A művészet gyógyító ereje járta át IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk második napját
2021. július 17.
Kitartás, motiváció, szeretet, öngyógyítás – erről szólt IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk második lelket építő, mélyen elgondolkodtató napja.
A művészet gyógyító ereje járta át IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk második napját
IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk második napját egy idén indult új programmal a Felolvasó Színházzal nyitottuk meg. A program célkitűzése, hogy élő kapcsolattal még jobban felhívjuk a figyelmet társadalmunk aktuális problémáira egy-egy irodalmi mű segítségével. Ezen a délutánon a félelem témakörét dolgozták fel egy szépirodalmi mű, Kosztolányi Dezső: Fürdés című novella részletével – mely Módri Györgyi, Kőrösi Csaba művészeink, fiatal tehetségünk, Zámbó Dávid, valamint Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál felolvasásában volt hallható - a közreműködő művészekkel és nézőkkel közösen Kardos Klára klinikai szakpszichológus, valamint Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember. A „kibeszélés” során a szakpszichológus elmondta, ez a fajta viselkedés, a családon belüli erőszak egy tudattalan formája, amikor a harag, a csalódottság vezérli a szülő minden tettét, ami a gyermek számára egy egész életre kiható traumát tud okozni.

Nagyon hiszünk abban, hogy a művészettel gyógyítani lehet, és nem csak embertársainkat, hanem magunkat is – legyen szó bármilyen művészeti ágról. Fesztiválunkon minden évben látható kortárs tánc előadás, mellyel célunk bemutatni, hogy a tánccal, testünkkel mennyi mindent ki tudunk fejezni, és egy-egy mozdulat milyen tartalmi jelentéssel bír.

Idén először egy veszprémi tánccsoportot, a 31 éve működő és országos szinten úttörőként a modern táncot elterjesztő, Cholnoky Mozgásművészeti Stúdiót hívtuk meg. A fiatal tehetségek a Sötétség című előadásukban a gyertyákat, mint reménysugarakat használták kellékként, üzenve: mindig ki fog világosodni és mindig lesz fény. Második produkcióként a junior kategóriában Európai Bajnokságot nyert duó-párost láthattuk Ambivalencia című táncukkal, aminek fontos üzenete: bár magunk is állhatunk stabilan, de az együtt ereje, az összekapaszkodás mindennél többet jelentenek. Ezt mivel sem lehetett volna jobban ábrázolni, mint a táncosok egymást kiegészítő ruháikkal. Az Egyesület vezetője, Dr. Kiszelyné Czibik Tünde az előadást követő feldolgozó beszélgetésen elmondta, csoportjukban nincsenek életkorok, testképek meghatározva, mindenkinek lehetőséget adnak a tánccal való önkifejezésre, hiszen ő mindig a gyerekek mozgásait, rezgéseit figyeli, és annak megfelelően alakítja ki a koreográfiákat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 3 éves kortól egészen 60 éves korig fogad táncosokat. A tánc-duó tagjai, Lacó Fruzsina és Kocsis Kinga, már egészen pici koruk óta táncolnak – ahogy ők hívják – Tünde néninél, és bár az évek során több műfajban is kipróbálták magukat, a modern, művészeti tánchoz mindig visszahúzta a szívük őket.

Folytatásként egy, a Társulatunk számára nagyon különleges személyt köszönthettünk előcsarnokunk „színpadán”. Gyöngyösy Dóra, Társulatunk angyalkája, már nem először áll közönség elé kortárs tánc előadásával, azonban idei Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunkra egy új produkcióval érkezett, melyet Kálmán Péter koreografált. Színházunk igazgatója, Oberfrank Pál úgy mutatta be, „Sosem láttam olyan szép balett előadást, mint akkor, amikor Dórikát először balettozni láttam, mert ő hitt benne.” Ez az önmagába, koreográfusába és a műfajba vetett hit viszi tovább mindennap Dórit, aki – bár Down-szindrómával él együtt – furulyázik, gitározik, énekel, táncol, versenyszerűen úszik és mindezek mellett hétköznaponként teljes értékű munkatársként tud működni Színházunkban, mint kisegítő munkatárs és ruhatáros. Kálmán Péterrel nem először dolgoztak együtt, hiszen Fesztiválunkra és számos más színházi eseményre csináltak már tánc előadást. Péter elmondása szerint ez most azért volt különlegesebb munka, mert ő csak a tánc vázát adta meg, a mozdulatokat Dórika rakta össze, amit utána együtt gyakoroltak, szépítettek és így születetett meg legújabb koreográfiájuk, melyet már három turnusban megrendezett táborozóink is láthattak. Hozzátette: Dórika az egész próbafolyamatot iszonyatos önzetlenséggel, szeretettel és alázattal csinálta végig, minden nap gyakorolt akár egyedül, akár családja körében, sőt, a zenét is ő választotta a mostani produkcióhoz.

