Herczeg Ferenc
DÉRYNÉ IFJASSZONY
színmű
Rendező: VIDNYÁNSZKY ATTILA Kossuth-és Jászai Mari-díjas
Bemutató: 2023.01.17.
DÉRYNÉ IFJASSZONY
Leírás
„De mi a célja az örökös kóborlásnak? (…) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük, – ha kidőlünk, vállára veszi más, – de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.”
A magyar nyelvű színjátszás kivívóiként tiszteljük a vándorszínészeket, ezeket az eltökélt alakokat, köztük az olyan nagy formátumú személyiségekkel, mint Déryné is volt.
Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt, ahol romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben. A színpadon megelevenedő miliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel kikövezett színművét a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.
Szereposztás
Gróf Szepessy Teodor | JANKA BARNABÁS
A Grófné | SZEMERÉDI BERNADETT
Thuretzky | SZÉPLAKY GÉZA
Etelka, a felesége | FABÓK MARIANN Blattner Géza-díjas
Gabi, gyámfiuk | HORVÁTH MÁRK
Déryné | TARPAI VIKTÓRIA Jászai Mari-díjas
Szentpétery Zsigmond | DÁNIELFY GERGŐ
Szentpétery Zsuzsika | VAS JUDIT GIGI
Kilényi | HAVASI PÉTER
Luby | TURI BÁLINT
Lubyné | LOSONCZI KATA
Gál | DÁNYI KRISZTIÁN
Nimling | IVASKOVICS VIKTOR
A fuvaros | HABODÁSZ ISTVÁN
Jankó, huszár | KÁRPÁTI BARNABÁS
Borcsa, szolgálóleány | GULYÁS GABRIELLA
Közreműködők
Rendezőasszisztens | KERNÁCS PÉTER
Jelmeztervező | KISS ZSUZSANNA
Díszlettervező | CSIKI CSABA
Rendező | VIDNYÁNSZKY ATTILA Kossuth-és Jászai Mari-díjas