarással és bátorsággal. Ez inspiráló lehet számunkra is. És az a kristálytiszta szellemisége is, ami egyébként nemcsak a verseiben, de a prózájában is megjelenik. Kevéssé ismerjük ezeket, pedig érdemes a versei mellett az útijegyzékeket, novelláit is olvasni.

A különcségét igyekezted beleírni, megjeleníteni a szövegben, mind a viselkedésében, mind az öltözködésében, mind pedig az addig szokatlan költészetben melyet ő képviselt?
Talán az a végtelen tudatosság lepett meg leginkább, ahogyan ő az egész életét élte. Folyton váltott és változtatott, folyton úton volt, szinte követhetetlen és megjegyezhetetlen a rengeteg helyszín, személy és helyzet, ami hozzá köthető, és ez könnyen keltheti az ösztönlény látszatát. Bizonyára volt is a működésében intuíció, zsigeriség, de alaposabban vizsgálódva kiderül, hogy általában gondosan megtervezett utakon indult el, és minden lépése a kitűzött célt szolgálta. Olvastam róla olyat is, hogy ő volt az első influenszer…

Mit gondolsz, mi lett az előadás csúcspontja?
A darab legszentebb pillanata számomra a gyermekkor és az élet utolsó másodpercének egybefonódása ugyanabban a hangban - lódobogásban -, és az a döntés, hogy „én, Petőfi, a költő, megállok egy pillanatra, mielőtt tovasuhannék az éterbe és fizikai elmúlásba, és belenézek az engem több mint száz éve fürkészők, csodálók, értők vagy nem értők szemébe…”