Kora este egy nagyon különleges, lélekemelő, motiváló stúdióbeszélgetésen vehettek részt nézőink, ahol Színházunk vezetése, Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember beszélgetett a segítségnyújtás közben komoly balesetet szenvedett, de a legmélyebb pontról is – a szó szoros értelmében – talpra állt Katona Imre táncművésszel, valamint párjával, Fannival az elmúlt időszakok megpróbáltatásairól, kihívásairól és a boldog pillanatokról. A táncművész elárulta felépülésének legnehezebb része az elfogadás, a saját magával való őszinteség volt, de a baleset óta a legfőbb missziója, hogy értékeket adjon át az embereknek, hogy ezekből tudjanak motivációt, erőt meríteni. „Az élet nem egyszerű, pofára lehet esni, de sosincs lehetetlen! Mindig azt mondom, hogy merjünk nagyot álmodni, mert ugyanannyi idő, mint kicsit.” – húzta alá. „Nem szabadott összezuhanni, menni kellett tovább, kihozni ebből a helyzetből is a maximumot!” – tette hozzá Fanni, majd azt is megtudtuk, hogy gyors és ösztönös segítségnyújtása bár Imre lábát nem, de az életét megmentette. „Egymás társai lettünk azon az úton, amit idáig végigjártunk.” - emelte ki a Táncművész.

Fesztiválunk második napjának nagyszínpadi előadása során a budapesti Újszínház sikerdarabját, a Gyurkovics Tibor által írt, és Dörner György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató rendezésében színpadra állított Császármorzsa színdarabot élvezhették nézőink. Külön öröm volt számunkra, hogy ismét Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunkon köszönthettük a két csodálatos, Kossuth-díjas művésznőt, Tordai Terit, és Esztergályos Cecíliát. A darabot követően Kardos Klára szakpszichológus és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember vezetésével és a művészek, valamint a nézők közreműködésével dolgoztuk fel a látottakat. A színészek mind egyet értettek abban, hogy már az első olvasás után mellbe vágta őket a darab, ami annyira abszurd, hogy újra kellett magunkban is gondolni a darabnak és szerepeiknek megvalósítását. Ahogy ők fogalmaztak, megjelent egyaránt a szeretetkeresés, a szeretetéhség, a hozzánk értő férfi megtalálása, valamint a valahova tartozás érzése is. Ami érdekes volt a művészek számára is, hogy eddig nem játszották nagyszínpadon ezt az előadást, így meg kellett találniuk közösen azt a pontot, amivel itt is olyan mértékű intimitást tudnak kialakítani, mint egy kisebb színpadon.

A mellrák elleni küzdelem fontosságának figyelmére felhívó prevenciós előadásokkal és szűrővizsgálat lehetőségével érkező Fagyöngy Egyesület IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk mind három napján velünk tartanak a Művészbejáró közelében elhelyezett sátorban, ahol várják Önöket sok szeretettel! Tegyünk együtt a mellrák ellen!

Érzékenyítés színházzal, a színház gyógyító erejének bizonyítása. Tükröt tart, irányt mutat, segít! Ez a Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztivál! Várjuk Önöket IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk zárónapján, július 18-án is ( https://www.petofiszinhaz.hu/erzekenyito-fesztival/2021-07-12/Szinhazi-elmenyekkel-lelkunk-egeszsegeert ), ahol ismét összművészeti, hasznos, lelket építő kiegészítő programokkal és sikerelőadással várjuk Önöket!

IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk részletes programja: https://www.petofiszinhaz.hu/erzekenyito-fesztival/2021-07-08/Lelki-egeszseggondozas-a-Veszpremi-Petofi-Szinhazzal

IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunk három lélekemelő napja a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával valósulhatott meg.
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Műsornaptár
×
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások