
HÍREK

Köszöntő
2013.05.28. Részletek »
TISZTELT KÖZÖNSÉGÜNK!
50+1!
Magyar évad! Magyar évad újra a Veszprémi Petőfi Színházban!
A jubileumi évadra készülvén már megszületett az elhatározás, hogy a nagy elődök előtt tisztelegjünk és felidézve a 60-as, 70-es évek bátorságát, magyar szerzők darabjait tűzzük műsorra a 2012/13-as évadban.

Érkezik A bűvös vadász - Meseopera a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.05.26. Részletek »
Carl Maria von Weber A bűvös vadász című népszerű meseoperája látható június 17-én (hétfőn) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Toronykőy Attila rendezte, a karmester Oberfrank Péter. A Művészetek Palotájából érkező produkció igazi színházi élményt garantál a gyerekeknek, a családoknak, a műfajt kedvelő közönségnek.

Remek hangulat a színházi gyermeknapon - Több százan vettek részt a rendezvényünkön
2013.05.25. Részletek »
Remek hangulatban zajlott a már hagyományos gyermeknapi program a Veszprémi Petőfi Színházban és a teátrum előtti téren szombaton. Több százan vettek részt a rendezvényen, amelynek keretében felléptek művészeti csoportok, volt arcfestés, kézműves foglalkozás, jelmezes fényképezkedés, kulisszajárás és Fele mese igaz vetélkedő a társulat színészeivel.

Jön Tündér Míra - A címszerepben Gáspár Kata - Ősbemutató szeptemberben
2013.05.24. Részletek »
Megkezdték a próbáit a Tündér Míra című mesejátéknak a Veszprémi Petőfi Színházban. Hedry Mária darabjának az ősbemutatója szeptember 29-én lesz a teátrumban. A címszereplő Gáspár Kata, a rendező Juhász Róza.

Rock a színpadon- Keresztes Ildikó sok meglepetéssel készül a veszprémi koncertjére
2013.05.21. Részletek »
Keresztes Ildikó énekesnő ad konceret május 28-án (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Zenekarával számtalan meglepetésre készül, mint mondta: a saját dalai mellett számára meghatározó előadók slágereit is hallhatja a közönség. Így többek között Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, az LGT, Tina Turner és az AC/DC számai is felcsendülnek majd.

Újra színházi gyermeknap - Színes programok, sok meglepetés kicsiknek és nagyoknak
2013.05.19. Részletek »
Színes programokat felvonultató nagyszabású gyermeknapi rendezvényt tart a Veszprémi Petőfi Színház május 25-én (szombaton) délelőtt fél tizenegy és délután három óra között az intézményben és a teátrum előtti téren.

Keresztes Ildikó koncertje a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.05.18. Részletek »
Keresztes Ildikó, a népszerű énekesnő ad koncertet május 28-án (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Itt az új évad! - Műfaji sokszínűség, széles kínálat - Váltson bérletet, hogy mindig biztos helye legyen nálunk!
2013.05.16. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház 2013/2014-es évadában is műfaji sokszínűséggel, gazdag kínálattal várja a közönséget. Tekintse meg műsortervünk és váltson bérletet, hogy mindig biztos helye legyen nálunk!

Jancsi és Juliska a BonBon Quintettől
2013.05.15. Részletek »
Különleges és és látványos módon láthatja a közönség Jancsi és Juliska történetét a BonBon Quintet előadásában május 25-én (szombaton) délelőtt fél tizenegykor a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapi rendezvényén

Tánc Zóna a Petőfi Színházban
2013.05.15. Részletek »
A balett, a modern-és kortárstánc sokszínű formai és alkotói világát bemutató tánckurzus lesz a Veszprémi Petőfi Színházban június 26-30-ig. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott Tánc Zóna szervezői Bakó Tamás, Varga Viktória, Kováts Tibor és Pete Orsolya tánctanárok, koreográfusok az óráikon a különböző technikai elemek és kompozíciók tanításra, fejlesztésére, az improvizációs elemek használatára, alkalmazására helyeznek hangsúlyt. A kurzusra jelentkezhetnek amatőr táncosok, alapfokú iskolák tánccsoportjainak tagjai, táncművészeti oktatási intézmények növendékei és tánctanítással foglalkozó pedagógusok.

Gyermekszereplőt keres a Petőfi Színház
2013.05.14. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház 8 és 10 év közötti alacsony termetű fiú gyermekszereplőt keres a Tündér Míra című zenés mesejátékához. Jelentkezni a Veszprémi Petőfi Színház titkárságán a titkarsag@petofiszinhaz.hu email címen vagy a 06-88-420-444-es telefonszámon lehet május 21-én 12 óráig.

SingSingSing - Szirota Jennifer és Mármarosi Tünde a csapatban
2013.05.14. Részletek »
A SingSingSing musical show harmadik részét láthatják a nézők május 15-én este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A szerdai előadásban többek között szerepel az X-Faktor és a Csillag Születik televíziós tehetségkutatókból ismert Szirota Jennifer, valamint Mármarosi Tünde táncos, koreográfus, aki Vastag Csabával megnyerte a Szombat Esti Láz című táncversenyt.

Érkeznek a Parnasszus csillagai- Nemes Nagy Ágnes és Szécsi Margit élete versekkel, dalokkal
2013.05.09. Részletek »
A Parnasszus csillagai címmel láthatnak előadást a nézők május 15-én (szerdán) 19 órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Császár Angela, Juhász Róza, Sebő Ferenc, Perger László versekkel, dalokkal Nemes Nagy Ágnes és Szécsi Margit életútját mutatják be.

Kéri Kitty ugrik be a Chioggiai csetepatéba
2013.05.07. Részletek »
Kéri Kitty ugrik be Lucietta szerepébe a Chioggiai csetepaté keszthelyi előadásaiban. A Veszprémi Petőfi Színház produkciója május 7-én és 8-án vendégszerepel a Balaton-parti városban. A darab rendezője az anyai örömök elé néző Dobra Mária szerepét játssza.

Időpontváltozás! - Május 12-én este hét órakor kezdődik A Montmartre-i ibolya
2013.05.06. Részletek »
Értesítjük a közönséget, hogy május 12-én (vasárnap) nem 18 órakor hanem 19 órakor kezdődik A Montmartre-i ibolya című előadás a Veszprémi Petőfi Színházban.

Tábori piknik a Színház TV-ben
2013.05.06. Részletek »
A Színház TV ott volt a Tábori piknik április végi bemutatóján és az évadhirdető sajtótájékoztatónkon is. Mindemellett A Montmartre-i ibolya című előadásunkról is készült bő összeállítás. Mindegyik sikerdarabunk májusban is látható! Ha rákattint honlapunkon erre könyvtárra, megtekintheti új műsorainkat.

Katonák a művészetekben - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.05.05. Részletek »
Katonák a művészetekben címmel kiállítás nyílik a Veszprémi Petőfi Színház aulájában május 9-én délelőtt 9 óra 15 perkor. A tárlaton a helyőrségben állomásozó katonai szervezetek állományába tartozó amatőr alkotók mutatkoznak be. Többek között festményeket, fotókat, gobelin képeket, kerámia tárgyakat, lakást díszítő párnákat, terítőket, festett üvegeket, gyöngyből készült ékszereket, faragott tojásokat, kézzel varrt babaruhákat, dísztárgyakat tekinthetnek meg az érdeklődők. A június 30-ig látható kiállítást Szűcs József mérnök ezredes nyitja meg.

Óvári Ferenc nap Veszprémben- A Petőfi Színháznál is megemlékezést tartottak
2013.05.04. Részletek »
Dr. Óvári Ferenc ügyvéd, országgyűlési képviselő születésének 155. évfordulója alkalmából emléknappal és több rendezvénnyel tisztelegtek a neves közéleti személyisiég előtt pénteken Veszprémben. Életművének része, hogy a Színházpártoló Egyesület elnökeként ő tett javaslatot az állandó veszprémi színház létesítésére 1905-ben és jelentős összeggel járult hozzá az építkezés kiadásainak költségeihez. A teátrum előtti emléktáblánál este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Az ünnepségeken részt vett Oberfrank Pál a színház igazgatója is, aki a miniszterelnök-helyettessel és Porga Gyula veszprémi polgármesterrel együtt koszorút helyezett el az emléktáblánál.

A közönség színésze - Bakody József 75 éves!
2013.04.30. Részletek »
Bakody József a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagja, Aase-díjas színművész május 2-án ünnepli 75. születésnapját. Fényképes összeállításunkkal most őt köszöntjük.

Agónia Miroslav Krleža tiszteletére - Olvasópróbával kezdett a stáb
2013.04.29. Részletek »
Megtartották Miroslav Krleža Agónia című drámájának olvasópróbáját ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot a horvát író születésének 120. évfordulója alkalmából tűzi műsorára a teátrum. A rendező Dömölky János Balázs Béla-díjas Kiváló és Érdemes művész. A produkció nyári előbemutatója június 17-én lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az előadás júliusban Zágrábban vendégszerepel és ősztől kerül be a stúdiószínpad bérletes sorozatába.

Tábori piknik - Ma nyilvános főpróba - Premier vasárnap
2013.04.27. Részletek »
Fernando Arrabal Tábori piknik című komikus tragédiájának nyilvános főpróbáját tartják ma délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színház stúdiószínpadán, a Latinovits- Bujtor Játékszínben. A produkciót Tóth Loon rendezte. A premier április 28-án (vasárnap) este hét órakor lesz ezen a játszóhelyen.

Médianapon a Tábori piknik - Abszurd parádénak tapsoltak az újságírók- Melczer Zsolt fotói a próbáról
2013.04.25. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a Tábori piknik című komikus tragédia stábja ma a Veszprémi Petőfi Színházban. Fernando Arrabal művének premierje április 28-án (vasárnap) este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Tóth Loon, aki a szereplőkkel együtt nagy tapsot kapott a sajtó munkatársaitól a próba után.

Itt az új évad! - Műfaji sokszínűség, széles kínálat- Már 120 ezer nézőnél tartunk
2013.04.24. Részletek »
Meghirdette 2013/2014-es évadát a Veszprémi Petőfi Színház ma az intézményben tartott sajtótájékoztatón. Műfaji sokszínűség, széles kínálat és számtalan meglepetés várja a közönséget, amelynek száma ebben az évadban elérte a 120 ezret.

Megjelent a Magyar Teátrum áprilisi száma
2013.04.23. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című szaklap áprilisi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat.

Támogassa Ön is művészeti munkánkat!
2013.04.22. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház az intézménynek felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékokat magas művészi színvonalú előadásainak létrehozására fordította az elmúlt évadokban. A 2013/2014-es évadban is folytatni kívánjuk ezt a hagyományt. Kérjük, adójának egy százalékával járuljon hozzá ehhez a tevékenységünkhöz! Adószámunk:15430348-2-19

Szerepátvétel az Oliver! című produkcióban - Dominek Anna váltja Dobra Máriát
2013.04.22. Részletek »
Az anyai örömök előtt álló Dobra Mária szerepeit Dominek Anna veszi át az Oliver! című előadásban mától a Veszprémi Petőfi Színházban.

Újra Oliver!
2013.04.19. Részletek »
Ismét látható az Oliver! című musical a Veszprémi Petőfi Színházban. A nagy sikerű előadás április 19-én, 20-án, 22-én és 23-án szerepel műsoron.

Készül a Tábori piknik - Tóth Loon rendezőként mutatkozik be
2013.04.18. Részletek »
Fernando Arrabal Tábori piknik című komikus tragédiáját láthatja a közönség a Veszprémi Petőfi Színház stúdiószínpadán a Latinovits-Bujtor Játékszínben április 28-án (vasárnap) este hét órakor. Az előadást a társulat tagja, Tóth Loon rendezi.

Mirr-Murr Szombathelyen
2013.04.18. Részletek »
A Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékkal vendégeskedik a Veszprémi Petőfi Színház ma Szombathelyen. A nagy sikerű előadást kétszer tekinthetik meg a nézők a Vas megyei városban, de a veszprémi közönség is láthatja ismét a két macska kalandjait, mégpedig április 30-án.

Színházunk a Kilátó című magazinban
2013.04.15. Részletek »
A Veszprém Televízió Kilátó című kulturális magazinja hosszabb összeállítást készített A Montmartre-i ibolya produkcióról és a MASZK gáláról.

Bohém élet képeken
2013.04.13. Részletek »
Bohém élet címmel Strissowszky Szilárd festőművész kiállítása nyílt meg a Veszprémi Petőfi Színházban április 12-én este.

Operett ironikusan - Kéri Kitty rendező A Montmartre-i ibolya előadásról
2013.04.11. Részletek »
Visszaadtuk az operettnek azt, amit elveszített, az iróniát, mondta Kéri Kitty, A Montmartre-i bolya című előadás rendezője. Kálmán Imre népszerű művének bemutatója pénteken este lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. Balla Emőke írása a veol.hu portálon.

Kőválasz a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.04.10. Részletek »
A Baltazár Színház Kőválasz című produkcióját tekintheti meg a közönség április 15-én (hétfőn) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Bohém élet - Strissowszky Szilárd festőművész kiállítása a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.04.10. Részletek »
Bohém élet címmel Strissowszky Szilárd festőművész kiállítása nyílik meg a Veszprémi Petőfi Színházban április 12-én este fél hétkor. A tárlatot Kéri Kitty A Montmartre-i ibolya című előadás rendezője ajánlja a látogatók figyelmébe.

Médianapon A Montmartre-i ibolya
2013.04.10. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett mutatkozott be a sajtónak ma délelőtt A Montmartre-i ibolya című operett stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Az újságírók, televíziósok, rádiósok Kéri Kitty rendező mellett a főszereplők közül: Trokán Annát, Sághy Tamást, Keresztes Gábort és Nagyhegyesi Zoltánt, valamint a karmestert, Oberfrank Pétert faggatták. A darab bemutatója április 12-én lesz a nagyszínpadon.

Bohém művészek - Keresztes Gábor A Montmartre-i ibolyáról- Bemutató április 12-én
2013.04.08. Részletek »
Henry Murger, az írót formálja meg a darabban Keresztes Gábor. A produkció bemutatója április 12-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Kéri Kitty.

Megperzselődve a szerelemmel - Sághy Tamás a Montmartre-i ibolyáról - Bemutató április 12-én
2013.04.07. Részletek »
Sághy Tamás Florimond Hervé zeneszerzőt alakítja az előadásban. Mint mondta, a pályafutása elején több zenés vígjátékban játszatott, szerette azokat, az utóbbi időben viszont főleg prózai szerepekben láthatták a nézők. Ezért is örül annak, hogy most ismét énekelhet.

Véget ér az Örkény-centenárium - A Thália Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közös rendezvénye zárta a sikeres programsorozatot
2013.04.06. Részletek »
Még egy perc Örkénnyel ! címmel a Thália Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közös rendezvénye zárja a népszerű író tiszteletére életre hívott centenáriumi ünnepségsorozatot április 5. és 16. között. A fővárosi teátrumban pénteken beszélgetéssel, fotókiállítással és színházi előadásokkal emlékeztek a magyar irodalom kiemelkedő személyiségére.

Kitörni a szegénységből - Nagyhegyesi Zoltán A Montmartre-i ibolyáról - Bemutató április 12-én
2013.04.05. Részletek »
A Színház - és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, Nagyhegyesi Zoltán formálhatja meg Raul Delacroix szerepét az operettben. A fiatal tehetség Novák Eszter és Selmeczi György osztályába jár.

Érzelmek, szenvedély, szerelem - Halas Adelaida A Montmartre-i ibolyáról - Bemutató április 12-én
2013.04.05. Részletek »
Ninon a modell és énekesnő szerepében Halas Adelaida látható A Montmartre-i bolya című produkcióban. A színművésznő elmondta: szereti Párizst, a francia hangulatot és örül annak, hogy egyik kedvenc városához köthető történetben játszhat.

Nem könnyű a művészélet - Trokán Anna A Montmartre-i ibolya című darabról - Bemutató április 12-én
2013.04.04. Részletek »
Trokán Anna Violettát formálja meg A Montmartre-i ibolya című előadásban. A fiatal színésznő zenés szakon végzett a színművészeti egyetemen, s azóta most énekel először operett szerepet.

Jön A Montmartre-i ibolya - Kéri Kitty rendező a darabról
2013.04.03. Részletek »
A Montmartre-i ibolya című operett bemutatóját április 12-én tartják a Veszprémi Petőfi Színházban. Kálmán Imre népszerű művét Kéri Kitty állítja színpadra. A rendező elmondta: azért választotta ezt az operettet, mert a darab a művészekről, a színház világáról szól, annak összes kínjával és varázsával. A közönség mindig kíváncsi a kulisszák mögötti létre,s ez mindig jó lehetőséget ad a színészeknek is, hogy magukról valljanak.

Összeállítás a MASZK gáláról a Színház TV-ben
2013.04.02. Részletek »
A márciusi Színház TV-ben hosszabb összeállítást láthatnak a MASZK Országos Színészegyesület és a Veszprémi Petőfi Színház díjkiosztóval egybekötött jótékonysági gálaműsoráról. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, megtekintheti műsorunkat.

Még egy perc Örkénnyel! - A Thália Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közös rendezvénye
2013.04.01. Részletek »
Még egy perc Örkénnyel! címmel a Thália Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közös rendezvénye zárja a népszerű író tiszteletére életre hívott országos centenáriumi ünnepségsorozatot április 5. és 16. között három helyszínen: a fővárosi teátrumban, Remeteszőlősön és a Bárka Színházban. Tartanak centenáriumzáró beszélgetést, színházi előadásokat, lesz fotókiállítás és Örkény-emlékmű avatás.

Áldott húsvéti ünnepet!
2013.03.31. Részletek »
Áldott húsvéti ünnepet kíván a Veszprémi Petőfi Színház társulata minden kedves nézőnknek!

MASZK gála a Veszprémi Petőfi Színházban - Fényképes tudósítás az eseményről
2013.03.28. Részletek »
A Színházi Világnap alkalmából a Veszprémi Petőfi Színház adott otthont a MASZK Országos Színészegyesület díjkiosztóval egybekötött jótékonysági gálaműsorának.

Dario Fo üzenete a Színházi Világnapra
2013.03.27. Részletek »
Idén a Nobel-díjas drámaíró, zeneszerző, színész és színházigazgató, az olasz Dario Fo írt üzenetet a Színházi Világnapra.

Elmaradnak a mai előadások
2013.03.26. Részletek »
Az időjárási viszonyok és a meteorológia előrejelzések, figyelmeztetések miatt elmarad ma A Tündérlaki lányok című előadás a Veszprémi Petőfi Színházban és Az áruló című produkció a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

MASZK-gála a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.03.24. Részletek »
A MASZK Országos Színészegyesület díjkiosztóval egybekötött jótékonysági gálaműsorának a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont március 27-én, a Színházi Világnapon. Az est bevételével az Ódry Árpád Művészotthon idős lakóit, a nehéz helyzetben lévő kollégákat támogatják a szervezők - jelentette be Hegedűs D. Géza, a MASZK elnöke a budapesti Kogart Galériában tartott sajtótájékoztatón.

Herendre került a 16 ezredik bérletünk
2013.03.24. Részletek »
A herendi Tóth Balázs a Veszprémi Petőfi Színház 16 ezredik bérletese. A fiatalember 22. születésnapjára szüleitől meglepetésként kapta a három előadásra szóló Zenés tavasz bérletet. A szombat esti Marica grófnő című nagyoperett előtt Kellerné Egresi Zsuzsanna a teátrum értékesítési vezetője és Horváth Lászlóné gazdasági igazgató köszöntötte szerencsés nézőnket, akinek ajándékba adjuk ezt a bérletet.

MASZK Gála a Színházi világnapon
2013.03.23. Részletek »
A MASZK Országos Színészegyesület és a Veszprémi Petőfi Színház jótékonysági gálaestet rendez a Színházi Világnap alkalmából március 27-én (szerdán) este hét órakor a veszprémi teátrumban. Az est bevételét az idős és nehéz helyzetbe került színészek javára ajánlották fel a szervezők.

Az áruló Lengyel Ferenccel
2013.03.22. Részletek »
Az áruló című előadás szerepel a Veszprémben a Latinovits-Bujtor Játékszín műsorán március 26-án (kedden) este hét órakor. A produkciót Makszim Gorkij művei alapján színpadra alkalmazta és játssza Lengyel Ferenc.

Elmarad a Vastaps
2013.03.22. Részletek »
Az időjárási viszonyok és a kiadott meteorológiai figyelmeztetések miatt elmarad a Vastaps. A rendezvényt egy későbbi időpontban pótolja a színház.

Vastaps Cserhalmi Györgynek
2013.03.19. Részletek »
Cserhalmi György Kossuth-és Balázs Béla díjas, érdemes művész lesz a Vastaps est vendége március 25-én (hétfőn) délután öt órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A legendás színész 1972 és 1975 között volt tagja a Petőfi Színháznak. A nagy idők nagy tanúit felvonultató pódiumbeszélgetés házigazdája: Varga Róbert újságíró.

Marica grófnő a Zenés Tavasz bérletben
2013.03.16. Részletek »
A Marica grófnő című nagyoperett látható a Zenés Tavasz bérlet első előadásaként március 23-án (szombaton) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A teátrum sikerelőadását Méhes László rendezte, a főbb szerepekben Halas Adelaida, Szeles József, Rancsó Dezső, Varga Szilvia, Nyirkó István, Módri Györgyi, Kőrösi Csaba és Csarnóy Zsuzsanna látható.

Elmarad minden veszprémi rendezvény - Nem lesz Misztrál koncert
2013.03.15. Részletek »
Minden mára, március 15-ére tervezett ünnepség elmarad, tájékoztatta a Naplót a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Így a Veszprémi Petőfi Színházba meghirdetett Misztrál koncertet sem tartják meg.

Díjazott színészeink: Bajcsay Mária, Meszléry Judit, Oberfrank Pál
2013.03.14. Részletek »
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenységért szakmai elismeréseket adott át ma a fővárosban. A Veszprémi Petőfi Színház tagjai közül a Jászai Mari-díjas Bajcsay Mária és Meszléry Judit Érdemes művész, Oberfrank Pál pedig Jászai Mari-díjat vehetett át.

Elhunyt Zétényi Péter
2013.03.14. Részletek »
Életének 80. évében elhunyt Zétényi Péter, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának alapító tagja, aki titkárként, szervezőként hosszú évtizedekig meghatározó személyisége volt a teátrumnak.

Elmarad a Sötét galamb
2013.03.11. Részletek »
Betegség miatt elmarad a Sötét galamb című előadás március 12-én a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Mirr-Murr, a kandúr - Ősbemutató ma délután
2013.03.10. Részletek »
Csukás István ősbemutatóval köszönti a magyar évadot a Veszprémi Petőfi Színház. A Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték premierje ma délután három órakor lesz a nagyszínpadon. A rendező Juhász Róza, a két főszereplő Horváth Zoltán és Karácsonyi Zoltán.

Mirr-Murr, a kandúr - Ősbemutató március 10-én - Melczer Zsolt prófotói
2013.03.09. Részletek »
Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékának premierje március 10-én délután három órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. Az ősbemutatót Juhász Róza rendezte. Melczer Zsolt fotóriporter a főpróbán járt.

Mirr-Murr, a kandúr bemutatkozott a sajtónak - Premier március 10-én
2013.03.08. Részletek »
Nagyszabású médianap keretében mutatkozott be a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a sajtó munkatársainak ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István darabjának a premierje március 10-én (vasárnap) délután három órakor lesz. A rendező Juhász Róza. Az ősbemutatóról a nemzeti hírügynökség is beszámolt.

Mirr-Murr négy nap múlva színre lép - Interjú Juhász Róza rendezővel - Jelmezes werkfotók
2013.03.07. Részletek »
Hatalmas izgalommal készül a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a vasárnapi premierre a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István darabjának ősbemutatója március 10-én lesz. A rendező Juhász Róza, akivel a Napló készített interjút. Mindemellett Godzsa Zoárd első werkfotói is elkészültek a jelmezes próbáról.

A mese felszabadítja a fantáziát - Vajda Károly a Mirr-Murr, a kandúr című előadásról
2013.03.05. Részletek »
Már számolja vissza a napokat a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István művének ősbemutatója március 10-én lesz. A rendező Juhász Róza. Az előadásban Plomba Pál szerepében Vajda Károly látható, aki hosszú pályafutása alatt mintegy hatvan gyermekdarabban szerepelt.

Mese a kitartásról - Módri Györgyi a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékról
2013.03.04. Részletek »
Csukás István Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékának ősbemutatóját tartják március 10-én a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Juhász Róza. Vica néni, a bejárónő és Cirmos macska szerepében Módri Györgyi látható.

Fontos a jó mese a gyerekeknek - Perjési Hilda a Mirr-Murr, a kandúr című előadásról
2013.03.03. Részletek »
Egyre nagyobb izgalommal készül a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István művének ősbemutatója március 10-én lesz, a produkció rendezője Juhász Róza. Az előadásban Perjési Hilda több társához hasonlóan három szerepet játszik. A színésznő a darabban a Szakácsnő, a Fekete macska és Faták Flóriánné szerepét formálja meg.

Színesen látni a világot - Baranyi Péter a Mirr-Murr, a kandúr című előadásról
2013.03.01. Részletek »
Nagy izgalommal készül a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a közelgő premierre. Csukás István darabjának ősbemutatója március 10-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Juhász Róza. Az előadásban Baranyi Pétert négy szerepben is láthatják a nézők. Ő lesz Piktor, a festő, Abronczy, a Hold hangja és egy Kóbor macska.
Így készül a Mirr-Murr - Werkfilm a próbáról a Színház TV-ben
2013.02.28. Részletek »
Ősbemutatóra készül a Veszprémi Petőfi Színház. Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékának a premierje március 10-én lesz. A Színház TV kamerái bepillanthattak a kulisszák mögé. Werkfilmünk az egyik próbáról a Színház Tv-ben. Ha rákattintanak honlapunkon erre a könyvtárra, láthatják februári műsorunkat.

Gyerekeknek játszani jó - Kőrösi Csaba a Mirr-Murr, a kandúr című előadásról
2013.02.27. Részletek »
Lassan célegyenesbe fordul a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab ősbemutatója március 10-én lesz, a rendező Juhász Róza. Az előadásban Kőrösi Csaba három szerepben is látható: házmesterként, macskaként és a Hold arcaként.

Csukás István nagyon drukkol a Mirr-Murr stábjának - Telefonos interjú a Méz Rádióban az íróval
2013.02.26. Részletek »
A mese az utolsó műfaj, ami az egész világot képes ábrázolni. A mese segít a gyerekeknek, hogy megismerjék és meghódítsák a világot. Többek között erről beszélt Csukás István Kossuth-díjas író a veszprémi Méz Rádiónak adott interjújában, annak apropóján, hogy a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékának ősbemutatójára készül a Veszprémi Petőfi Színház. Csukás István nagyon szorít a premierért és biztos, eljön majd a királynék városába az egyik előadásra, hogy együtt nézze a gyerekekkel, apukákkal, anyukákkal Mirr-Murr és Oriza-Triznyák színpadi kalandjait. A produkció rendezője Juhász Róza. A bemutató március 10-én lesz.

Jön A Montmartre-i ibolya - Olvasópróbával kezdett a stáb
2013.02.25. Részletek »
Megtartotta olvasópróbáját A Montmartre-i Ibolya című operett stábja ma a Veszprémi Petőfi Színházban. Kálmán Imre népszerű művét Kéri Kitty állítja színpadra. A bemutató április 12-én lesz.

Készül a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték - Godzsa Zoárd werkfotói
2013.02.23. Részletek »
Készül a a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István művének színpadi ősbemutatója március 10-én lesz. A rendező Juhász Róza. Godzsa Zoárd werkfotói a csütörtök esti próbán készültek. A produkció előkészületeiről kisfilmet is forgattunk, rövidesen ezt is megtekinthetik nézőink.

Don Giovanni a Veszprémi Operabarátok Körében
2013.02.22. Részletek »
Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operafilmet tekinthetik meg a Veszprémi Operabatárok Körének tagjai február 23-án (szombaton) délután négy órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró.

Egy igazi mese - Keresztes Gábor a Mirr-Murr, a kandúr című előadásról
2013.02.22. Részletek »
Téglagyári Megálló egy kutya a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékban. A szerepet Keresztes Gábor formálja meg. A produkció bemutatója március 10-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

A második gyermekkor- Demcsák Ottó a Mirr-Murr, a kandúr bemutatójáról
2013.02.21. Részletek »
Demcsák Ottó Harangozó Gyula-díjas táncművésznek, koreográfusnak, a Győri Balett alapító tagjának a vezetésével készülnek a Mirr-Murr, a kandúr című mesejáték táncos jelenetei a Veszprémi Petőfi Színházban. Csukás István darabjának az ősbemutatója március 10-én lesz.

Család-barát a Magyar Televízióban - Műsorvezető-vendég: Oberfrank Pál
2013.02.20. Részletek »
A Magyar Televízió Család-barát című műsorának a vendége volt Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kedden.

Több szerepet játszunk - Máté P. Gábor a Mirr-Murr, a kandúr című mesejátékról
2013.02.19. Részletek »
A Kéményseprő, a Körmös, és egy kóbor macska szerepében tűnik fel Máté P. Gábor a Mirr-Murr, a kandúr című mesejátékban. A színész nagyon szeret mesedarabokban játszani. A produkció próbái gőzerővel zajlanak, a bemutató március 10-én lesz. A rendező Juhász Róza.

Legyen a tizenhatezredik bérletesünk!
2013.02.18. Részletek »
Ha Ön ajándékba szeretné kapni a Veszprémi Petőfi Színház tizenhatezredik bérletét, amely három tavaszi zenés előadás megtekintésére jogosít, akkor vásároljon Zenés tavasz bérletet!

Állva tapsoltak a nézők Jeanne d' Arc előadáson
2013.02.17. Részletek »
Állva tapsolták meg a nézők a Jeanne d' Arc (A pacsirta) című előadás szereplőit szombaton a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Veszprémi Petőfi Színház sikerprodukciójának a bemutatója két éve volt, azóta Anouilh művének színpadi adaptációja töretlen népszerűségnek örvend a mély és katartikus színházi élményt kereső nézők körében. Kéri Kitty rendező szerint különleges előadás volt a mostani, hiszen jó ideig nem volt látható a darab, s az egész stáb úgy érezte, hogy a közönség repíti őket.

Vagány macska esetlenséggel - Karácsonyi Zoltán Oriza-Triznyák szerepében
2013.02.16. Részletek »
A Vígszínház művésze Karácsonyi Zoltán alakítja Oriza-Triznyákot a Mirr-Murr, a kandúrr című produkcióban. Mint mondta, nagy örömmel vállalta el a szerepet, főként azért is, mert szeret mesejátékokban játszani. A bemutató március 10-én lesz a nagyszínpadon.

Helytállás naivsággal - Horváth Zoltán Mirr-Murr szerepéről
2013.02.15. Részletek »
Horváth Zoltán alakítja a címszerepet a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékban. A produkció próbái javában zajlanak a Veszprémi Petőfi Színházban.

Ritmusok és dallamok gyerekeknek - Sáry László a Mirr- Murr zenéjéről
2013.02.14. Részletek »
Sáry László érdemes művész a zeneszerzője a Mirr-Murr, a kandúr című mesejátéknak. A darab ősbemutatója március 10-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

Álmok és vágyak között - Juhász Róza a Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékról
2013.02.13. Részletek »
Juhász Róza nem először rendez a Veszprémi Petőfi Színházban. A kis herceg című darabot 2010-ben állította színpadra a teátrumban. Most ismét nagy örömmel készít előadást a gyermekeknek. A Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejáték bemutatója március 10-én lesz.

Először színpadon Mirr-Murr - Csukás István a veszprémi ősbemutatóról
2013.02.12. Részletek »
- Mirr-Murr és Oriza-Triznyák kalandjait már több könyvben megírtam, ez viszont teljesen új, hogy ők színpadon láthatóak, ráadásul egy zenés mesejáték keretében. Úgy gondolom, hogy akik megszerették, olvasták vagy látták a televízióban a két macska ezernyi történetét, azok boldogan tekintik meg ezt a színházi ősbemutatót - mondta Csukás István, akinek Mirr-Murr, a kandúr című művét március 10-én mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház. A rendező Juhász Róza.

Koldus és királyfi árnyjátékban - Rendkívüli családi kedvezmény kakaóval, kaláccsal
2013.02.11. Részletek »
A Koldus és királyfi című népszerű Mark Twain mű zenés színpadi adaptációját adja elő a BonBon Matiné társulata árnyjátékban február 16-án (szombaton) 17 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkcióhoz kapcsolódva rendkívüli családi jegyárkedvezménnyel várjuk nézőinket és az előadás után egy pohár kakaóval, valamint egy szelet kaláccsal vendégeljük meg a hozzánk érkező gyermekeket, kísérőiket.

Revans a Petőfi Színházban - Jön az ExperiDance - Videós ajánló az előadásról
2013.02.11. Részletek »
Az ExperiDance Társulat Revans című produkcióját láthatja a közönsége február 14-én (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező-koreográfus Román Sándor.

Búcsúzunk Kézdy Györgytől, társulatunk egykori tagjától
2013.02.10. Részletek »
Életének 77. évében elhunyt Kézdy György Jászai Mari-díjas, érdemes művész, aki 1993-tól 2000-ig volt a Veszprémi Petőfi Színház tagja.

A Tündérlaki lányok a Kultikon műsorában
2013.02.07. Részletek »
A Duna Televízió Kultikon című kulturális magazinjában riportot láthattak a nézők A Tündérlaki lányok veszprémi bemutatójáról. Az összeállításban megszólalt Guelmino Sándor rendező, a szereplők közül pedig Kéri Kitty, Terescsik Eszter és Eperjes Károly.

Fedák Sári élete a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2013.02.05. Részletek »
Fedák Sári - "Te csak most aludjál Liliom" címmel Farkas Ibolya marosvásárhelyi színművésznő előadását láthatják a nézők február 9-től bérletes előadásban a veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Bulvár a múlt század elejéről - Bartuc Gabriella kritikája A Tündérlaki lányokról a veol.hu portálon
2013.02.04. Részletek »
Jók a színészek, mint mindig. Derekasan megdolgoztatta őket a rendező Guelmino Sándor, gondosan kitalált és felépített fizikai cselekvések során át jutunk egyre mélyebben a szereplők életébe. Sok apróságot kitalálnak, amivel hitelessé teszik a miliőt és a figurákat: például a cipő kötelező levetése a Tündérlaki szalonba való belépéskor a páriáknak. A báró természetesen cipőben maradhat. Vagy jó kis jellemábrázoló, szituációs játékokat űznek a cukorkákkal, nejlonharisnyákkal, vagy a nagy csipkefüggönnyel.

A szélsőséges érzelmek érdeklik - Interjú Guelmino Sándorral a veol.hu portálon
2013.02.03. Részletek »
A rendezői munka paradoxona, hogy bár precíz és komoly tudomány, mégis nagyon törékeny, hiszen érzelmekkel dolgozik. A színpadon kiderülhet, hogy kétszer kettő az három vagy öt, a teatralitás fokától függően. "Ami a legjobban izgat, az az, hogy milyen érzéseket és érzelmeket lehet kiváltani a színészekből és ezzel közvetve a nézőkből: a lehető legnagyobb szélsőségeket" - vallja Guelmino Sándor rendező, akivel A Tündérlaki lányok veszprémi főpróbájának napján beszélgettünk a Petőfi Színházban. Bartuc Gabriella interjúja a veol.hu portálon olvasható.

Vágyak és álmok - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban
2013.02.02. Részletek »
Megnyílt a Herendi Képzőművészeti Alkotókör Vágyak és álmok című kiállítása a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken este. A Tündérlaki lányok című vígjáték premierjéhez kapcsolódva Kádár Tibor festőművész tanítványainak festményeit, szobrait tekintheti meg a közönség a szecesszió jegyében. A tárlatot Oberfrank Pál a teátrum igazgatója nyitotta meg. Az alkotásokat Kiss Sándor az Academia Humana Alapítvány kuratóriumának az elnöke ajánlotta a látogatók figyelmébe.

Kelendő volt a linzer szív - Mátéért hatalmas összefogással
2013.02.02. Részletek »
Gyűltek az adományok és fogytak a sütemények pénteken este a Veszprémi Petőfi Színházban Vass Máté felgyógyulásáért. A hatalmas összefogás és emberi együttérzés rengeteg segítő szívet nyitott meg. A teátrum és a SÉF Szakképző Iskola közösen szeretne segíteni a hét elején szívműtéten átesett veszprémi fiatalemberen. A Tündérlaki lányok című vígjáték pénteki premierjén az oktatási intézmény diákjai, Máté volt diáktársai szív alakú linzereket árusítottak az előcsarnokban. A süteményekért kifizetett adományt a beteg fiatalember családja kapja meg.

Jönnek A Tündérlaki lányok - Premier és kiállítás ma este
2013.02.01. Részletek »
Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című vígjátékának premierjét tartják ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadáshoz kapcsolódóan nyílik meg fél hétkor a Herendi Képzőművészeti Alkotókör Vágyak és álmok című kiállítása. A tárlatot Oberfrank Pál a teátrum igazgatója ajánlja a nézők figyelmébe.

A Tündérlaki lányok - Melczer Zsolt fotói
2013.01.31. Részletek »
A Tündérlaki lányok című vígjátékot tekinthetik meg a nézők február 1-én 19 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Guelmino Sándor. Melczer Zsolt a premier előtti próbán járt. Honlapunk Galéria könyvtárában további képeket találhat az előadásról.

Színház TV-ben A Tündérlaki lányok
2013.01.31. Részletek »
Elkészült a Színház TV januári adása. A műsorban többek között összeállítást láthatnak A Tündérlaki lányok című vígjátékról. A riportban megszólal Guelmino Sándor rendező, a szereplők közül Kéri Kitty, Trokán Anna, Csarnóy Zsuzsanna és Eperjes Károly. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, már láthatja adásunkat.

Színházi szívvel Mátéért - Adományaival segíthet
2013.01.30. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház és a SÉF Szakképző Iskola közösen szeretne segíteni a hét elején szívműtéten átesett Vass Mátén. A Tündérlaki lányok című vígjáték pénteki premierjén az oktatási intézmény diákjai, Máté volt diáktársai szív alakú linzereket árusítanak az előcsarnokban. A süteményekért kifizetett adományt a beteg fiatalember családja kapja meg.

Médianapon A Tündérlaki lányok stábja
2013.01.30. Részletek »
Nagyszabású médianapon mutatkozott be A Tündérlaki lányok című vígjáték stábja ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció bemutatója február 1-én lesz a nagyszínpadon. Heltai Jenő darabját Guelmino Sándor állította színpadra.

A túlérzékenység pajzsa - Terescsik Eszter A Tündérlaki lányokról
2013.01.29. Részletek »
Olga szerepében Terescsik Eszter lép színpadra A Tündérlaki lányok című vígjátékban. A premier február 1-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

Felkiáltójel az életben - Gémes Antos A Tündérlaki lányokról
2013.01.28. Részletek »
Pázmán Sándor szerepét formálja meg Gémes Antos A Tündérlaki lányok című vígjátékban. A Magyar Színház színésze először játszik a Veszprémi Petőfi Színházban. Heltai Jenő darabjának a bemutatója február 1-én lesz, a rendező Guelmino Sándor.

Az önzés és az önzetlenség története - Trokán Anna A Tündérlaki lányokról
2013.01.27. Részletek »
A Tündérlaki lányok című vígjáték premierjét február 1-én tekinthetik meg a nézők a Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán. Az előadásban Sári szerepében Trokán Anna látható.

A jég hátán is megélni - Bajcsay Mária A Tündérlaki lányokról
2013.01.26. Részletek »
Célegyenesbe fordult A Tündérlaki lányok című vígjáték stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Heltai Jenő művének a bemutatója február 1-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Guelmino Sándor. A produkcióban Malvin néni szerepét Bajcsay Mária Jászai Mari-díjas színművész alakítja.

Kilátóban az Ádámok és Évák Ünnepe - Összefoglaló a hatalmas sikerű előadásról
2013.01.23. Részletek »
A Veszprém Televízió Kilátó című kulturális magazinja hosszabb összefoglalót készített az Ádámok és Évák Ünnepéről. A Veszprémi Petőfi Színházban hét középiskola 140 diákja lépett színpadra. A hatalmas sikerű előadást Kéri Kitty állította színpadra.

SingSingSing3 - Janza Kata először a csapatban
2013.01.22. Részletek »
A SingSingSing3 musical showt láthatják a nézők január 25-én (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás érdekessége, hogy a népszerű énekesnő Janza Kata először lép színpadra a produkcióban.

Katartikus színházi élmény - A veszpreminapilap.hu írása az Ádámok és Évák Ünnepéről
2013.01.21. Részletek »
Katartikus, megismételhetetlen élményt nyújtott hét középiskola közös kultúra-napi előadása a Petőfi Színházban vasárnap este. A fiatalok huszadik századi, valós történeteken keresztül mutatták meg milyen emberségesek és milyen embertelenek tudunk lenni.

Emberek az embertelenségben - A vehir.hu tudósítása
2013.01.21. Részletek »
Lezajlott vasárnap a 2013-as Ádámok és Évák ünnepe a Petőfi Színházban. Az idei év témája az emberség megjelenése embertelen szituációkban. A tizenévesek által előadott darabok emellett igaz történeteken alapulnak.

Ádámok és Évák Ünnepe a Veszprémi Petőfi Színházban- Sajtótájékoztató és próba
2013.01.17. Részletek »
Ádámok és Évák Ünnepe - Emberek az embertelenségben címmel a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézi meg 150 középiskolás január 20-án (vasárnap) délután öt órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Kéri Kitty színművész állítja színpadra. A rendezvény előtti sajtótájékoztató ma délután zajlott a teátrum emeleti társalgójában.

Az önzés összefonódása a szerelemmel - Tóth Loon A Tündérlaki lányokról
2013.01.17. Részletek »
Tóth Loon A Tündérlaki lányok című vígjátékban Petrencey Gáspár szerepét formálja meg. A vígjáték bemutatója február 1-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

Ma is nagyon aktuális darab - Eperjes Károly A Tündérlaki lányokról
2013.01.16. Részletek »
A báró szerepét alakítja Eperjes Károly Kossuth-és Jászai-díjas színművész A Tündérlaki lányok című vígjátékban. A bemutató február 1-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

A tisztelet nem kényszeríthető ki - Csarnóy Zsuzsanna A Tündérlaki lányokról
2013.01.15. Részletek »
Csarnóy Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színművész özvegy Bergné szerepében látható A Tündérlaki lányok című vígjátékban. A bemutató február 1-én lesz.

Nem tud kapni, csak adni - Kéri Kitty A Tündérlaki lányokról
2013.01.14. Részletek »
Gőzerővel próbálják A Tündérlaki lányok című vígjátékot a Veszprémi Petőfi Színházban. Kéri Kitty Boriska szerepét formálja meg az előadásban. A premier február 1-én lesz.

Készül A Tündérlaki lányok - Az emberi önzés vígjátéka - Guelmino Sándor rendező az előadásról
2013.01.10. Részletek »
Javában készül A Tündérlaki lányok című vígjáték a Veszprémi Petőfi Színházban. Heltai Jenő művének a bemutatója február 1-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Guelmino Sándor szerint az előadás remek alkalom arra, hogy tudjunk nevetni a magunk gyarlóságain.
Mirr-Murr, a kandúr színre lép – Ősbemutatóra készül a Veszprémi Petőfi Színház
2013.01.08. Részletek »
Megtartották az olvasópróbáját Csukás István Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátékának ma délután a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab ősbemutatója március 10-én lesz a nagyszínpadon, a rendező Juhász Róza.

Tóth János az Operabarátok Körében
2013.01.07. Részletek »
Tóth János operaénekes lesz a vendége a Veszprémi Operabatárok Körének január 12-én (szombaton) 16 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró. A meghívott művész több meglepetést is tartogató előadásának címe: Rosszfiúk az operában.

Újra műsoron Iphigeneia története
2013.01.06. Részletek »
Ismét látható az Iphigeneia Auliszban című előadás a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A nagy sikerű produkció rendezője Szinetár Miklós, a főbb szerepekben Trokán Anna, Szalma Tamás, Kéri Kitty és Horváth Zoltán látható.

Nagy művész és komédiás volt - Pályatársak, barátok emlékeznek Szoboszlay Sándorra
2013.01.05. Részletek »
NAGY MŰVÉSZ ÉS KOMÉDIÁS VOLT. Csupa nagybetűvel. Többek között így jellemezték pályatársai, barátai az elhunyt Szoboszlay Sándort, a művészberkekben csak "Szobiként" szólított népszerű színészt, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagját.

Elhunyt Szoboszlay Sándor
2013.01.04. Részletek »
Elhunyt Szoboszlay Sándor színművész, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagja. A Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész 88 éves volt.

Ismét Oliver!
2013.01.03. Részletek »
Januártól újra látható az Oliver! című musical a Veszprémi Petőfi Színházban. A hatalmas sikerű eladást Nagy Viktor rendezte, a díszlet és jelmeztervező pedig Kentaur.

Fergeteges színházi szilveszter - Bravúros beugrás - Remek hangulat
2013.01.02. Részletek »
Balog Tímea bravúros beugrása a Marica grófnőben, remek hangulatú vidám évbúcsúztató, magas színvonalú vendéglátás, mindez együtt jellemezte a színházi szilvesztert.

Legyünk bátrak! - Oberfrank Pálnak, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának újévi kívánságai
2012.12.31. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház egész társulata nevében Boldog Új Esztendőt Kívánunk minden kedves nézőnknek Obefrfank Pál igazgató jókívánságaival együtt.

Beugrás a szilveszteri Marica grófnőben - Balog Tímea veszi át Halas Adelaida szerepét
2012.12.30. Részletek »
Halas Adelaida betegsége miatt Balog Tímea énekművész ugrik be a Marica grófnő című nagyoperett címszerepébe december 31-én délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Csillagszóró bérlet sztárokkal
2012.12.29. Részletek »
Különleges, igényes előadásokat, sztárszereplőket láthat az, aki a Veszprémi Petőfi Színház Csillagszóró bérletével rendelkezik. Szép karácsonyi ajándék lehet a fenyőfa alá minden színházszerető néző számára.

Álomlányok a SingSingSing-ben- Különleges show meglepetésekkel
2012.12.28. Részletek »
Fehér Adrienn és Jónás Andrea, azaz az Álomlányok is fellépnek a SingSingSing musical showban december 28-án (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Trokán Anna: "Tudjam átlépni a korlátaimat!" -
2012.12.28. Részletek »
Hogy át tudjam lépni a korlátaimat, ez mozgat - mondta Trokán Anna Junior Prima-díjas színésznő az MTI-nek a Veszprémi Petőfi Színházban.

Szilveszter a Petőfi Színházban - Marica grófnő, különleges menüsor, mulatság hajnalig
2012.12.27. Részletek »
Nagyszabású szilveszteri programmal várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház az év utolsó napján. A közönség december 31-én láthatja a Marica grófnő című operettet és a színházi élmény, valamint hajnalig tartó mulatság mellett különleges menüsorból is választhat magának finom ételeket.

Boldog karácsonyt kívánunk!
2012.12.22. Részletek »
Boldog karácsonyi ünnepeket kíván a Veszprémi Petőfi Színház társulata minden kedves nézőnek!

Érkezik a Kaláka együttes - Családi kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak
2012.12.20. Részletek »
Három székláb címmel gyerekkoncertet tart a népszerű Kaláka együttes december 27-én (csütörtökön) 15 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Katarzis empátia által- Bartuc Gabriella kritikája az Adáshibáról a Napló portálján
2012.12.17. Részletek »
Szakonyi Károly Adáshibája a magyar drámairodalom hatvanas-hetvenes évek fordulóján kibontakozott groteszk vonulatának egyik nyitánya. Bartuc Gabriella kritikája.
Újra Színház TV
2012.12.17. Részletek »
Bőséges a Színház TV decemberi adásának kínálata. Műsorainkban hosszabb összeállítást tekinthetnek meg az Adáshiba és a Sötét galamb című produkciókról, portrét láthatnak Trokán Annáról, s ott voltunk az Operabeavató programunk nyitányán. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, nézheti műsorainkat.

Jónak lenni jó - A Veszprémi Petőfi Színház felajánlása
2012.12.16. Részletek »
A magyarországi közmédia Jónak lenni jó címmel jótékonysági akciót szervez a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Adakozni december 16-án 8.30-21.30 között (magyarországi órák) a Jónak lenni jó című műsorfolyam ideje alatt lehet, telefonos felajánlással. Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a teátrum nevében Bujtor István emléktáblájának giszmintáját ajánlotta fel a jótékonysági vásárra.

Sötét galamb - Szikra Ágnes kritikája vehir.hu portálon
2012.12.16. Részletek »
Szívszorító előadás a Sötét galamb. Várjuk, hát aztán várhatjuk, hogy kapunk egy jó kis Örkényt, egy nevetőset, elgondolkodósat, ironikusat-groteszket. Mert nem kapunk, nem a nevetgélés és a vidám, könnyed szórakozás estéje ez. Szikra Ágnes kritikája

Tévé és rádióvilágban - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban
2012.12.15. Részletek »
Videotorion címmel rádió- és televíziótörténeti kiállítás nyílt pénteken este a Veszprémi Petőfi Színházban. A tárlatot a Magyar Televízió legendás bemondója Kovács P. József nyitotta meg, köszöntőt mondott Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója.

Adáshiba premier ma este - Melczer Zsolt próbafotói
2012.12.14. Részletek »
Szakonyi Károly Adáshiba című komédiájának premierjét tartják ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Melczer Zsolt fotóinak segítségével pillantsunk bele az előadásba.

Rádió- és televíziótörténeti kiállítás a Petőfi Színházban
2012.12.13. Részletek »
Videotorion címmel rádió- és televíziótörténeti kiállítás nyílik a december 14-én este fél hétkor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Adáshiba a sajtóban
2012.12.13. Részletek »
Folyamatosan jelennek meg a beharangozó tudósítások az Adáshiba veszprémi bemutatójáról. Ezekből szemezgetünk. Összeállításunkat folyamatosan frissítjük

Médianapon az Adáshiba - Derekasan állta a riporterek rohamát a stáb
2012.12.12. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett mutatkozott be a sajtónak az Adáshiba című komédia stábja kedden a Veszprémi Petőfi Színházban. Az alkotók derekasan állták a riporterek, fotósok, televíziósok rohamát és kérdésözönét. Szakonyi Károly népszerű darabjának a bemutatója december 14-én lesz, a rendező a magyar színházi és filmes világ legendás művésze, Tordy Géza. A főbb szerepekben Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Reviczky Gábor, Oberfrank Pál, Trokán Anna, Darabont Mikold és Chajnóczki Balázs látható.
Lehet, Jézust sem ismernénk meg - Tordy Géza az Adáshibáról
2012.12.11. Részletek »
Az Adáshibát Tordy Géza, Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes művész, a Nemzet Színésze állítja színpadra, aki az 1980-as évek közepén rendezője, majd főrendezője volt a Veszprémi Petőfi Színháznak. Most újból visszatért a teátrumba.

Felfelé az Örök Kapuhoz - Oberfrank Pál az Adáshibáról
2012.12.10. Részletek »
Oberfrank Pál Emberfi szerepében látható az Adáshiba című produkcióban. Ő így ajánlja az előadást a közönségnek.

Kibújni a felelősség alól - Darabont Mikold az Adáshibáról
2012.12.09. Részletek »
Darabont Mikold Vanda szerepét alakítja az Adáshiba című darabban.

Semmi nem változott - Chajnóczki Balázs az Adáshibáról
2012.12.08. Részletek »
Chajnóczki Balázs Dönci szerepét formálja meg az Adáshiba című darabban. A fiatal színész először játszik a Veszprémi Petőfi Színházban, legutóbb Miskolcon dolgozott.

Komikus tükör a mának - Trokán Anna az Adáshibáról
2012.12.07. Részletek »
Sacit, Dönci feleségét Trokán Anna alakítja az Adáshiba című darabban. Ő egy héttel a bemutató előtt így ajánlja az előadást a nézőknek.

Mindenki magára ismerhet - Esztergályos Cecília az Adáshibáról
2012.12.06. Részletek »
Bódogné szerepében tért vissza a színházba Esztergályos Cecília. A Jászai-díjas, Érdemes művész az 1990/91-es évadban már játszott Veszprémben.

Több mint látlelet - Eperjes Károly az Adáshibáról
2012.12.05. Részletek »
Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház december 14-én (pénteken) este hét órakor. A rendező Tordy Géza, a főbb szerepekben Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Reviczky Gábor, Oberfrank Pál, Darabont Mikold, Trokán Anna és Chajnóczki Balázs látható.

Jönnek A tündérlaki lányok - Olvasópróbával kezdett a stáb
2012.12.05. Részletek »
Megtartotta olvasópróbáját A tündérlaki lányok című vígjáték stábja ma délután a Veszprémi Petőfi Színházban. Heltai Jenő darabjának a bemutatója február 1-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Gulemino Sándor.

Pontos társadalomkritika - Reviczky Gábor az Adáshibáról
2012.12.04. Részletek »
Reviczky Gábor Kossuth-és Jászai díjas színművész Szűcs úr szerepét formálja meg az Adáshiba című komédiában. Vendégművészként először játszik a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab bemutatója december 14-én (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

Örkény feketén-fehéren - A veszpreminapilap.hu tudósítása
2012.12.03. Részletek »
Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa dramaturg is eljött a kiállítás-megnyitóra, akiben Veszprémhez kötődő színházi élmények sora idéződött fel a fotókat látva. A Sötét galamb című darab bemutatójával, valamint egy fotókiállítással emlékezik Örkény István író születésének 100. évfordulójára a Veszprémi Petőfi Színház. Az Örkény 100 címet viselő tárlatot a szombati premier előtt nyitották meg a Latinovits-Bujtor Játékszínben: a közönség életképekből, az író színpadi műveiből készült előadások fotóiból láthat válogatást január közepéig.

Idén is szép ajándék lehet a Csillagszóró bérlet!
2012.12.03. Részletek »
Az idei évben is szép karácsonyi ajándék lehet a Csillagszóró bérlet, mely három különleges előadást tartalmaz. A Rózsák háborúja című produkció az azonos című regény és film színpadi változata, a népszerű színész-páros, Détár Enikő és Rékasi Károly főszereplésével. Kern András, Hernádi Judit, Heilig Gábor főszereplésével a Lövölde tér című koncert- előadás látható, valamint Domján Edit és Szécsi Pál tragikus sorsú szerelmét bemutató, 16 ismert dalt felvonultató, élő zenével előadott, Két összeillő ember című színpadi játékok tekinthetik meg a bérlet tulajdonosai. Várjuk Önöket szeretettel Jegyirodánkban és Jegypénztárunkban! Békés, boldog ünnepeket kíván a Veszprémi Petőfi Színház társulata!

Örkényre emlékeztek - A naplo-online.hu tudósítása
2012.12.03. Részletek »
Örkény István születésének századik évfordulóján a Veszprémi Petőfi Színház társulata bemutatóval és fotótárlattal emlékezik a Kossuth-díjas íróra. A premieren és a kiállításon részt vett Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa dramaturg is.
Sötét galamb - a vehir.hu ajánlója
2012.12.02. Részletek »
Örkény István születésének századik évfordulójáról emlékezik meg a Petőfi Színház a Játékszínben szombat óta látható Sötét galamb című előadással.

Sötét galamb - Melczer Zsolt próbafotói
2012.11.30. Részletek »
Örkény István Sötét galamb című művét mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház az író születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve december 1-én (szombaton) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Melczer Zsolt fotóriporter a főpróbán járt.

"Örkény 100" - Fotókiállítás a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2012.11.29. Részletek »
"Örkény 100" címmel nyílik kiállítás a veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben december 1-én (szombaton) este fél hétkor. A legendás magyar író születésének századik évfordulója alkalmából összeállított tárlaton életképekből és színpadi műveiből készült előadások fotóiból láthatnak válogatást az érdeklődők január közepéig.

Így készül a Sötét galamb - Werkfotók a próbákról
2012.11.28. Részletek »
Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából tűzi műsorára a Veszprémi Petőfi Színház az író Sötét galamb című művét. A premier december 1-én (szombaton) este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az előadás rendezője Hargitai Iván. A stáb már gőzerővel készül a bemutatóra, werkfotók itt a honlapunkon a főpróbahétről.

Törekedni a boldogságra - Dobra Mária a Sötét galambról
2012.11.27. Részletek »
A Sötét galamb című dráma főszereplője Dobra Mária, aki Glóriát, majd később Ilonát alakítja a produkcióban.

Megtalálni az utat - Csarnóy Zsuzsanna a Sötét galambról
2012.11.26. Részletek »
Csarnóy Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színművésznő szerint a Sötét galamb című darab sokak számára ismerős érzéseket és kérdéseket hordoz magában.

Küzdeni a kihívásokkal - Hargitai Iván rendező a Sötét galambról
2012.11.23. Részletek »
Gőzerővel készül a Sötét galamb című előadás a Veszprémi Petőfi Színházban. Örkény István művét a Latinovits-Bujtor Játékszínben láthatják a nézők, a bemutató december 1-én este hét órakor lesz. A produkcióról Hargitai Iván rendezőt kérdeztük.

Operabeavató előadássorozat kezdődött - A Veszprémi Petőfi Színház új kezdeményezése
2012.11.21. Részletek »
Operabeavató előadássorozatot indított ma a Veszprémi Petőfi Színház ingyenesen a város középiskolásainak a tanórák keretében. A 22 előadásból és hat részből álló programot Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész vezeti. Az első órának a Közgazdasági Szakközépiskola adott otthont.

Megjelent a Magyar Teátrum novemberi száma
2012.11.20. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című újság novemberi száma. A lapban a Veszprémi Petőfi Színház bemutatóiról, készülő produkcióiról is olvashatnak írásokat.

Oberfrank Pál az Echo Tv-ben
2012.11.20. Részletek »
Oberfrank Pál a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt a vendége az Echo Tv Film, Színház, Muzsika és egy csepp Irodalom című kulturális műsorának. A felvétel ezen a linken található:

Trokán Anna Junior Prima-díjas
2012.11.19. Részletek »
Trokán Anna a Veszprémi Petőfi Színház színművésznője Junior Prima-díjat vehetett át ma délután Budapesten az Uránia Filmszínházban megrendezett ünnepségen.

London novemberben - Szikra Ágnes kritikája az Oliverről!
2012.11.18. Részletek »
Valóban nagyszabású, teljességre törekvő előadás született az Oliver! alkotógárdájától. Remek a díszlet (Kentaur), sok ugyan az átmozgatás, de mégis kell, ha el akarjuk hitetni a nézővel, hogy mindig más és más térben járunk. Szikra Ágnes kritikája a vehir.hu. portálon.

Jelenetek egy házasságból a nagyszínpadon
2012.11.17. Részletek »
Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művéből készült színpadi játékot láthatják a nézők a Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán november 19-től. A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka a játékszíni bérletes sorozat keretében tekinthető meg. A rendező Esztergályos Károly Balázs Béla díjas, Érdemes művész, a két főszereplő Darabont Mikold és Oberfrank Pál.

Vajda Károly 70! - Meglepetés a Marica grófnő tapsrendjénél
2012.11.16. Részletek »
A közönség vastapsa közepette meglepetés tortával köszöntötte a társulat a 70. születésnapját ünneplő Vajda Károlyt pénteken este a Marica grófnő tapsrendjénél.

Oberfrank Péter az Operabarátok Körében
2012.11.14. Részletek »
Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész lesz a vendége a Veszprémi Operabarátok Körének november 17-én (szombaton) délután négy órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Újra veszprémi színpadon Rancsó Dezső és Varga Szilvia - Szerepátvétel a Marica grófnőben
2012.11.13. Részletek »
Az anyai örömök elé néző Szűcs Krisztina helyett Varga Szilvia veszi át Liza szerepét a Marica grófnő című nagyoperettben november 16-án (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció érdekessége, hogy a színésznő férje, Rancsó Dezső formálja meg Zsupánt az előadásban.
A sikerre ítélt darab - Bartuc Gabriella kritikája az Oliver! musicalről
2012.11.13. Részletek »
Karácsonyra telitalálat a Petőfi Színház legújabb bemutatója. Happy enddel végződő tanmese a barátságról, önfeláldozásról, amibe máig beleborzongunk. Professzionális zenedramaturgia lenyűgöző csomagolásban, ügyes, bájos gyerekszereplők egész hadával a kiváló profik mellett. Ráadásul akár a Fagint alakító Kőrösi Csaba jutalomjátékának is felfogható az egész. Bartuc Gabriella kritikája naplo-online.hu portálon.
Oliver! a Színház TV-ben
2012.11.12. Részletek »
Már látható az Oliver! című musicalről készült összeállításunk a Színház TV-ben. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, megtekintheti novemberi adásunkat.

Oliver! - Torta a stábnak
2012.11.12. Részletek »
A Mackó cukrászda hatalmas nyolcvan szeletes tortával lepte az Oliver! produkció stábját. Képeink az előadás utáni fogadáson készültek.

Gyerekszemmel - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színhában
2012.11.10. Részletek »
Gyerekszemmel címmel kiállítás nyílt pénteken este a Veszprémi Petőfi Színházban. A tárlaton a Veszprém megyei gyermekvédelmi szakellátásban élők alkotásai láthatók.

Oliver!- Premier ma este
2012.11.09. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház elmúlt ötven évének egyik legnagyobb szabású premierjét tartják ma este hét órakor a teátrumban. Lionel Bart Oliver című musicaljét Nagy Viktor állította színpadra. A díszlet - és jelmeztervező a Jászai-díjas Kentaur, a koreográfus Gyenes Ildikó, a karmester a Liszt-díjas Oberfrank Péter.

Színházunk is csatlakozott a Stroke elleni kampányhoz.
2012.11.08. Részletek »
A Magyar Stroke Társaság országos felvilágosító, megelőző kampányához a Veszprémi Petőfi Színház is csatlakozott. A szűréseken szép számmal vettek részt dolgozónk, az esemény sajtótájékoztatóján megjelent Oberfrank Pál a teátrum igazgatója, Eperjes Károly művészeti tanácsadó és Trokán Anna színművész.

Sajtótájékoztató és médianap az Oliver! stábjával- Óriási várakozás a nagyszabású produkció iránt
2012.11.05. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett mutatkozott be az Oliver! című musical stábja a sajtónak a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier november 9-én lesz a nagyszínpadon.
Nem retró darab - Szakonyi Károly az Adáshibáról
2012.11.02. Részletek »
- Nem retró darab, megszólal a mának, íróként öröm, emberként szomorúság belegondolni, hogy most is aktuális ez a történetem – mondta Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író, aki ma részt vett az Adáshiba olvasópróbáján a Veszprémi Petőfi Színházban.

Adáshiba sztárszereposztással - Olvasópróbával kezdett a stáb - Tordy Géza visszatért
2012.10.31. Részletek »
Megtartották Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Tordy Géza, a főbb szerepekben Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Reviczky Gábor és Oberfrank Pál látható. A bemutató december 14-én lesz a nagyszínpadon.

Így készül az Oliver! - Színházi pillanatfelvételek
2012.10.30. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház idei évadának legnagyobb vállalkozása az Oliver! című előadás színpadra állítása. A rendező Nagy Viktor, a díszlet-és jelmeztervező a Jászai-díjas, nemzetközi hírű Kentaur, a koreográfus Gyenes Ildikó, a karmester a Liszt-díjas Oberfrank Péter. A főszereplő Kőrösi Csaba és 23 gyermek. A teátrum műhelyházának szakemberei, a műszaki állomány tagjai és a varrodák augusztus óta megfeszített munkával dolgoznak. A bemutató november 9-én lesz. Addig is nézzük meg, hogyan készül ez a musical a színfalak mögött.
Barátság, önfeláldozás - Kentaur az Oliver! című musicalról
2012.10.29. Részletek »
- Tanmese is lehet a barátságról, önfeláldozásról, a jó és a rossz határairól. Különösen aktuális történet ez a gyermek-és ifjúsági nézőknek, hiszen mostanság egyre inkább háttérbe szorulnak a közösségek és azokat megtartó értékek, erők – többek között erről beszélt Kentaur, a nemzetközi hírű díszlettervező, aki a Veszprémi Petőfi Színházban Lionel Bart Oliver! című musicaljének a világát varázsolja színpadra és az előadás jelmezeit is ő álmodta meg. A produkció bemutatója november 9-én lesz, a rendező Nagy Viktor.

A jóságba vetett hit reménydarabja - Nagy Viktor rendező az Oliver! című musicalről
2012.10.29. Részletek »
- Az Oliver! a jóságba vetett hit reménydarabja - mondta Nagy Viktor rendező, aki a Veszprémi Petőfi Színházban állítja színpadra Lionel Bart népszerű musicaljét. A bemutató november elején lesz, a díszlet-és jelmeztervező a nemzetközileg elismert Kentaur.
Görög dráma a Játékszínben - Szikra Ágnes kritikája a vehir.hu portálon
2012.10.29. Részletek »
Euripidész Iphigeneia Auliszban című drámáját mutatták be a Játékszínben október 13-án Szinetár Miklós rendezésében. Szikra Ágnes kritikája.

Sötét galamb a Latinovits-Bujtor Játékszínben - Olvasópróbával kezdett a stáb
2012.10.26. Részletek »
Megtartották Örkény István Sötét galamb című komédiájának olvasópróbáját csütörtökön a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás rendezője Hargitai Iván, a bemutató december 1-én lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Karitász gála a Petőfi Színházban
2012.10.25. Részletek »
Együtt a gyerekekért címmel jótékonysági gálát tart a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász segélyszervezete, a veszprémi önkormányzat és a Petőfi Színház november 17-én (szombaton) 18 órától a teátrumban.
Máté P. Gábor bravúros beugrása Békéscsabán
2012.10.23. Részletek »
Máté P. Gábor a Veszprémi Petőfi Színház művésze ugrott be bravúrosan két alkalommal a békéscsabai teátrum Hippolyt, a lakáj című előadásába. A produkciót Eperjes Károly rendezte.

Újra Színház TV - Iphigeneia története hatalmas siker
2012.10.23. Részletek »
Hatalmas sikerrel mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház az Iphigeneia Auliszban című tragédiát a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Ha rákattint honlapunkon a Színház TV könyvtárra, már láthatja az előadásról készült összeállításunkat.

Így készül az Oliver! - Színházi pillanatfelvételek
2012.10.19. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház idei évadának legnagyobb vállalkozása az Oliver! című musical színpadra állítása. A rendező Nagy Viktor, a díszlet-és jelmeztervező a nemzetközi hírű Jászai-díjas Kentaur, a koreográfus Gyenes Ildikó, a karmester a Liszt-díjas Oberfrank Péter. A főszereplő Kőrösi Csaba és 23 gyermek. A bemutató november 9-én lesz. A produkció sikeréért megfeszített tempóban dolgoznak a műhelyház szakemberei, a teátrum műszaki állományának tagjai és a varrodák. A stáb célegyenesbe fordult, mi most néhány képpel bemutatjuk a kulisszák mögötti világot. Tehát, így készül az Oliver!
Chopin és Liszt varázsában - Bogányi Gergely ünnepi hangversenye
2012.10.18. Részletek »
Bogányi Gergely Kossuth-és Liszt-díjas zongoraművész ad ünnepi hangversenyt október 23-án (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Műsorán Frédéric Chopin és Liszt Ferenc művei szerepelnek.
Meg kell-e halni a hazáért? - Bartuc Gabriella kritikája az Iphigeneia Auliszban című előadásról
2012.10.18. Részletek »
Mit mondhat a mai embernek egy antik tragédia? Sokat, hiszen az ember érzéseiben, motivációiban nem változott, hasonló létkérdések gyötrik, mint őseit. Euripidész időszámításunk előtt 405-ben írt tragédiája, az Iphigeneia Auliszban mai nyelvre lefordítva, leegyszerűsítve tulajdonképpen azt a kérdést veti fel, amivel ma is szembesülünk: karrier vagy család?

Nagy Egészség-és Véradónap a Petőfi Színházban
2012.10.13. Részletek »
Több, mint százan adtak vért, több százan vettek részt a Regina Tévé, a Vöröskereszt és a Petőfi Színház által szervezett Nagy Egészség- és Véradónapon.
Iphigeneia a sajtóban
2012.10.12. Részletek »
Az Iphigeneia Auliszban című tragédia bemutatója október 13-án (szombaton) este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló és Érdemes művész. A premier előtt sajtószemléztünk. Összeállításunkat folyamatosan bővítjük.
Médianapon Iphigeneia története - Melczer Zsolt próbafotói
2012.10.11. Részletek »
Kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében mutatkozott be a sajtónak ma délelőtt az Iphigeneia Auliszban című előadás stábja a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas Kiváló és Érdemes művész. A premier október 13-án (szombaton) este hét órakor lesz. Melczer Zsolt fotói segítségével ajánljuk most a produkciót.

Röntgenkép az emberi lélekről - Szinetár Miklós Iphigeneia történetéről
2012.10.10. Részletek »
Az Iphigeneia Auliszban című görög dráma bemutatója október 13-án (szombaton) este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló és Érdemes művész, aki mai színpadra módosította Euripidész művét. Szerinte a görög drámák mindig aktuálisak, mert az ember nem változik, s olyan témákat, sorsokat mutatnak be, amelyeken érdemes eltöprengeni.

Rendkívüli színházi kedvezmények az Egészség-és Véradónapon
2012.10.09. Részletek »
Rendkívüli színházi kedvezményekkel várjuk a látogatókat a Nagy Egészség - és Véradónapon október 13-án (szombaton). A Veszprémi Petőfi Színház ad otthont délelőtt tíz és este hat óra között a nagyszabású programnak és aznap 13 órától csatlakozik a Séta a Mellrák Megelőzésért mozgalom városi rendezvényéhez.

Nagy Egészség - és Véradónap a Petőfi Színházban
2012.10.05. Részletek »
Nagy Egészség-és Véradnónapot rendez október 13-án (szombaton) délelőtt tíz órától este hat óráig a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete és a Regina Televízió a Petőfi Színházban. A teátrumban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: a rendezvény vendége lesz Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Kovács Tamás maraton futó, aki szintén részt vett a londoni ötkarikás játékokon. Oberfrank Pál pedig lecsóval várja az eseményre ellátogatókat.

Sajtótájékoztató és médianap az Oliver! stábjával- Óriási várakozás a nagysazabású produkció iránt
2012.10.05. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett mutatkozott be az Oliver! című musical stábja ma délelőtt a sajtó munkatársainak. A premier pénteken este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

Iphigeneia története - Szalma Tamás és Kéri Kitty vall szerepéről - Bemutató október 13-án
2012.10.04. Részletek »
Készül az Iphigeneia Auliszban című görög dráma a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A darabot Szinetár Miklós Kossut-és Jászai-díjas, Kiváló és Érdemes művész állítja színpadra. A bemutató október 13-án (szombaton) este hét órakor lesz. Az előadásról Szalma Tamás és Kéri Kitty beszél.
Domján Edit és Szécsi Pál szerelme veszprémi színpadon
2012.10.02. Részletek »
Szécsi Pál és Domján Edit tragikus szerelmének történetét eleveníti fel Keller János és Váradi Eszter Sára a Két összeillő ember című előadásban. A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékát október 8-án, hétfőn 19 órakor láthatja a veszprémi közönség a Petőfi Színházban.

Két Oliverrel próbál a népszerű musical stábja
2012.09.28. Részletek »
Magyar évadként hirdette az ideit a Veszprémi Petőfi Színház. Lionel Bart Oliver! című musicalje a kakukktojás. Az előadás műsorra tűzését az indokolta, hogy Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulóját ünnepli a világ, valamint a teátrum így szeretne a gyerekek kedvében járni. A produkciót Nagy Viktor rendezi, aki az olvasópróbán azt mondta: nem szeretné modernizálni a történetet, melyben a mocsokból, mélyből csillan fel az emberség.
Készül az Oliver! - Olvasópróbával kezdett a stáb
2012.09.27. Részletek »
Megtartották Lionel Bart Oliver! című musicaljének az olvasópróbáját ma délután a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Nagy Viktor, a díszlet- és jelmeztervező a nemzetközileg elismert Kentaur, a koreográfus Gyenes Ildikó, a karmester pedig a Liszt-díjas Oberfrank Péter. A bemutató november 4-én lesz.

Szinetár Miklós a Veszprémi Operabarátok Körében
2012.09.25. Részletek »
Szinetár Miklós Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Balázs Béla-díjas, Kiváló és Érdemes művész lesz a vendége a Veszprémi Operabarátok Körének szeptember 29-én (szombaton) délután négy órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró.

SingSingSing ismét
2012.09.24. Részletek »
A SingSingSing musical showt láthatják a nézők szeptember 27-én (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Csalódások a SZÍNHÁZ TV-ben
2012.09.20. Részletek »
A SZÍNHÁZ TV szeptemberi műsorában összefoglalót láthatnak a Csalódások című vígjátékról. Megszólal Valló Péter rendező, a szereplők közül pedig Dobra Mária, Sághy Tamás és Oberfrank Pál. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, már megtekintheti adásunkat.

Kertben - Szikra Ágnes kritikája a vehir.hu portálon
2012.09.18. Részletek »
Az évad első bemutatójaként Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékát tekinthette meg az érdeklődő közönség szeptember 14-én a Petőfi Színházban Valló Péter rendezésében. Szikra Ágnes kritikája

Gyermekszereplőket keresünk!
2012.09.15. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az Iphigenia Auliszban című játékszíni produkciójához. Óvódás és kisiskolás, alacsony termetű kisfiúk jelentkezését várjuk. Meghallgatás 2012. szeptember 21-én (pénteken) 14.30 órakor lesz a színházban.

Veszprém irigylésre méltó hely - Valló Péter színházról és a Csalódásokról
2012.09.15. Részletek »
Valló Péter szerint a veszprémi nézőknek ünnepi esemény az előadásokat megtekinteni és az pedig irigylésre méltó, hogy más városokhoz képest mennyien járnak színházba. Azt azonban hozzátette, kommerszet nem rendez, mert nem erre szerződött. A Kossuth-díjas rendezőt a Napló munkatársa Balla Emőke kérdezte.

Csalódások - Ma este premier - Melczer Zsolt próbafotói
2012.09.14. Részletek »
Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékának premierjét tartják ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező a Kossuth-díjas Valló Péter. A bemutató előtti próbán Melczer Zsolt fotóriporter járt.

Török Virág kellékesé a Bujtor-emlékgyűrű
2012.09.14. Részletek »
Török Virág kellékes vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt ma este a Veszprémi Petőfi Színházban.

Veszprémi kertek - Kiállítás a Petőfi Színházban
2012.09.13. Részletek »
Veszprémi kertek címmel nyílt kiállítás szeptember 14-én este a hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A tárlat október 31-ig látható.

Médanapon a Csalódások - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.12. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a sajtó képviselőinek ma délelőtt a Csalódások című darab stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Valló Péter és a szereplők közül Dobra Mária, Sághy Tamás, valamint Oberfrank Pál válaszolt a riporterek kérdéseire.

Hűségkártya hűséges nézőinknek
2012.09.12. Részletek »
Örömmel értesítjük kedves nézőinket, hogy bevezettük a a Veszprémi Petőfi Színház Hűségkártya-programját. Gyűjtse a pontokat és ajándékba kap egy előadást!

Csalódások - Kovács Gergely ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.12. Részletek »
A veszprémi közönség vendégként láthatja az előadásban Kovács Gergelyt, aki Máté Gábor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Őt a szombathelyi teátrum szerződtette ebben az évadban. A Csalódások című vígjátékban Lombai uradalmi inspektor fiát, Eleket alakítja.

Csalódások - Oberfrank Pál ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.11. Részletek »
Báró Kényesi szerepében áll színpadra Oberfrank Pál Kisfaludy Károly Csalódások című darabjában a Veszprémi Petőfi Színházban. A teátrum igazgatója a bemutató előtt két nappal így ajánlja az előadást:

Csalódások - Csarnóy Zsuzsanna ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.10. Részletek »
Célegyenesbe fordult a Csalódások című vígjáték stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. A főpróba héten a Luca kisasszonyt alakító Jászai-díjas Csarnóy Zsuzsanna ajánlja az előadást.

Csalódások - Dobra Mária ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.10. Részletek »
Még négy nap és a nézők megtekinthetik a Veszprémi Petőfi Színház idei évadának első premierjét. Kisfaludy Károly Csalódások című darabjában Dobra Mária alakítja Lidit. A színésznő kedvenc idézetével ajánlja az előadást a közönségnek.

Csalódások - Sághy Tamás ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.07. Részletek »
Gróf Elemirként látható a Csalódások című előadásban Sághy Tamás. A népszerű színművész szerint rendkívül jó feladat egy ilyen remek szerepet eljátszani. Tele van humorral, érzelmekkel, mulatságos férfibánattal. Ő így ajánlja az előadást:

Csalódások - Nyirkó István ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.06. Részletek »
Már állnak a díszletek, rövidesen véglegesen elkészülnek a jelmezek, célegyenesbe fordul Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékának a stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabban Nyirkó István formálja meg Lombait, az uradalmi inspektort. Ő így ajánlja az előadást a nézőknek:

Csalódások - Kőrösi Csaba ajánlója - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.05. Részletek »
Kőrösi Csaba a Csalódások című vígjátékban Mokányt, a földesurat formálja meg. Mint mondta, nagyszerű találkozás számára ez a szerep. Korban is pont hozzá illik, nem kell mesterségesen megöregednie vagy megfiatalodnia a színpadon.

Csalódások - Trokán Anna ajánlója- Bemutató szeptember 14-én
2012.09.04. Részletek »
Gőzerővel készül Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátéka a Veszprémi Petőfi Színházban. Az évad első előadását a Kossuth-díjas Valló Péter rendezi. Most Trokán Anna ajánlja a produkciót. Ő Köröndy Lina, fiatal özvegy szerepét játssza az előadásban.

Kisfaludy görbe tükre - Valló Péter a Csalódásokról - Bemutató szeptember 14-én
2012.09.03. Részletek »
- A mi nagy magyar nekibuzdulásainknak, hatalmas terveinknek, erőből való gyürkőzéseinknek és azok kudarcainak, elporladásainak az egyik remek, humoros görbe tükre Kisfaludy Károly műve - mondta a Kossuth-díjas Valló Péter, aki az 1980-as években az egri nyári játékok keretében már színpadra állította a Csalódások című darabot, amely szerinte mai napig aktuális vígjáték. A most készülő előadás premierje szeptember 14-én a Veszprémi Petőfi Színházban lesz.

Este hétig nyitva a színház jegyirodája!
2012.09.03. Részletek »
2012. szeptember 5-től hosszított nyitva tartással várja kedves nézőinket jegyirodánk! Hétfőtől péntekig 8-19 óra között van lehetőségük nálunk bérletet és jegyet vásárolni! Szeretettel várjuk Önöket!

Fergeteges színházi nyílt nap - Ezren köszöntötték az új évadot
2012.09.02. Részletek »
Koncertekkel, vetélkedővel, kulisszajárással, könyvbemutatóval, kiállítással és számtalan meglepetésprogrammal várta a Veszprémi Petőfi Színház szombati nyílt napjára a közönségét. A társulat tagjai saját készítésű süteményekkel kedveskedtek a nézőknek, akik megkóstolhatták Oberfrank Pál igazgató városszerte híres lecsóját. A késő estig tartó eseményen mintegy ezren vettek részt.

Meghallgatás a színházban - Fiú szereplőket keresünk
2012.09.01. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az OLIVER! című musicaljéhez 9-13 év közötti énekelni és táncolni tudó fiúknak. A meghallgatás 2012. szeptember 9-én (vasárnap) 11 órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Kossuth Zsuzsanna bérlet egészségügyi szakdolgozóknak
2012.09.01. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház rendkívül kedvező áron új bérletet indít egészségügyi szakdolgozók részére. A bérletet Kossuth Zsuzsannáról neveztük el, aki az 1848-as szabadságharc idején az első országos főápolónő volt és szorgalmazta a nővérképzés elindítását. Mint azt Vinkler Lajosné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke elmondta: rendkívül örülnek a színház által biztosított lehetőségnek, dolgozóik igénylik a közösségi rendezvényeket, azt, hogy munkaidő után is találkozzanak kötetlen formában és közben értékes kulturális élményeket szerezzenek. A bérlet még nem teljesen telt meg, ezért lehet csatlakozni hozzájuk. Első előadásuk szeptember 28-án a Csalódások című vígjáték lesz.

Színházi nyílt nap programja - A színház épületében lesznek a programok
2012.08.31. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház nyílt napjának a programjai, a koncertek, a sütivásár a színház épületében lesznek. A szabadtéri főzés elmarad.

Színházunk a Balatoni nyárban
2012.08.31. Részletek »
A Magyar Televízió Balatoni nyár című műsorának vendége volt Oberfrank Pál, Csarnóy Zsuzsanna és Trokán Anna ma reggel. A velük készült beszélgetés közben szó esett a Veszprémi Petőfi Színház nyílt napjáról és az idei évadról.

Nyílt nap a Veszprémi Petőfi Színházban
2012.08.27. Részletek »
Nyílt napot rendez a Veszprémi Petőfi Színház szeptember 1-én (szombaton) 16 órától. Szeretettel várunk minden érdeklődőt színházunkban, hogy együtt ünnepeljük a 2012/2013-as évad kezdetét!Önök meglátogatnak minket e napon, mi pedig koncertekkel, könyvbemutatóval, számos programmal és KEDVEZMÉNYES BÉRLET- ÉS JEGYÁRAKKAL kedveskedünk Önöknek.

Gyerekhad Nagy Viktor körül - Még nem találta meg a veszprémi Olivert
2012.08.27. Részletek »
Lionel Bart Oliver! című musicaljét mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház november elején. A rendező Nagy Viktor, aki az előadás gyerekszereplőivel már elkezdett dolgozni a teátrumban. Mint mondta, a próbafolyamat megkezdése előtt négy színpadra lépést segítő és közösséget összekovácsoló foglalkozást tart az általa kiválasztott 20 általános iskolásnak, akik a darabban tolvajcsapatot alakítanak majd.

Újra magyar évad lesz a Petőfi Színházban!
2012.08.23. Részletek »
Tisztelt Közönség!
Újra magyar évad lesz a Petőfi Színházban!
Augusztus 21-étől várjuk Önöket jegypénztárunkban.
Váltsanak bérletet, figyeljék műsorunkat!
A nagy-színházban: Csalódások, Adáshiba, Tündérlaki lányok,
Montmartrei ibolya, Mirr Murr és a 200 éves Charles Dickens tiszteletére: Oliver!
A Játékszínben: Iphigénia! Sötét galamb!
Vendégjátékok, meglepetések határon innen és túlról!
Színház: Minőség! Méltóság!
Önöknek játszunk! Önökhöz szólunk!
Várja Önöket a Veszprémi Petőfi Színház társulata!
Bérletárusítás augusztus 21-étől!

Előtérben a magyar szerzők - Évadnyitó társulati ülés
2012.08.21. Részletek »
Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékával kezdődik a 2012/13-as évad a Veszprémi Petőfi Színházban szeptember 14-én. A rendező a Kossuth-díjas Valló Péter.

Szoboszlay Sándor kitüntetése
2012.08.20. Részletek »
Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából Szoboszlay Sándor Jászai Mari-díjas színművész, Kiváló és Érdemes művész, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagja. Az elismerést fia vette át a Parlamentben.

Nyári szünet a jegyirodában - Szeptember 14-én Petőfi bemutató bérletben látható a Csalódások
2012.08.02. Részletek »
Értesítjük a közönséget, hogy a Veszprémi Petőfi Színház jegyirodája nyári szünet miatt zárva tart. Nyitás augusztus 21-én reggel nyolc órakor. A Petőfi bemutató bérlet tulajdonosai már szeptember 14-én este hét órakor láthatják az évad első előadását, a Csalódások című vígjátékot. Kisfaludy Károly művét a Kossuth-díjas Valló Péter állítja színpadra.

Legyen mindig biztos helye nálunk! - Váltson bérletet a következő évadra!
2012.07.26. Részletek »
Honlapunkon a jegyinfo rovatunkban tájékozódhat az árakról, melyek nem változtak. Váltson bérletet, hogy mindig biztos helye legyen nálunk! Izgalmas, szórakoztató, igényes darabok, műfaji sokszínűség, remek rendezők és színészek várják nézőinket a következő évadban!

Nyári ajánlók a Színház TV-ben - Chioggiai csetepaté és SingSingSing3
2012.07.23. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház népszerű előadása, a Chioggiai csetepaté látható augusztus 18-án Balatonfüreden és augusztus 26-án Pesthidegkúton. A SingSingSing3 musical showt pedig augusztus 25-én a Tihanyi Szabadtéri Játékok keretében nézheti meg a közönség. A Színház TV rovatunkban videós ajánlókat tekinthetnek meg a produkciókról interjúkkal fűszerezve.

Elmarad a Borban az igazság, borban a vigasz című előadásunk
2012.07.23. Részletek »
Kedves nézőink!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a 2012. július 26-ra,
a Historia kertbe tervezett Borban az igazság, borban a vigasz című előadásunk technikai okok miatt, sajnálatos módon elmarad. Megértésüket köszönjük!

Eperjes Károly a Fradiban is megállja a helyét
2012.07.16. Részletek »
Eperjes Károly a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója a Ferencváros öregfiúkban rúgja a labdát nyáron. Számára az egyik legjobb feltöltődés és kikapcsolódás, ha focizhat, s mint mondta, 58 évesen olyan társakkal szerepelhet együtt, akik zseniális játékosok voltak és még mindig azok is. Közöttük nem lehet rosszul futballozni. A Kossuth-díjas népszerű színművész a hétvégén Halásziban lépett pályára az FTC legendái között és nagy tapsot kapott. A Fradi.hu tudósítása szerint "Szamóca" okosan és nagy kedvvel játszott Lisztesék mellett.

A régi vágású bonviván - Portré Szeles Józsefről
2012.07.11. Részletek »
Született veszprémi. Soha nem szerződött el a városból, 1989-óta itt játszik. Ő az, aki, ha bemegy a boltba, kimegy a piacra, végigsétál a főutcán, mindenki ismeri a megyeszékhelyen. Szeles József egy település megbecsült színésze, neve összeforrt a Petőfi Színházzal. Négy év kivételével csak ebben a teátrumban lépett színpadra. A közönség idén Petőfi-díjjal jutalmazta.

Egy nagy horgász - Portré Nyirkó Istvánról
2012.07.05. Részletek »
Nagy horgász, a Veszprémi Petőfi Színház színészei idén Latinovits-díjjal jutalmazták színpadi teljesítményét. Nem először kapja már meg ezt az elismerést kollégáitól. Nyirkó István nyáron sem csomagolja el a pecabotját, augusztusban pedig Balatonfüreden játszik majd a Chioggiai csetepaté című sikerelőadásban.

Jeanne d' Arc Balatonfüreden
2012.07.01. Részletek »
Anouilh: Jeanne d' Arc című művéből készült előadást láthatják a nézők Balatonfüreden július 3-án (kedden) este kilenc órakor a Papsoka templomromnál. A Veszprémi Petőfi Színház produkcióját Kéri Kitty rendezte.

Újra Színház TV
2012.06.30. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén a közönség voksai alapján Szeles József vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, a színművészek szavazatai szerint pedig Nyirkó István érdemelte ki a Latinovits-díjat. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója többek között arról beszélt köszöntőjében nagyon erős szezont zárhat a színház és tovább emelkedett az intézmény nézőszáma. A Színház TV kamerái előtt a direktor és a két díjazott.

Rendkívüli lehetőség! - Újítsa meg színházbérletét, kedvezményt adunk nyári veszprémi előadásainkra!
2012.06.29. Részletek »
Kihagyhatatlan lehetőséget kínál a Veszprémi Petőfi Színház a kedves nézőinek! Aki július 2-ig átveszi vagy megújítja színházbérletét, annak a nyári veszprémi előadásainkra rendkívüli kedvezménnyel biztosítunk jegyeket!

SingSingSing show közönségtalálkozóval
2012.06.27. Részletek »
A SingSingSing3 musical showt tekinthetik meg a nézők június 28-án (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás után az összes szereplő részvételével közönségtalálkozó lesz a teátrum előtti téren a Hotel Historia és Historante étterem közreműködésével. Ezen többek között részt vesz Füredi Nikolett, Vastag Tamás, Vastag Csaba és Mészáros Árpád Zsolt is.

Kamera Korrektúra
2012.06.21. Részletek »
Veszprém ad otthont a Kamera Korrektúra fesztiválnak június 25-26 között. A helyszínek között a Petőfi Színház is szerepel. Az ingyenes programokról itt olvashatnak bővebben.

Ki kell keverni végre a zöldet - Interjú a Magyar Hírlapban Oberfrank Pállal
2012.06.20. Részletek »
Konszenzusra, mindenekelőtt pedig határozott célokra volna szükség a kultúrpolitikában, hogy a színházi szakma is jobban lássa, merre tartunk. Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója úgy véli, sikeres évet zárt a teátrum, mert a helyiekhez szólnak darabjai, és nem földbe döngölik őket, hanem hitet adnak nekik.

Televíziós tudósítás az évadzáróról - Nyilatkozik Oberfrank Pál és a díjazottak
2012.06.17. Részletek »
A Veszprém Televízió kamerái az évadzáró társulati ülésen is jelen voltak. Nyers Beáta szerkesztőnek Obefrank Pál, Szeles József és Nyirkó István nyilatkozott.

Tovább emelkedett a nézőszám - Évadzáró társulati ülés
2012.06.17. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház mai évadzáró társulati ülésén a közönség voksai alapján Szeles József vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, a színművészek szavazatai szerint pedig Nyirkó István érdemelte ki a Latinovits-díjat. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója többek között arról beszélt köszöntőjében jó, nagyon erős szezont zárhat a színház és tovább emelkedett az intézmény nézőszáma.

Online jegyrendelés! - Újabb remek lehetőség honlapunkon!
2012.06.14. Részletek »
Értesítjük tisztelt nézőinket, hogy honlapunkon online jegyvásárlási lehetőség is rendelkezésükre áll. Ha rákattintanak erre a menüpontra akár otthonról is kényelmesen megrendelhetik színházjegyeiket.

Oberfrank Pál fociról és színházról
2012.06.13. Részletek »
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt a vendége a Magyar Televízió Balatoni nyár című műsorának. A labdarúgó Euróba-bajnoksághoz kapcsolódóan természetesen a fociról beszélgettek vele, de szóba került a teátrum következő évada is.

Babazászló színházunk előtt
2012.06.11. Részletek »
Oberfrank Pálnak, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának ötlete nyomán a Három királyfi, Három királylány Mozgalom indította útjára országosan azt a kezdeményezést, amelynek lényege: az emberek babazászlóval jelezhessék az otthonaikban, munkahelyeiken, a közintézmények falán, hogy gyermek született. A veszprémi teátrum előtt is jelzi a gólyát ábrázoló lobogó, hogy egyik kolléganőnk új életet hozott a világra.

"Nem kell szerelembe esni" - Interjú Valló Péterrel a POSZT-on
2012.06.10. Részletek »
A POSZT versenyprogramjában szerepelt a Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása, amelyet Valló Péter vitt színre. A fesztiválhoz kapcsolódó riportsorozatunkban a Radnóti Színház rendezőjével pályájáról, a szakma helyzetéről beszélgettünk és arról, miben hisz.

Sikeres bemutatkozás a POSZT-on - Nagy taps az Értelem és érzelemnek
2012.06.09. Részletek »
Sikerrel mutatkozott be a Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) csütörtökön és pénteken. Oberfrank Pál igazgató fontos szakmai sikerként értékelte, hogy a társulat részt vehet ezen a rangos seregszemlén, amelynek keretében fotókiállítással emlékeztünk meg Latinovits Zoltán nyolcvanadik és Bujtor István hetvenedik születésnapjáról. Mindeközben Ozsváth Ildikó Magyar Teátrum-díjas patinázó a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága tárlatán vehet részt.

Horgászatban verhetetlen színházunk
2012.06.03. Részletek »
Óriási fölénnyel egyéniben és csapatban is tarolt a Veszprémi Petőfi Színház Gyirmóton a XII. Hankó Attila horgászversenyen. Minden dobogós helyen a teátrum képviselői végeztek. A sportrendezvényre 68-an neveztek be, közülük kilencen színházunk színeiben indultak.

Újra Színház TV
2012.06.03. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén a közönség voksai alapján Szeles József vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, a színművészek szavazatai szerint pedig Nyirkó István érdemelte ki a Latinovits-díjat. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója többek között arról beszélt köszöntőjében nagyon erős szezont zárhat a színház és tovább emelkedett az intézmény nézőszáma. A Színház TV kamerái előtt a direktor és a két díjazott.

Miéink voltak-Velünk maradtak - Latinovits '80 - Bujtor '70 - Kiállítás a POSZT-on
2012.06.01. Részletek »
Miéink voltak - Velünk maradtak címmel Latinovits Zoltánról és Bujtor Istvánról rendez fotókiállítást a Veszprémi Petőfi Színház a Pécsi Országos Színházi Találkozón a nagyszínház előcsarnokában és a Magyar Teátrum sátrában. A tárlatot Oberfrank Pál igazgató így ajánlja a látogatók figyelmébe:

Értelem és érzelem: Irány a POSZT!
2012.05.31. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása június 7-én és 8-án este hat órakor látható a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT). A produkció rendezője a Kossuth-díjas Valló Péter, aki a díszletet is maga tervezte a darabhoz. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója jelentős szakmai elismerésként értékelte azt, hogy rangos társulatok társaságában a veszprémi is ott lehet ezen a seregszemlén.

Megjelent A szerenád hanglemezre átdolgozott változata
2012.05.29. Részletek »
Megjelent Szili Péter - Máté P. Gábor A szerenád című zenés-mesejátéka cd-n. Az előadás hanglemezre átdolgozott változata kapható a Veszprémi Petőfi Színház jegypénztárában

Láthatóak a Vastaps estek a honlapunkon
2012.05.28. Részletek »
A Vastaps pódiumbeszélgetéseinkből hét rész már látható a honlapunkon. Az Egyetem TV három kamerával készült, szerkesztett és vágott felvételei az "50 ÉVE A SZÍNPADON" könyvtárban nézhetőek meg. Ha rákattint honlapunkon erre a jobb felső sarokban található részre, már megtekintheti a műsorokat. Az estekről készült felvételeket folyamatosan bővítjük.

Vastaps Rancsó Dezsőnek és Varga Szilviának
2012.05.28. Részletek »
Rancsó Dezső és Varga Szilvia színész házaspár vendégeskedik a Vastaps esten június 5-én (kedden) 17 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A nagy idők nagy tanúit felvonultató pódiumbeszélgetés házigazdája: Varga Róbert újságíró

Szereplőket keresünk!
2012.05.27. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az OLIVER! című musicaljéhez 9-13 év közötti énekelni és táncolni tudó fiúknak. Meghallgatás 2012. június 3-án (vasárnap) 11 órakor lesz Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Magyar rapszódia a Győri Balett előadásában
2012.05.27. Részletek »
Magyar rapszódia címmel a Győri Balett előadása érkezik a Veszprémi Petőfi Színháza május 31-én (csütörtökön) és június 1-én (pénteken) este hét órakor.

Fergeteges forgatag - Sikeres színházi gyermeknap
2012.05.26. Részletek »
Szűcsi bohóc, Ada királynő, Mátyás király és az igazmondó juhász is felbukkant a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapján szombaton. A színes programkavalkád hatalmas sikerrel ért véget, kicsik és nagyok remekül szórakoztak a teátrum előtti téren.

Fény-játékok Huszárik Katáékkal
2012.05.26. Részletek »
Fény-játékok címmel Nagy Anna és Huszárik Kata előadását tekinthetik meg a nézők június 2-án (szombaton) este hét órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az Aranytíz Kft. produkciója Lázár Ervin írásaiból készült.

Két összeillő ember
2012.05.22. Részletek »
Két összeillő ember címmel Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről láthatnak zenés játékot a nézők június 4-én (hétfőn) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot Csikós Attila írta, a rendező Telihay Péter. Az előadás a székesfehérvári színház vendégjátéka.

Ismét színházi gyermeknap május 26-án - Itt a részletes program!
2012.05.21. Részletek »
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét tart gyermeknapot a Veszprémi Petőfi Színház május 26-án délelőtt 10 órától. A színházi műhelyek dolgozói vezetésével lesz arcfestés, kézműves foglalkozás és jelmezes fényképezkedés is. Mindemellett több meglepetésprogrammal kedveskedik a családoknak a teátrum társulata. Érdemes tehát kicsiknek és nagyoknak kilátogatni erre a rendezvényre, hogy a színházzal együtt ünnepeljék a gyermeknapot! Íme a részletes program:

Újra Színház TV
2012.05.21. Részletek »
A SZÍNHÁZ TV májusi adásának jelentős része az évadhirdető sajtótájékoztatónkkal foglalkozik. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, láthatja új műsorunkat.

Megjelent a Magyar Teátrum májusi száma
2012.05.20. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin negyedik évfolyamának ötödik, májusi száma. A lapban a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat.

Közkívánatra Csókos asszony!
2012.05.14. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház elmúlt szezonjának sikerdarabja, a Csókos asszony május 20-án (vasárnap) este hét órakor bérletszünetben újra látható a teátrumban.

Vastaps Borbiczki Ferencnek
2012.05.09. Részletek »
Borbiczki Ferenc Jászai Mari-díjas színművész lesz a Vastaps est vendége május 18-án (pénteken) hat órakor a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában. A kedvelt művész 1981-ben a teátrumban kezdte pályafutását. Tíz évig játszott a királynék városában, számtalan emlékezetes alakítása emelte őt a nyolcvanas évek legendás veszprémi színészévé. A nagy idők nagy tanúit felvonultató pódiumbeszélgetés házigazdája: Varga Róbert újságíró.

Tovább növekedett a nézőszámunk - Évadhirdető sajtótájékoztató - Előtérben a magyar szerzők
2012.05.07. Részletek »
Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékával kezdődik a 2012/2013-as évad szeptemberben a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező a Kossuth-díjas Valló Péter - hangzott el az intézményben tartott mai sajtótájékoztatón. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója elmondta, bár még nincsenek végleges adatok, biztos, hogy a nézőszám tovább emelkedik idén, a közönség szeretete, bizalma töretlen a társulat felé. Az elmúlt évadban 102 ezren voltak kíváncsiak az előadásokra.

Vezetőink köszöntötték a következő évad első bérletváltóját - Meglepetés a színészbüfében
2012.05.07. Részletek »
Alaposan megleptük a balatonfűzfői Csörnyei Zoltánnét, aki ma este a Chioggiai csetepaté című előadásunk szünetében váltotta meg a következő évadra a bérletét. Az előadásban szereplő Oberfrank Pál igazgató és Eperjes Károly művészeti tanácsadó a színészbüfében köszönetként jelmezben dedikálta számára a biztos, állandó helyet jelentő kis kártyát.

Mindenki magára ismerhet - Esztergályos Cecília az Adáshibáról
2012.05.06. Részletek »
Bódogné szerepében tért vissza a színházba Esztergályos Cecília. A Jászai-díjas, Érdemes művész az 1990/91-es évadban már játszott Veszprémben. Mint mondta, nagyon örül, hogy az Adáshiba című előadásban remek kollégákkal dolgozhat együtt.

Keresztes Gábor veszi át Gere Dénes Ákos szerepét a Chioggiai csetepatéban
2012.05.04. Részletek »
Gere Dénes Ákos vállsérülése miatt Keresztes Gábor veszi át Toffolo szerepét a Chioggiai csetepaté című előadásban május 6-án (vasárnap) este hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Beugrásra készülünk - Ma Kéri Kitty lesz Peacockné
2012.05.02. Részletek »
Technikai okok miatt ma este a Koldusopera című előadásban Peacockné szerepét Papadimitriu Athina helyett Kéri Kitty formálja meg a Veszprémi Petőfi Színházban.

Ballagásra ajándékozzon színházjegyet!
2012.05.01. Részletek »
Ballagásra ajándékozzon színházjegyet vagy váltson szeretteinek színházbérletet! A Veszprémi Petőfi Színház gazdag műsorkínálata hozzájárulhat az ajándékozás örömteli pillanataihoz.

A Petőfi Színház csapata a Jókai bableves főző versenyen
2012.04.27. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház csapata is részt vesz a balatonfüredi Jókai bableves főző versenyen április 29-én (vasárnap) délelőtt 10 órától a Koloska - völgyben. A teátrumot Alföldi Szilvia művészeti titkár, Péti Krisztina dramaturg-rendezőasszisztens és Tóth Loon színművész képviseli.

"Bujtor 70" - Egykori igazgatójára emlékezik a Petőfi Színház
2012.04.25. Részletek »
Bujtor István színművész, rendező, producer és színházigazgató születésének 70. évfordulója alkalmával "Bujtor 70" címmel pódiumbeszélgetés és koszorúzás lesz a Veszprémi Petőfi Színházban május 6-án (vasárnap) délelőtt 11 órakor. Az intézmény 2009-ben elhunyt direktorára emlékezik felesége, Bujtor Judit, Kern András, Kossuth-és Jászai Mari díjas Kiváló és Érdemes művész, valamint Mészáros Géza, háromszoros magyar bajnok vitorlázó, versenyzőtárs.

Beugró a Petőfi Színház művészeivel- VENszín a Veszprémi Egyetemi Napokon
2012.04.24. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház mutatkozik be április 28-án (szombaton) délután egy és öt óra között a Veszprémi Egyetemi Napokon. Módri Györgyivel, Trokán Annával, Máté P. Gáborral és Tóth Loonnal a rögtönzéses játékot, a Beugrót is kipróbálhatják az érdeklődők. Íme a program:

Vastaps Tordy Gézának
2012.04.22. Részletek »
Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kiváló-és Érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja vendégeskedik a Vastaps esten április 27-én (pénteken) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A legendás művész 1988-tól 1990-ig volt a teátrum főrendezője. A nagy idők nagy tanúit felvonultató pódiumbeszélgetés házigazdája: Varga Róbert újságíró.

La Gioconda a Veszprémi Operabarátok Körében
2012.04.19. Részletek »
A Bécsi Állami Operaház 1986-os La Gioconda című előadásáról készült filmet láthatják a Veszprémi Operabarátok Körében április 28-án (szombaton) délután három órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró.

Színházi sikereink a médiában - Sajtószemle
2012.04.18. Részletek »
Az elmúlt időszak színházi sikereiről számolt be Oberfrank Pál igazgató a sajtónak. Most ezekből az írásokból szemléztünk.

Sajtóbeszélgetés a Petőfi Színházban - Sikereinkről számolt be Oberfrank Pál
2012.04.17. Részletek »
Sajtóbeszélgetésre hívta az újságírókat Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója ma délután. Többek között arról számolt be a médiumok képviselőinek, hogy sikeres volt a Magyar Költészet Hete rendezvénysorozat a Latinovits-Bujtor Játékszínben, nagy ünnepként tekinthet az intézmény a Vígszínház vendégjátékára és örömteli hír, hogy a teátrum két előadása, a Pomádé király új ruhája és A kis herceg Budapesten is bemutatkozhatott. Mindemellett pedig a társulat készülhet a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, melyen az Értelem és érzelem című produkcióval képviselteti magát.

A Magyar Költészet Hete a Veszprémi Petőfi Színházban - Itt olvasható a műsor
2012.04.15. Részletek »
A Magyar Költészet Hete címmel nagyszabású rendezvénysorozatot tart a Veszprémi Petőfi Színház április 10-től. Érkezik majd hozzánk többek között Dinnyés József, Kézdy György, Huzella Péter, Pálfy Margit. Látható lesz a Szeretetnyelv Kéri Kittyvel és Oberfrank Pállal. Mindemellett otthont adunk a Petőfi Versmondó Találkozónak. Itt olvasható a részletes műsor:

Szeretetnyelv a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2012.04.15. Részletek »
Szeretetnyelv címmel Kéri Kitty és Oberfrank Pál pódiumműsorát láthatják a nézők április 16-án (hétfőn) este hét órakor a Latinovits- Bujtor Játékszínben. A forgatókönyvet írta és az előadást szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika

Megjelent a Magyar Teátrum legújabb száma
2012.04.14. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin negyedik évfolyamának negyedik, áprilisi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat.

Gyertyafényes versmondás a Latinovits- Bujtor Játékszínben
2012.04.13. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház művészei borozgatással egybekötött gyertyafényes versmondásra hívják a költészet kedvelőit április 14-én (szombaton) este hat órára a Latinovits- Bujtor Játékszínbe.

Kézdy György a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2012.04.12. Részletek »
Kézdy György Érdemes művész Ákombákom című estje látható április 13-án (pénteken) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Csalódásokat olvastak- Valló Péter ismét a Petőfi Színházban
2012.04.11. Részletek »
Megtartották az olvasópróbáját Kisfaludy Károly Csalódások című színművének ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció a következő évadban látható. A rendező Valló Péter Kossuth-és Jászai Mari díjas, Érdemes művész, aki négy éve tért vissza vissza abba a teátrumba, ahol pályafutását kezdte. Azóta minden évadban színpadra állít egy darabot. Legutóbbi veszprémi rendezése, az Értelem és érzelem című előadás bekerült a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.

Ma nyílik a Magyar Költészet Hete - Silentium, a csendtől a szóig
2012.04.10. Részletek »
A Silentium, a csendtől a szóig című pódiumjátékkal megkezdődik a Magyar Költészet Hete rendezvénysorozat ma este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Forrás Színház előadása Wass Albert életművébe nyújt betekintést.

A szerenád és az Utazás az éjszakába a Kilátóban
2012.04.09. Részletek »
A Veszprém Televízió hosszabb riportokat készített A szerenád és az Utazás az éjszakába című produkciókról. Az összeállítások a Kilátó című kulturális magazinban láthatók.

Újra Színház TV
2012.04.06. Részletek »
A Színház TV áprilisi adásában a SingSingSing3 produkció stábját látogatták meg kameráink. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, már láthatja műsorunkat.

Tábori piknik - Tóth Loon ezúttal rendezőként áll színpadra
2012.04.03. Részletek »
Megtartották Fernando Arrabal Tábori piknik című művének olvasópróbáját ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció a következő évadban a Latinovits-Bujtor Játékszínben látható. A darabot Tóth Loon, a társulat színművésze állítja színpadra.

Művészet és Gál Krisztián kiállítása a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2012.04.02. Részletek »
Yasmina Reza Művészet című darabját láthatja a közönség április 5-én (csütörtökön) este hat órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Körmendi Kastélyszínház Társulatának előadását Szegezdi Róbert rendezte. A produkció előtt Gál Krisztián képző-és grafikusművész kiállítása nyílik meg a helyszínen.

Ozsváth Ildikó műhelyében jártak az újságírók
2012.04.01. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház Magyar Teátrum Díjjal jutalmazott patinázójának, Ozsváth Ildikónak a műhelyében járt a Demokrata című lap két újságírója.

Együttműködés a Pannon Egyetemmel
2012.03.30. Részletek »
Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem és a Veszprémi Petőfi Színház között ma délután a teátrumban tartott sajtótájékoztatón. Az intézmények vezetői, dr. Friedler Ferenc rektor, illetve Oberfrank Pál igazgató többek között a közös pályázatok benyújtásánál, egymás munkáinak, programjainak, szakmai törekvéseinek segítésénél is fontosnak tartják összefogást.

A Veszprém Portré a Petőfi Színházat köszönti
2012.03.29. Részletek »
A Veszprém Portré internetes újság az 50 éves társulati jubileumát ünneplő Petőfi Színházat köszönti. A portál az ide első számát teljes egészében a teátrum életének, történetének, városban elfoglalt kulturális helyének a bemutatására szentelte érdekes írásokkal, videós anyagokkal fűszerezve.

A Partium üzenete - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban
2012.03.28. Részletek »
A Partium üzenete címmel Kovács Emil Lajos festményeiből és Szodoray-Parádi Hajnalka szobraiból, grafikáiból nyílik kiállítás március 30-án (pénteken) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színház emeleti társalgójában. A tárlatot Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója ajánlja a látogatók figyelmébe.

A Magyar Költészet Hete a Veszprémi Petőfi Színházban - Már olvashatják a programot
2012.03.27. Részletek »
A Magyar Költészet Hete címmel nagyszabású rendezvénysorozatot tart a Veszprémi Petőfi Színház április 10-től. Érkezik majd hozzánk többek között Dinnyés József, Kézdy György, Huzella Péter, Pálfy Margit. Látható lesz a Szeretetnyelv Kéri Kittyvel és Oberfrank Pállal,valamint az Ég és Föld gyermeke című produkciónk is megtekinthető. Mindemellett otthont adunk a Petőfi Versmondó Találkozónak. Elkészült a részletes program és a műsorfüzet.

Érkezik a Csíksomlyói magyar passió
2012.03.27. Részletek »
A Csíksomlyói magyar passió című produkciót tekinthetik meg a nézők március 29-én (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös előadását Pataki András rendezte.

John Malkovich üzenete a Színházi Világnapra
2012.03.27. Részletek »
Az 50. Színházi Világnapot ünnepeljük március 27-én. Ebből az alkalomból John Malkovich amerikai színész írt üzenetet.

Vastaps Antal Olgának és Fazekas Istvánnak
2012.03.25. Részletek »
Antal Olga és Fazekas István színész házaspár vendégeskedik a Vastaps esten március 29-én (csütörtökön) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A műsor házigazdája Varga Róbert újságíró.

Elmarad a ma esti Marica grófnő
2012.03.24. Részletek »
Betegség miatt elmarad a Marica grófnő című nagyoperett ma este a Veszprémi Petőfi Színházban.

SingSingSing3 premier - Melczer Zsolt fotóival
2012.03.23. Részletek »
Folytatódik a harmadik résszel a SingSingSing musical-show a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier ma este zajlott a teátrumban. A produkciót a Musical Tánc Stúdió állította színpadra. A rendező-koreográfus Szakál Attila. A főpróbával egybekötött médianapon Melczer Zsolt fotóriporter járt.

Ismét SZÍNHÁZ TV - Már látható a márciusi adásunk
2012.03.22. Részletek »
Elkészült a SZÍNHÁZ TV márciusi adása. Műsorunk első részében A szerenád című zenés mesejátékról láthatnak hosszabb összeállítást, míg a második részben az Utazás az éjszakába című tragédia kulisszái mögé pillantottunk be. Interjúkat, előadásrészleteket láthatnak.

Balatoni korona nálunk is
2012.03.22. Részletek »
Ünnepélyes keretek között forgalomba helyzeték a Balatoni koronát csütörtökön a megyeházán. A Petőfi Színház az elsők között csatlakozott az elfogadóhelyekhez. Porga Gyula Veszprém polgármestere vásárolt is a teátrumtól jegycsomagot, s ezt jótékony célra ajánlotta fel. Melczer Zsolt megörökítette ezt az eseményt és a színház művészeinek a fellépését is.

Elmarad a ma délutáni előadás
2012.03.19. Részletek »
Sorozatos betegségek miatt elmarad ma délután öt órakor a Chioggiai csetepaté című komédia a Veszprémi Petőfi Színházban.

Iphigenia története Szinetár Miklóssal - Olvasópróbával kezdett a darab stábja- Bemutató a következő évadban
2012.03.19. Részletek »
Megtartották az olvasópróbáját az Az Iphigenia történet - Euripidész: Iphigenia Auliszban című produkciónak ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab a következő évadban látható majd a Latinovits - Bujtor Játékszínben. A rendező Szinetár Miklós Kossuth - és Jászai Mari-díjas, Kiváló - és Érdemes művész.

A Long Day's Journey into Night - Kritika az Utazás az éjszakába című előadásról
2012.03.19. Részletek »
O’Neill Utazás az éjszakába című drámáját mutatták be március 10-én a Latinovits-Bujtor Játékszínben Dömölky János rendezésében. Szikra Ágnes kritikája a vehir-hu internetes portálon, fotó: Melczer Zsolt.

Tragédiák és hazugságok - Kritika az Utazás az éjszakába című darabról
2012.03.18. Részletek »
O'Neill Utazás az éjszakába című tragédiáját a Latinovits-Bujtor Játékszínben mutatta be a Petőfi Színház társulata. Balla Emőke kritikája a Naplóban.

Jankovicsné Ferencz Éva nyerte játékunkat
2012.03.18. Részletek »
A szerenád című előadásra meghirdetett játékunk győztese Jankovicsné Ferencz Éva, aki négy főre szóló tiszteletjegyet vehet át tőlünk.

Folytatódik a SingSingSing - Bagi Péter próbán készült fotói
2012.03.17. Részletek »
Folytatódik a harmadik résszel a SingSingSing musical-show a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier március 23-án lesz a teátrumban. A produkciót a Musical Tánc Stúdió állítja színpadra. A rendező-koreográfus Szakál Attila.

Családunk szülőhelye - Portré Fazekas Istvánról és Antal Olgáról
2012.03.17. Részletek »
Fazekas István visszatért Veszprémbe, a játékszíni Utazás az éjszakába című tragédiában az apát alakítja. A premiert megnézte a felesége, Antal Olga is, aki szintén a veszprémi társulatot erősítette 1984 és 1995 között. Sokáig nem álltak meg a városban, mert fájt nekik, hogy már nincsenek itt, mondták. Most együtt elevenítették fel az emlékeket.

Sikeres ünnepi műsor - Nagy taps színészeinknek
2012.03.16. Részletek »
Nagy sikerű ünnepi műsort adott a Veszprémi Petőfi Színház társulata március 15-én este. A teátrum produkciójában színpadra lépett Oberfrank Pál, Kőrösi Csaba, Szalma Tamás, Keresztes Gábor, Kalló Zoltán, Baranyi Péter, Kiss Marcell, Trokán Anna, Kéri Kitty, Perjési Hilda és Katona János vezetésével a Magyar Honvédség Légierő Zenekara. A Kis kamorámban gyertyát gyújték című összeállítást szerkesztette és rendezte Kéri Kitty. Az ünnepi eseményekről a veszport.hu is készített tudósítást.

Magyar Arany Érdemkereszt Perlaki Róbertnek
2012.03.15. Részletek »
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Perlaki Róbert, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikusa, díszlettervezője a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából szerdán Budapesten, a Károlyi-Csekonics Rezidencián. Az elismerést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes adta át.

Ünnepi műsor március 15-én
2012.03.13. Részletek »
Kis kamorámban gyertyát gyújték címmel a Veszprémi Petőfi Színház mutatja be ünnepi műsorát március 15-én (csütörtökön) este hét órakor a teátrum nagyszínpadán. A rendező Kéri Kitty.

Szerelmi bájital az Operabarátok Körében
2012.03.13. Részletek »
Donizetti Szerelmi bájital című művéből készült filmet láthatják a Veszprémi Operabarátok Körében március 17-én (szombaton) délután három órakor a Latinovits - Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró.

A szerenád - Kritika a vehir.hu-n Szikra Ágnestől - Szeressétek egymást, vagy pusztuljatok"
2012.03.12. Részletek »
Máté P. Gábor és Szili Péter „A szerenád” című zenés mesejátékának ősbemutatóját tartották vasárnap a Petőfi Színházban. Vonakodnék a fokozó jelzők használatától, de annyit leírhatok, hogy ez a színdarab/előadás több mondanivalóval és megszívlelendővel van teli, mint néhány színház egész évadnyi bemutatója.

Megjelent a Magyar Teátrum márciusi száma
2012.03.12. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin negyedik évfolyamának harmadik, márciusi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház produkcióiról is olvashatnak írásokat.

A szerenád - Premier ma délután
2012.03.11. Részletek »
A szerenád című zenés mesejátékot mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház ma délután három órakor a nagyszínpadon. Szili Péter és Máté P. Gábor művét Palásthy Bea rendezte, a koreográfus Csarnóy Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színművész.

Utazás az éjszakába - Premier ma este
2012.03.10. Részletek »
Az Utazás az éjszakába című tragédia bemutatója lesz ma este hét órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A darabot Dömölky János állította színpadra. A két főszereplő Bajcsay Mária és Fazekas István.

Új bemutatóink a médiában - Beharangozó cikkek és fotók
2012.03.09. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett készül a Veszprémi Petőfi Színház a hétvégi kettős premierre. Az Utazás az éjszakába című tragédia bemutatója március 10-én este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben, A szerenád című zenés mesejáték pedig március 11-én délután három órakor látható a nagyszínpadon. A beharangozó írásokból válogattunk Melczer Zsolt fotóival együtt.

Kettős médianapon A szerenád és az Utazás az éjszakában stábja
2012.03.08. Részletek »
Kettős médianapot tartott ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színház. A hétvégén két premiernek is tapsolhatnak a nézők a teátrumban, a darabok stábjai nagy izgalommal készülnek a bemutatókra. Az Utazás az éjszakába című tragédia március 10-én este hét órakor látható a Latinovits-Bujtor Játékszínben, A szerenád című zenés mesejáték pedig március 11-én délután három órától tekinthető meg a nagyszínpadon.

Értelem és érzelem a Pécsi Országos Színházi Találkozón - Előadásunk bekerült a versenyprogramba
2012.03.06. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása bekerült a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. A produkciót Valló Péter Kossuth-és Jászai-díjas, Érdemes művész rendezte. A seregszemlét június 7-16. között rendezik meg.

Nyerjen családi jegyet A szerenádra! - Színházi játék honlapunkon
2012.03.05. Részletek »
A hétvégén mutatjuk be Szili Péter- Máté P. Gábor A szerenád című zenés mesejátékát. Az előadáshoz kapcsolódóan játékra invitáljuk honlapunk olvasóit. Ha helyesen válaszolnak a kérdésünkre, négy főre szóló családi jegyet nyerhetnek a produkcióra.

Nyerjen jegyet az Utazás az éjszakába című előadásra ! - Színházi játék honlapunk olvasóinak
2012.03.04. Részletek »
Az Utazás az éjszakába című tragédiát láthatja a közönség március 10-én este hét órától a Latinovits- Bujtor Játékszínben. A darabot Dömölky János Balázs Béla-díjas, Érdemes és Kiváló művész állítja színpadra. Az előadáshoz kapcsolódóan játékra hívjuk olvasóinkat. Ha helyesen válaszolnak kérdésünkre, két főre szóló jegyet nyerhetnek a produkcióra.

Koldusopera az RTL Klub Híradójában - Trokán Annával és Papadimitriu Athinával forgattak riportot
2012.03.03. Részletek »
A hétvégén a Veszprémi Petőfi Színházban járt az RTL Klub Híradójának a stábja. A Koldusopera című előadást látogatták meg, interjú készült Trokán Annával és Papadimitriu Athinával.

Utazás az éjszakába - Próbán jártunk - Werkfotók a produkcióról
2012.03.01. Részletek »
Készül az Utazás az éjszakába című produkció a Latinovits - Bujtor Játékszínben. A bemutató március 10-én este hét órakor lesz. Eugene O' Neill tragédiáját Dömölky János Balázs Béla-díjas, Érdemes és Kiváló művész rendezi. Honlapunk olvasói most bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé. Házi werkfotók a próbáról.

Halas Adelaida a Madách Színházban - Beugrásra készül a veszprémi színésznő
2012.02.29. Részletek »
Polyák Lilla betegsége miatt Halas Adelaida énekli az Anna Karenina című musical-opera címszerepét március 2-án (pénteken) este a Madách Színházban. A Veszprémi Petőfi Színház színésznője már próbált a fővárosi társulattal.

Szerenád szól kicsiknek és nagyoknak - Ősbemutatóra készülünk
2012.02.28. Részletek »
A szerenád című zenés mesejátékot tűzi műsorára a Veszprémi Petőfi Színház március 11-én (vasárnap) délután három órakor. Az ősbemutató érdekessége, hogy a darabot a teátrum színésze Máté P. Gábor írta, a rendező Palásthy Bea és a koreográfus Csarnóy Zsuzsanna pedig szintén a társulat tagjai.

Marica és színészfoci a Színház TV-ben
2012.02.28. Részletek »
Elkészült a Színház TV februári adása. Az első részben hosszabb összefoglalót láthatnak a Marica grófnő című nagyoperettünk premierjéről, a második részben pedig a Veszprémi Focifarsangról tekinthetnek meg egy tudósítást.

Meglepetés werfotók A szerenádról - Színes mesevilág a jelmezekben is
2012.02.28. Részletek »
Készül A szerenád a Veszprémi Petőfi Színházban. Szili Péter és Máté P. Gábor zenés mesejátékának bemutatója március 11-én délután három órakor lesz a nagyszínpadon. Honlapunk olvasóinak most Melczer Zsolt werkfotóiból adunk ízelítőt. A jelmeztervező Húros Annamária.

Tegye mérlegre előadásainkat!
2012.02.23. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház társulatának fontosak a nézői vélemények, az, hogy miként látják a nálunk zajló művészeti munkát. Vajon elnyerik az Önök tetszését produkcióink? Most minden néző számára játékos formában lehetőséget adunk, hogy mérlegre tegye előadásainkat.

Hartai Erika nyert jegyeket a Marica grófnőre
2012.02.22. Részletek »
Rengeteg megfejtés érkezett a honlapunkon meghirdetett színházi játékunkra. Sorsolás után Hartai Erika nyert két jegyet a Marica grófnő című nagyoperettünkre.

Vastaps a veszprémi sikernégyesnek
2012.02.21. Részletek »
Halas Adelaida, Módri Györgyi, Kőrösi Csaba és Szeles József színművészek vendégeskednek a Vastaps esten február 27-én (hétfőn) 18 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A házigazda: Varga Róbert, újságíró.

Meglepetés a Koldusopera tapsrendjénél - Szinetár Miklóst köszöntötte a társulat
2012.02.20. Részletek »
A Koldusopera vasárnap esti előadásának a végén a tapsrendnél köszöntötte a társulat a 80 éves Szinetár Miklóst. A magyar színházi élet kiemelkedő művészének hosszan zúgott a nézők vastapsa. Oberfrank Pál igazgató és Eperjes Károly művészeti tanácsadó hatalmas tortával, illetve egy nagyon finom palack borral köszöntötte Szinetár Miklóst, aki elmondása szerint Veszprémbe mindig hazajön. Nagyon megszerette a társulatot és örül annak, hogy a nézők is szeretik a színházat. A teátrum vezetése is büszke arra, hogy Szinetár tanár úr a Petőfi Színházban az elmúlt években rendezett és reményeik szerint ez a folyamat a jövőben sem szakad majd meg

Legyőztük az újságírókat - Sikeres focifarsang
2012.02.19. Részletek »
A Petőfi Színház csapata 2:0-ra legyőzte a média együttesét ma délelőtt a Veszprémi Focifarsangon a Március 15. úti sportcsarnokban. A jó hangulatú eseményre sokan kilátogattak, s nagy tapssal jutalmazták a közéleti alakulat és a VFC öregfiúk gárdájának teljesítményét is. Utóbbi társaság teljesen megérdemelten nyerte meg a körmérkőzéses tornát.

"Próbálunk emelni a téteken" - Oberfrank Pál pécsi szerepéről, színházról, családról
2012.02.18. Részletek »
Hamarosan Johanként láthatja viszont a pécsi közönség a veszprémi színház igazgatóját. Oberfrank Pál, aki a Jelenetek egy házasságból férfi főszerepét alakítja a Pécsi Nemzeti Színházban hitről, házasságról, szakmáról, mély kötődésekről mesélt.

A kulisszák titkos világa - Épületbejárás a színházban
2012.02.18. Részletek »
A Veszprémi Építész Klub és Alkotóműhely jóvoltából Perlaki Róbert kalauzolásában bepillantást nyerhettünk a Petőfi Színház kulisszái mögé.

Boldog születésnapot Eperjes Károly! - Beszélgetés "Szamócával" az MTV-ben
2012.02.18. Részletek »
Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója február 17-én ünnepelte 58. születésnapját. Ebből az alkalomból vendégeskedett az MTV Ma reggel című műsorában.

Zabhegyező - Riport a Veszprém Televízióban
2012.02.16. Részletek »
A Teleszterion Színházi Műhely Zabhegyező című előadását láthatta a közönség február 13-án és 14-én, összesen négy alkalommal a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Salinger azonos című regénye alapján készült ifjúsági darabot eddig közel ötven alkalommal mutatta be a pápai székhelyű társulat, az előadáshoz pedig minden alkalommal, így Veszprémben is drámapedagógiai foglalkozás kapcsolódott.

Egy álombeli mesés világ - Balla Emőke kritikája a naplo-online.hu-n
2012.02.15. Részletek »
Remek színészi alakítások, szemet gyönyörködtető jelmezek, jól ismert, dúdolható slágerek, egy álombeli mesés világ - Kálmán Imre Marica grófnő című nagyoperettjét mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház.

Újra SZÚR - Csapatunkat Éles Józsefék erősítik a focifarsangon
2012.02.14. Részletek »
Színészek, újságírók, politikusok, világklasszis sportolók, egykori élvonalbeli futballisták közreműködésével nagyszabású városi focifarsang lesz Veszprémben február 19-én (vasárnap) délelőtt 10 órától a Március 15-úti sportcsarnokban. A Veszprémi Petőfi Színház csapatában együtt játszik majd Oberfrank Pál igazgató, Eperjes Károly művészeti tanácsadó, Éles József, Csoknyai István és Török Lajos kézilabdázók.

Nyerjen jegyet a Marica grófnő című előadásunkra! - Színházi játék honlapunkon
2012.02.13. Részletek »
A Marica grófnő című nagy sikerű előadásunkra nyerhetnek két jegyet azok a szerencsések, akik válaszolnak a honlapunkon található kérdésre.

De jó is lenne szerelmes lenni! - Szikra Ágnes kritikája a vehir.hu-n
2012.02.13. Részletek »
Kálmán Imre operettjét, a Marica grófnőt pénteken mutatta be a Petőfi Színház társulata Méhes László rendezésében.

Megjelent a Magyar Teátrum februári száma
2012.02.12. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin negyedik évfolyamának második, februári száma. A lapban a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat. Az újság címoldalán foglalkozik a Marica grófnő premierjével.

Mr. és Mrs. Pindroch Csabáékkal
2012.02.11. Részletek »
A Mr. és Mrs.című komédiát láthatják a nézők február 14-én a Veszprémi Petőfi Színházban. Az ÉLETFA Program produkciójának két szereplője Pindroch Csaba és Verebes Linda.

Marica grófnő - Premier ma este a Veszprémi Petőfi Színházban
2012.02.10. Részletek »
A Marica grófnő című nagyoperett premierjét tartják ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Méhes László. A főbb szerepekben Halas Adelaida, Szeles József, Rancsó Dezső, Nyirkó István és Szűcs Krisztina látható.

Porcelánvarázslat a Marica grófnő premierje előtt
2012.02.09. Részletek »
Porcelánvarázslat címmel herendi porcelánokból nyílik kiállítás február 10-én (pénteken) este hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Nagy taps a stábnak - Médianapon a Marica grófnő - Melczer Zsolt próbafotóival
2012.02.08. Részletek »
Kamerák és fényképezőgépek kereszttűzében mutatkozott be a Marica grófnő stábja kedden este a sajtónak a Veszprémi Petőfi Színházban. A médianapon a riporterek, újságírók többször elismerő tapssal jutalmazták a szereplők produkcióját. A premier pénteken este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

Utazás az éjszakába - Fazekas István visszatért
2012.02.06. Részletek »
Eugene O’Neill:Utazás az éjszakába című tragédiájának olvasópróbáját tartották ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot Dömölky János, Balázs Béla-díjas rendező, Érdemes- és Kiváló művész állítja színpadra. A bemutató március 10-én lesz a Latinovits- Bujtor Játékszínben. Az előadás érdekessége, hogy a produkcióban szerepel Fazekas István, Jászai Mari-díjas színművész, aki 1985-től 1994-ig volt a teátrum tagja.

Kegyetlenül magas a mérce - Interjú Méhes Lászlóval
2012.02.04. Részletek »
A Vígszínház vezető színésze volt, majd főrendezője, igazgatója a József Attila Színháznak, ahonnan viharos körülmények között távozott. Ma szinte csak rendez, Veszprémben a Marica grófnő című nagyoperettet, aminek jövő pénteken lesz a premierje. Méhes Lászlóval színházról, szerepekről beszélgettünk és arról, hogy nagyon magas a mércéje.

Célegyenesben a Marica grófnő - Werkfotók az első jelmezes próbáról
2012.02.03. Részletek »
Elkészültek a Marica grófnő című nagyoperett jelmezei, a tervező Horváth Kata. A premier előtt hét nappal egyre nagyobb az izgalom a stáb körében. Az első jelmezes próbáról és az előkészületekről ízelítőül íme néhány werkfotó honlapunk olvasóinak.

A Wojcek- ügy újratárgyalva - Kritika a Veszprém megyei Naplóban
2012.02.03. Részletek »
Oláh-Horváth Sára munkája érzékeny dramaturgiai-rendezői kísérlet Büchner Woyzeck című drámája alapján. A mai magyar fiatal nemzedék szemszögéből vizsgálja a dráma által felvetett kérdéseket, amelyek közül nála nem annyira a szerelem, a házasságon kívül született gyermek és a gyilkosság áll a középpontban, mint inkább a férfiasság kérdése és az üldözési mánia.

Gőzerővel készül a Marica grófnő
2012.01.29. Részletek »
Gőzerővel, nagy energiákat mozgatva készül a Marica grófnő című nagyoperett a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató február 10-én lesz a nagyszínpadon. Méhes László rendező érvényes, hiteles és szórakoztató előadást szeretne adni a nézőknek.

Iratkozzon fel Hírlevelünkre!
2012.01.28. Részletek »
Honlapunk mellett a Hírlevél szolgáltatásunk is megújult. Kérjük, amennyiben igényt tart Hírlevelünkre, a Kapcsolat menüpontban található részt töltse ki és rövidesen küldjük címére híreinket, havi műsorainkat, aktuális ajánlatainkat.

Örömmel tértem vissza - Rancsó Dezső a Marica grófnőben
2012.01.28. Részletek »
- Ebben a színházban kezdtem a pályafutásomat és nagy örömmel tértem ide vissza. Bízom benne, hogy a közönség nem csalódik bennem. Jó érzés, hogy itt lehetek, dolgozhatok a régi, kedves kollégák között egy remek szerepben - mondta Rancsó Dezső, aki 1991 és 1995 között volt tagja a Veszprémi Petőfi Színháznak. Most a Marica grófnő című nagyoperettben Báró Zsupán Kálmán, földbirtokos szerepét formálja meg.

Wojcek - Gere Dénes Ákos monodrámát játszik
2012.01.25. Részletek »
A Wojcek című monodrámát láthatják a nézők február 2-án (csütörtökön) este hat órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az előadást Gere Dénes Ákos játssza. A produkciót írta és rendezte Oláh-Horváth Sári.

Jelmezkészítés mesterfokon - Ozsváth Ildikó portré a Magyar Hírlapban
2012.01.25. Részletek »
Az ország egyetlen patinázóműhelyében dolgozik Ozsváth Ildikó, akit nemrég a Magyar Teátrumi Társaságtól páratlan életművéért tüntettek ki: ő Magyarország egyetlen patinázója. Aprócska irodája a veszprémi színház művészfolyosójának utolsó helyiségében pedig az ország egyetlen patinázóműhelye.

Jeltolmács az Értelem és érzelem című előadáson
2012.01.24. Részletek »
Siket és nagyothalló nézők jeltolmács segítségével tekinthetik meg a Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadását január 31-én (kedden) 17 órakor. A teátrum tavaly csatlakozott a 90 decibel Projekthez.

Óriási diáksiker a Magyar Kultúra Napján - Egyszeri és megismételhetetlen előadás
2012.01.23. Részletek »
Óriási sikert aratott a 150 középiskolás által előadott Biblia a Veszprémi Petőfi Színházban. A teátrum ezzel ünnepelte a Magyar Kultúra Napját.

Vastaps Meszléry Juditnak, Bakody Józsefnek és Háromszéki Péternek
2012.01.20. Részletek »
Meszléry Judit, Bakody József és Háromszéki Péter vendégeskedik a Vastaps esten január 26-án (csütörtökön) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A három művész nagy idők nagy tanúiként mesél majd a teátrum legendás korszakairól, szerepeikről, életükről. A házigazda: Varga Róbert, újságíró.

Verdi Álarcosbálja az Operabarátok Körében
2012.01.19. Részletek »
Giuseppe Verdi Az álarcosbál című művéből készült filmet láthatják a Veszprémi Operabarátok Körében január 28-án (szombaton) délután három órakor a Latinovits-Zoltán Játékszínben. A rendezvény házigazdája László Péter, újságíró.

Diákokkak ünnepli a Magyar Kultúra Napját a Petőfi Színház
2012.01.19. Részletek »
Veszprém megye tizenkét középiskolájának diákjai adnak elő jeleneteket a Bibliából a Petőfi Színházban a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én. Az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezésben idén megközelítőleg 150 tanuló vesz részt. A csoportok Pataki András rendező irányításával készültek a rendhagyó előadásra.

Toto kutya megszólal - A Napló írása a Győri Balett produkciójáról
2012.01.17. Részletek »
Mesebalettet láthatnak a Veszprémi Petőfi Színház gyermekbérletes nézői a Győri Balett előadásában. Balla Emőke írása a naplo-online.hu-n.

Méhes László és Halas Adelaida a Marica grófnőről - Híranyag az MTI-től
2012.01.16. Részletek »
Méhes Lászlót kérte fel Oberfrank Pál színházigazgató a Marica grófnő című nagyoperett megrendezésére, amelyet február 10-én mutatnak be a Veszprémi Petőfi Színházban. Méhes László elmondta: szereti az operetteket, amelyekről van "egy nagyon erős, határozott" képe. Rendezői koncepciója pedig az, hogy érvényes tradíciók alapján, hús-vér emberekkel egy valódi történetet meséljen el.

Színpadra kerül a Biblia - Egész napos próba a Petőfi Színházban
2012.01.15. Részletek »
Veszprém megye tizenkét középiskolájának diákjai adnak elő jeleneteket a Bibliából a Petőfi Színházban a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én. Az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezésben idén megközelítőleg 150 tanuló vesz részt. A csoportok Pataki András rendező irányításával vasárnap késő esetig próbáltak a teátrumban.

Oberfrank Pál a Veszprém Televízióban
2012.01.15. Részletek »
Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója volt a vendége a Veszprém Televízió Közéleti Magazinjának hétfőn este. Donát Tamás riporter többek között a fenntartóváltásról, a teátrumban folyó munkáról, a jubileumi évadról és a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdetett Ádámok és Évák Ünnepe című rendezvényről kérdezte.

Forgószéllel érkezik a Győri Balett - Mese gyerekeknek és felnőtteknek
2012.01.14. Részletek »
Forgószél, avagy a képzelet csodája című előadással érkezik a Győri Balett a Veszprémi Petőfi Színházba. A produkciót január 17-től bérletes előadásként tekinthetik meg a nézők.

Megjelent a Magyar Teátrum januári száma
2012.01.14. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin januári száma. A lapban a Veszprémi Petőfi Színház produkcióról is olvashatnak írásokat.

Koldusopera helyett Értelem és érzelem a Latinovits bérletben
2012.01.12. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház értesíti a közönséget, hogy a kiadott műsortól eltérően a Koldusopera helyett az Értelem és érzelem című darabot láthatják a Latinovits bérlettel rendelkező nézők január 13-án (pénteken) este hét órakor.

Elhinni a szerelmet - Szeles József a Marica grófnőről és az operett örökérvényűségéről
2012.01.11. Részletek »
- Igazi mély érzéseket, konfliktusokat láthatnak nézők egy könnyed darabban, amelyben el kell hinnünk újból a szerelmet. Úgy, hogy ebben a történetben ez a lángolás nem fiatalok, hanem már egy érett férfi és nő között alakul ki. Remélem, mindenki jól szórakozik majd az előadáson és sikerül átadnunk mindazt, amitől az operett a mai napig népszerű műfaj a veszprémi közönség körében - mondta Szeles József színművész, aki Endrődy-Wittenburg Tasziló grófot szerepét formálja meg a Marica grófnő című nagyoperettben. A bemutató február 10-én lesz a Veszprémi Petőfi Színházban.

Lelkileg gazdagít a történet - Halas Adelaida a Marica grófnőről
2012.01.09. Részletek »
- Az operettek egyik gyöngyszeme a Marica grófnő, zeneileg, színészészileg és nőként is egy szép feladat eljátszani. Egyszerű, mégis lelket gazdagító a történet, s ezt szeretném megmutatni a nézőknek - mondta Halas Adelaida, aki a Veszprémi Petőfi Színházban a Marica grófnő című produkció címszerepét formálja meg. A premier február 10-én lesz a nagyszínpadon.

Készül a Marica grófnő - Méhes László szórakoztató előadást ígér
2012.01.07. Részletek »
Próbálják a Marica grófnő című nagyoperettet a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató február 10-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Méhes László hagyományos és szórakoztató előadást ígér a nézőknek.

Az ország egyetlen patinázója - Portré Ozsváth Ildikóról
2012.01.07. Részletek »
Színházi jelmezek díszítésével, rongyolásával, szennyezésével, öregítésével foglalkozik az ország egyetlen patinázója. Ozsváth Ildikó dolgozott porcelánfestőként és taxisofőrként is, majd 1991-től a Veszprémi Petőfi Színház láthatatlan munkatársa lett. Decemberben megkapta a színházi háttérszakmák legjobbjainak járó Magyar Teátrum díjat. A Magyar Nemzet írását szemléztük.

Kultúrkommandó a Latinovits- Bujtor Játékszínben
2012.01.06. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház művészeiből álló Szent Genéziusz Kultúrkommandó - Tóth Loon, Szűcs László és Máté P. Gábor- mutatja be Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka című modern tündérmeséjét és a Csapda című művét január 17-én este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Színpadon a Biblia - Készülnek a középiskolások a rendhagyó előadásra
2012.01.05. Részletek »
Veszprém megye tizenkét középiskolájának diákjai adnak elő jeleneteket a Bibliából a Petőfi Színházban a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én. Az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezésben idén megközelítőleg 150 tanuló vesz részt. A próbák már zajlanak az oktatási intézményekben, a produkció első összpróbája január 15-én lesz a teátrumban.

A városé a színház - Ünnepségünk a médiában
2012.01.04. Részletek »
Élénk médiaérdeklődés mellett zajlott a Veszprémi Petőfi Színház ünnepélyes fenntartóváltása. Az eseményről készült tudósítások listáját folyamatosan frissítjük.

Gazdát cserélt a színház kulcsa - Veszprém város a fenntartó
2012.01.03. Részletek »
Veszprém Megye Közgyűlése átadta a Petőfi Színház fenntartói jogát Veszprém megyei jogú város önkormányzatának kedden egy ünnepség keretében; a színház kulcsát és a jelenlegi társulatról készült bekeretezett fényképet Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a megyegyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és Oberfrank Pál színidirektor nyújtotta át Porga Gyulának (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármesterének.

Érkezik A nagy négyes - Molnár Piroskáék nálunk komédiáznak
2012.01.01. Részletek »
A nagy négyes című komédiát tekinthetik meg a nézők január 3-án (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában színpadra lép Molnár Piroska, Vári Éva, Szacsvay László és Benedek Miklós. A rendező Gálffi László.

BÚÉK minden kedves nézőnknek!
2011.12.31. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház társulata Boldog Új Évet kíván minden kedves nézőnek!

Operett Kastély - Töltse velünk a Szilvesztert!
2011.12.30. Részletek »
Operett Kastély címmel mutatja be szilveszteri műsorát a Veszprémi Petőfi Színház társulata december 31-én délután 17 órakor a teátrum nagyszínpadán. A produkcióban népszerű operett részletek, kedvelt dallamok mellett tréfák, viccek is elhangzanak.

Megmutatni a boldog pillanatokat - Udvaros Dorottya: egy igazi Bandy- lány
2011.12.29. Részletek »
A dalok választják mindig ki. Szeret és tud is énekelni, erről a Veszprémi Petőfi Színház közönsége is meggyőződhet január 2-án este hét órakor. A Bandy-lányok című zenés játék főszereplője lesz Hernádi Judit mellett. A Kossuth-díjas Udvaros Dorottyával többek között arról beszélgettünk, milyen kihívást és örömet tartogatott számára ez a produkció

Udvaros Dorottya és Hernádi Judit a Petőfi Színházban - Színpadon a Bandy-lányok
2011.12.27. Részletek »
A Bandy- lányok című zenés játékot láthatják a nézők január 2-án (hétfőn) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Orlai Produkciós Iroda előadásának két főszereplője Udvaros Dorottya és Hernádi Judit. A rendező Ascher Tamás.

Értelem és érzelem bérletszünetben
2011.12.25. Részletek »
Magyarországi színpadon először látható Jane Austen Értelem és érzelem című művéből készült színdarab Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező a Kossuth-díjas Valló Péter. A produkciót december 29-én (csütörtökön) este hét órakor bérletszünetes előadásként tekinthetik meg a nézők.

Véget kell vetni az iszapbírkózásnak - Oberfrank Pál a Kossuth Rádióban
2011.12.25. Részletek »
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazagtója karácsony előtt mesélt emberségről, családról, színházról a Kossuth Rádióban. Arról is beszélt, mit lenne érdemes megmenteni, mit tart fontosnak az életében és hogy egy férfi igenis elpirulhat.

Ozsváth Ildikó Magyar Teátrum Díjat vehetett át
2011.12.24. Részletek »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a színházi háttérszakmák legjobbjainak a békéscsabai Jókai Színházban csütörtökön megrendezett gálaesten. Elismerésben részesült Ozsváth Ildikó, a veszprémi társulat patinázója.

Boldog karácsonyt kívánunk!
2011.12.23. Részletek »
Boldog karácsonyi ünnepeket kíván a Veszprémi Petőfi Színház társulata minden kedves nézőnek!

Hófehérke Veszprémben
2011.12.22. Részletek »
A Turay Ida Színház Hófehérke és a hét törpe című mese előadása vendégeskedik a Veszprémi Petőfi Színházban december 27-én (kedden) délután három órakor.

A Számkivetett és a Gyurkovics-emléknap a Színház TV-ben
2011.12.21. Részletek »
Őze Lajos-díjat kapott Oberfrank Pál és megemlékeztünk Gyurkovics Tiborról, aki idén lenne 80 éves. A Színház TV kamerái mindkét eseményen jelen voltak.

Ajándékozzon színházjegyet karácsonyra!
2011.12.20. Részletek »
Lepjék meg szeretteiket egy felejthetetlen élménnyel, ajándékozzanak színházjegyet karácsonyra! A Veszprémi Petőfi Színház előadásait kedvezményesen tekinthetik meg nézőink, tekintsék meg ünnepi műsorajánlatunkat!

Őze Lajos-díjat vehetett át Oberfrank Pál
2011.12.17. Részletek »
A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat ítélték oda Oberfrank Pál színművésznek, Maróti Lajos: A számkivetett című monodrámában Dante szerepének magas szintű megformálásáért. Az elismerést a Gedeon József, a várszínház igazgatója adta át pénteken este Veszprémben, a Latinovits- Bujtor Játékszínben. A produkció rendezője Juhász Róza.

Vastaps Takács Katinak, Egri Katinak és Hűvösvölgyi Ildikónak
2011.12.16. Részletek »
Takács Katalin, Hűvösvölgyi Ildikó és Egri Kati vendégeskedik a Vastaps esten december 20-án (kedden) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A három színművésznő 1975-ben együtt kezdte a pályafutását a teátrumban, s most együtt is térnek ide vissza, hogy nagy idők nagy tanúiként egy pódiumbeszélgetésen felidézzék emlékeiket. A házigazda: Varga Róbert, újságíró.

Elmarad a Székely betlehemes
2011.12.16. Részletek »
Értesítjük nézőinket, hogy technikai okok miatt elmarad a Forrás Színház Székely betlehemes című élőzenés mesejátéka december 21-én a Veszprémi Petőfi Színházban.

Gyurkovics 80 - Emléknap a Latinovits- Bujtor Játékszínben
2011.12.16. Részletek »
Gyurkovics 80 címmel emléknapot tart a Veszprémi Petőfi Színház december 17-én (szombaton) 15 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A három éve elhunyt népszerű irodalmi személyiség nyolcvanadik születésnapja alkalmából életre hívott rendezvény vendége lesz Szakonyi Károly, Kossuth-és József Attila-díjas író.

Marica grófnő színre lép - Olvasópróbával kezdett a nagyoperett stábja
2011.12.14. Részletek »
Megtartotta olvasópróbáját a Marica grófnő című nagyoperett stábja ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Méhes László állítja színpadra, a bemutató 2012 február 10-én lesz a nagyszínpadon.

Ádámok és Évák ünnepe a Petőfi Színházban - Diákok játsszák el a Bibliát
2011.12.13. Részletek »
Veszprém megye 12 oktatási intézményéből összesen 150 középiskolás diák csatlakozott az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezéshez, ennek keretében a Biblia történeteit mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban 2012. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján.

Nyár, napsütés, Chioggiai - A Vehir.hu kritikája
2011.12.11. Részletek »
Szép, hangulatos, ízléses előadás a Chioggiai csetepaté Kéri Kitty rendezésében, humoros, vicces, és jó a tempója. Szikra Ágnes kritikája.

Újra Csillagszóró bérlet!
2011.12.10. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház a tavalyi nagy siker után ismét útjára indítja a népszerű Csillagszóró bérletét. Ennek keretében a teátrum műsorkínálatából három remek előadást ajánlunk a nézőinknek.

Ha a pletyka elindul - Napló kritika a Chioggiai csetepatéról
2011.12.10. Részletek »
Veszprém - Vastaps, jókedv, ünneplés. Goldoni komédiája visszaadja a néző életkedvét. Nyerít az ember a gyönyörűségtől ennyiféle karakter, ennyi remek alakítás láttán, közülük is kiemelkedik Eperjes Károly Fortunato halászmestere, aki akkora fordulatszámmal beszél, hogy senki sem érti a szavát. Bartuc Gabriella kritikája.

Elmarad a Túl a rivaldán szombati előadása
2011.12.09. Részletek »
Betegség miatt elmarad a Túl a rivaldán című zenés kabaré december 10-én (szombaton) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A 3. bérletsorozat előadását későbbi időpontban tekinthetik meg a nézők.

Chioggiai csetepaté - premier ma este
2011.12.09. Részletek »
A Chioggiai csetepaté című komédia premierjét láthatja a közönség ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Carlo Goldoni művét Kéri Kitty állította színpadra.

Salute! - Kiállítás a Petőfi Színházban
2011.12.09. Részletek »
Salute! címmel dr. Keskeny Ildikó és Cselényi Péter festményeiből nyílt kiállítás december 9-én (pénteken) este a Veszprémi Petőfi Színházban. A tárlat - melyet Kéri Kitty színművész ajánlott a látogatók figyelmébe - február elejéig látható. Ízelítőül íme néhány fotó a megnyitóról.

A Petőfi Színház családja - Riport a Parnasszus című műsorban
2011.12.09. Részletek »
Felkerült a Lánchíd Rádió Hangtárába a Parnasszus című műsornak a felvétele. Az adás az ötven éves társulati jubileumát ünneplő Veszprémi Petőfi Színházról szól. A riporter Soós Andrea.

Megjelent a Magyar Teátrum decemberi száma
2011.12.09. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című magazin decemberi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat. Így többek között a Chioggiai csetepaté kulisszái mögé is bepillantás nyújt Kéri Kitty rendező.

Chioggiai csetepaté - Melczer Zsolt képei a fotóspróbáról
2011.12.08. Részletek »
A Chioggiai csetepaté fotóspróbája remekül sikerült. Bizonyítják ezt a Veszprémi Petőfi Színház fotósának, Melczer Zsoltnak a felvételei. Képei segítségével ajánljuk most az előadást, amelynek premierje pénteken lesz a nagyszínpadon.

Támogatja a színház a két várpalotai családot - Kezet nyújtani a rászorultaknak
2011.12.07. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház a Chioggiai csetepaté című komédia nyilvános főpróbájának a teljes bevételét két bajba került várpalotai családnak ajánlja fel.

Chioggiai csetepaté- Tóth Loon és Dobra Mária előadásajánlója
2011.12.07. Részletek »
Beppe szerepében Tóth Loont, Luciettaként pedig Dobra Máriát láthatják a nézők a Chioggiai csetepaté című komédiában a Veszprémi Petőfi Színházban. A pénteki premier előtt most a két művész előadásajánlóját olvashatják.

Chioggiai csetepaté a Színház TV-ben
2011.12.06. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház Chioggiai csetepaté című produkciójának kulisszái mögé pillantott be a Színház TV stábja. Ha rákattint honlapunkon erre a könyvtárra, már láthatja decemberi adásunkat. A bemutató december 9-én lesz. A rendező Kéri Kitty.

Chioggiai csetepaté a médiában
2011.12.05. Részletek »
Célegyenesbe fordult a Chioggiai csetepaté stábja, Goldoni komédiájának premierje december 9-én (pénteken) este hét órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Kéri Kitty. A produkcióról készült sajtószemlénket folyamatosan frissítjük. A készülő előadásról ma este a TV2 Tények című műsorában is láthatnak tudósítást.

Chioggiai csetepaté - Szalma Tamás előadásajánlója
2011.12.05. Részletek »
Toni, a halászbárka tulajdonos szerepében láthatják viszont a nézők Szalma Tamást a Chioggiai csetepaté című darabban. A pénteki bemutató előtt az ő előadásajánlóját olvashatják.

Salute! - Kiállítás a Chioggiai csetepaté előtt
2011.12.04. Részletek »
Salute! címmel dr. Keskeny Ildikó és Cselényi Péter festményeiből nyílik kiállítás december 9-én (pénteken) este hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Chioggiai csetepaté - Sághy Tamás előadásajánlója
2011.12.04. Részletek »
Titta Nane, a halászlegény szerepét formálja meg Sághy Tamás a Chioggiai csetepaté című előadásban. A pénteki premier előtt az ő előadásajánlóját olvashatják.

Vessük le a rosszkedvűnket - Médianapon a Chioggiai csetepaté
2011.12.02. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a Chioggia csetepaté stábja ma a Veszprémi Petőfi Színházban. Goldoni komédiájának a bemutatója december 9-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Kéri Kitty.

Chioggiai csetepaté - Eperjes Károly előadásajánlója
2011.12.01. Részletek »
Fortunato halászmester szerepét formálja meg Eperjes Károly a Chioggiai csetepaté című komédiában. A népszerű színművész pályafutása során nem először játszik ebben a darabban. A veszprémi előadást most ő ajánlja a közönségnek.

Értelem és érzelem: a Vándorfesztivál legjobb díszlete
2011.12.01. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadásának játéktere nyerte el a Legjobb Díszlet díjat a kecskeméti Vándorfesztiválon. A díszlet Valló Péter munkája.

Chioggiai csetepaté - Trokán Anna előadásajánlója
2011.11.30. Részletek »
Trokán Anna Checca szerepét alakítja a Chioggiai csetepaté című komédiában, amelynek premierje december 9-én (pénteken) lesz a nagyszínpadon. Az ő előadásajánlóját olvashatják most.

Készül a Chioggia csetepaté - Már áll a díszlet - Kéri Kitty szerint az élet szép
2011.11.26. Részletek »
- Az élet szép. Nagyon fontos ezt újra felfedeznünk, a velünk született optimizmussal együtt- mondta Kéri Kitty, aki Carlo Goldoni Chioggai csetepaté című komédiáját állítja színpadra a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató december 9-én lesz a nagyszínpadon. A stáb már a felállított díszletben próbál.

Vastaps Szilágyi Tibornak és Perlaki Róbertnek
2011.11.25. Részletek »
A Vastaps est következő vendégei között üdvözölhetjük Szilágyi Tibor, Kossuth- és Jászai Mari díjas, Kiváló és Érdemes művészt és Perlaki Róbertet, a teátrum Örökös tagját november 30-án (szerdán) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A házigazda: Varga Róbert, újságíró.

Sarkadi Imrére emlékezünk
2011.11.24. Részletek »
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Veszprémi Petőfi Színház közösen emlékezik meg Sarkadi Imréről születésének 90., halálának 50 évfordulója alkalmából november 25-én (pénteken) 17 órakor a Városi Művelődési Központban. Az eseményen részt vesz Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója, aki az író és a veszprémi színház kapcsolatáról beszél.

Értelem és érzelem: siker a kecskeméti Vándorfesztiválon
2011.11.23. Részletek »
Sikerrel mutatkozott be a Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása a kecskeméti Vándorfesztivál nyitányán tegnap este. A közönség hosszú vastapssal jutalmazta a produkciót, amelynek rendezője a Kossuth-díjas Valló Péter.

Közkívánatra: Régimódi történet
2011.11.18. Részletek »
Nézőink kérésére újból látható a Régimódi történet című színmű november 30-án (szerdán) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást a tavalyi változatlan jegyáron kínáljuk közönségünknek.

Értelem és érzelem a kecskeméti Vándorfesztiválon
2011.11.16. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház az Értelem és érzelem című előadásával vendégeskedik a kecskeméti Vándorfesztiválon november 22-én (kedden) este hét órakor a Katona József Színházban.

Értelem és érzelem az MTV-ben
2011.11.15. Részletek »
A Magyar Televízió kulturális magazinjának, az Aranymetszésnek a stábja forgatott riportot a Veszprémi Petőfi Színház új produkciójáról, az Értelem és érzelem című darabról. A novemberi adásukban a 45. perctől látható az összeállítás.

Nagy közönségsiker Lendván
2011.11.15. Részletek »
Vastapssal jutalmazta a közönség a Veszprémi Petőfi Színház Régimódi történet című előadását hétfőn este Lendván.

A ritmus fogva tart - Gálaműsor a Petőfi színházban
2011.11.14. Részletek »
A ritmus fogva tart címmel az Országos Musical Kurzus fiatal tehetségeinek a műsorát tekinthetik meg a nézők november 19-én (szombaton) délután 15 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Régi nyár Nagy- Kálózy Eszterrel
2011.11.11. Részletek »
A régi nyár című operett látható a Vendégjáték bérletben november 16-án (szerdán) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Komáromi Jókai Színház előadásának főszereplője Nagy-Kálózy Eszter, a rendező Méhes László.

Riport a varasdi vendégszereplésről a Színház TV-ben
2011.11.11. Részletek »
A Színház TV novemberi adásában a Veszprémi Petőfi Színház varasdi vendégszerepléséről láthatnak hosszabb riportot nézőink. Ha rákattintanak honlapunkon erre a könyvtárra, megtekinthetik a Regina Televízió összeállítását.

Gyerekszemmel - Kiállítás a Veszprémi Petőfi Színhában
2011.11.10. Részletek »
Gyerekszemmel címmel kiállítás nyílt pénteken este a Veszprémi Petőfi Színházban.

Régimódi történet Lendván és Veszprémben - Előadásajánló a Színház TV-ben
2011.11.09. Részletek »
A Petőfi Színház hatalmas sikert aratott előadása november 14-én Lendván vendégszerepel, majd a közönség kívánságára november 30-án Veszprémben is látható. Az előadásról riportot tekinthetnek meg a Színház TV-ben.

Hirtling István a Ma Reggelben - A veszprémi Koldusopera
2011.11.08. Részletek »
Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész volt a Ma Reggel stúdiójának vendége. Az interjúban a veszprémi Koldusoperában eljátszott szerepéről vall.

Megjelent a Magyar Teátrum novemberi száma
2011.11.03. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című újság novemberi száma. Az újságban többek között a Veszprémi Petőfi Színház életéről is olvashatnak írásokat.

Pomádé király Varasdon - Nagy siker Horvátországban
2011.10.30. Részletek »
Nagy sikerrel mutatkozott be a Veszprémi Petőfi Színház a Pomádé király új ruhája című gyermekoperával szombaton este Varasdon a Nemzeti Színházban. A két teátrum között kialakuló nemzetközi kapcsolat tovább erősödik, jövőre a horvát társulat vendégeskedik majd a bakonyi megyeszékhelyen.

Visszaadni az életkedvet - Kéri Kitty Goldoni komédiát rendez
2011.10.25. Részletek »
Megtartották az olvasópróbáját Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiájának ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot Kéri Kitty állítja színpadra. A bemutató december 9-én lesz a nagyszínpadon.

A forradalomra emlékeztünk - "Csak közös szabadság van"
2011.10.24. Részletek »
Az 1956-os forradalmárok, a névtelen tömegek és a neves személyiségek a kivívott szabadságban ébredtek rá, hogy nincs egyéni, privát szabadság, csak közös, mindenkit megillető, egybefogó szabadság van - hangoztatta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára vasárnap este Veszprémben, a Petőfi Színházat megtöltő ünneplő közönség előtt.

Jeltolmácsolt előadás a Petőfi Színházban
2011.10.23. Részletek »
A siket és nagyothalló nézők Kissné Berta Rozália jelnyelvi tolmács közreműködésével tekinthetik meg a Túl a rivaldán című zenés kabarét október 25-én (kedden) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Veszprémi Petőfi Színház ezzel az előadással csatlakozik a 90 decibel Projekthez.

Vastaps Joós Lászlónak - Kezdődik a pódiumbeszélgetés sorozatunk
2011.10.23. Részletek »
Vastaps címmel pódiumbeszélgetés sorozat kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában október 26-án (szerdán) délután öt órakor. A jubileumi évad kísérőrendezvényének első vendége Joós László, Jászai Mari-díjas színművész, a teátrum Örökös Tagja. A házigazda, Varga Róbert újságíró.

Fél évszázad díszletek között - Bemutatták Perlaki Róbert könyvét
2011.10.22. Részletek »
Fél évszázad díszletek között címmel jelent meg Kellei György író portrékötete Perlaki Róbertről, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának alapító és örökös tagjáról, díszlettervezőjéről, szcenikusáról. A könyvet pénteken mutatták be a teátrum előcsarnokában.

Értelem és érzelem a Színház TV-ben
2011.10.21. Részletek »
Az Értelem és érzelem című színmű magyarországi bemutatójának a médianapján ott voltak kameráink. Ha rákattint honlapunkon erre könyvtárra láthatja októberi adásainkat.

Értelem és érzelem - Médianapon a stáb
2011.10.20. Részletek »
Magyarországi színpadon először látható Jane Austen Értelem és érzelem című művéből készült színdarab Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező a Kossuth-díjas Valló Péter. A stáb ma sajtótájékoztatón és médianapon mutatkozott be az újságíróknak, televíziós riportereknek.

Ünnepi műsor október 23-án
2011.10.19. Részletek »
"Ahol vagy magyarok tündöklő csillaga...!" címmel ünnepi műsort láthat a közönség október 23-án (vasárnap) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az 1956-os forradalomra képekkel, dalokkal emlékezik a teátrum társulata. Ünnepi beszédet mond Dr. Hoffmanm Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára és Wittner Mária országgyűlési képviselő.

Értelem és érzelem – Országos premierre készül a Petőfi Színház
2011.10.19. Részletek »
Jane Austen Értelem és érzelem című művéből készült darabot próbálják a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást – amely magyarországi színpadon először látható - a Kossuth-díjas Valló Péter(képünkön) rendezi. A bemutató október 21-én lesz a nagyszínpadon.

Perlaki Róbert könyvbemutatója
2011.10.18. Részletek »
Perlaki Róbert színházunk Örökös és társulatunk alapító tagjának életéről szóló Fél évszázad díszletek között című életrajzi könyvének a bemutatója október 21-én (pénteken) este fél hatkor lesz a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. A kötetet Kellei György írta.

Jubileumi ünnepség a színházban - Új örökös tagokat választottunk
2011.10.16. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház első önálló társulata megalakulásának ötvenedik születésnapját ünnepeltük szombaton este a teátrumban. Ennek keretében négy új örökös tagot köszönthettek a nézők.

A jubileumi ünnepségünk a Színház TV-ben
2011.10.16. Részletek »
A Színház TV kamerái ott voltak a szombati jubileumi ünnepségünkön. Ha rákattint honlapunkon erre a menüpontra, megtekintheti hosszabb összefoglalónkat az eseményről.

Eperjes Károly az új Márai filmben - Mozikban a Kaland
2011.10.16. Részletek »
Gerd Böckmann, Marozsán Erika, Csányi Sándor és Eperjes Károly főszereplésével kerül csütörtökön a hazai mozikba Sipos József új filmje a Kaland, amely Márai Sándor azonos című színműve alapján készült. A Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója a Ma reggel című műsorban azt mondta, Szekeres doktor szerepe olyan számára, mintha az író jobbik énjét kellene eljátszania.

Színházunk a televíziókban
2011.10.10. Részletek »
Az elmúlt időszakban több tévétársaság is forgatott riportot a Veszprémi Petőfi Színházról és előadásainkról. Ezeket gyűjtöttük csokorba.

Ünnepel a színház - Díszelőadás és kísérőrendezvények
2011.10.09. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház ünnepi évadában számos rendezvény várja a nézőket, a díszelőadás október 15-én lesz.

Megjelent a Magyar Teátrum októberi száma
2011.10.07. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum színházi magazin harmadik évfolyamának nyolcadik, októberi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház előadásairól is több érdekes cikket olvashatnak.

Szamártestamentum a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.10.07. Részletek »
A Szamártestamentum című mulattató játékot tekinthetik meg a nézők október 14-én (pénteken) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Forrás Színház produkciója bérletes előadásként tekinthető meg ezen a játszóhelyen. A rendező Pataki András.

Kabaré: boldognak lenni, amíg lehet - Veszprémi bemutató: október 7-én
2011.10.06. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Kabaré című produkciója szerdán este a sajtónak. A musical bérletes előadásként látható a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató október 7-én (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

SingSingSing Nagy Feróékkal
2011.10.06. Részletek »
A SingSingSing című musical-showt láthatja a közönség október 11-én (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadásban többek között színpadra lép Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Feke Pál és Vastag Csaba.

Elmarad A számkivetett
2011.10.05. Részletek »
Elmarad A Számkivetett című előadás október 12-én a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Kabaré Veszprémben - Premier pénteken
2011.10.05. Részletek »
A Kabaré című musicalt tekintheti meg a közönség október 7-én (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció a Székesfehérvári Vörösmarty Színház csereelőadásaként látható a teátrumban. A stáb Szűcs Gábor rendező vezetésével ma este médianapon mutatkozik be a sajtónak.

A színház titokzatos világa – Túl a rivaldán a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.09.27. Részletek »
A nyári sikeres előbemutató után a Latinovits-Bujtor Játékszínben látható a Túl a rivaldán című zenés kabaré szeptember 30-án (pénteken) este hét órakor. A rendező Szerednyey Béla.

Musical stúdió a Petőfi Színházban
2011.09.27. Részletek »
Az Országos Musical Kurzus együttműködésben a Veszprémi Petőfi Színházzal felvételt hirdet a „Musical-re hangolva” Musical Stúdióba.

Médianapon az Ég és Föld gyermeke- Premier kedden
2011.09.26. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a sajtónak az Ég és Föld gyermeke című zenés álomjáték stábja ma délelőtt a Latinovits - Bujtor Játékszínben. A Pilinszky János meséiből készült produkciót Dóczy Péter állította színpadra. A bemutató szeptember 27-én (kedden) délután három órakor lesz.

Az utolsó básbug - Takaró Mihály előadása Mikes Kelemenről
2011.09.25. Részletek »
Az utolsó básbug - Rapszódia a bujdosó sorsáról címmel Takaró Mihály irodalomtörténész (képünkön) Mikes Kelemenről szóló előadását hallhatják a nézők október 3-án (hétfőn) este hat órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Közreműködik: Oberfrank Pál színművész.

Csókos asszony az Idősek Világnapján
2011.09.23. Részletek »
Az Idősek Világnapja és a Zene Világnapja alkalmából október 1-én (szombaton) este hat órakor újra megtekinthetik a nézők a Csókos asszony című operettet a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás rendezője Oberfrank Pál. A főbb szerepekben Hirtling Istvánt, Halas Adelaidát, Szeles Józsefet, Csarnóy Zsuzsannát, Kőrösi Csabát, Módri Györgyit és Máté P. Gábort láthatja a közönség.

Premier vasárnap: Lúdas Matyi gyermekbérletben
2011.09.21. Részletek »
A Lúdas Matyi című zenés játékot láthatja a gyermek közönség szeptember 25-én (vasárnap) délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Forrás Színház előadását Pataki András rendezte.

A nagyidai cigányok a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.09.20. Részletek »
A nagyidai cigányok című zenés költői játékot láthatja a közönség szeptember 22-én és 23-án a Latinovits -Bujtor Játékszínben. A Csavar színház előadását Gál Tamás rendezte, s ő meséli el Bodonyi András zenésszel együtt az Arany János művéből készült történetet.

A Tanár úr és a Koldusopera
2011.09.20. Részletek »
Szinetár Miklós volt a vendége az RTL Klub Fél kettő című műsorának ma. A legendás rendező a Veszprémi Petőfi Színházban állította színpadra Koldusopera című zenés színművet.

Somogyi Györgyé a Bujtor-emlékgyűrű
2011.09.18. Részletek »
Első alkalommal adták át a Bujtor-emlékgyűrűt a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken este; az elismerésben Somogyi György fővilágosító részesült, aki 33 éve dolgozik a teátrumnál.

Népszerű színházi emberek a nézőtéren - Elismeréssel szóltak a Koldusoperáról
2011.09.17. Részletek »
A Koldusopera veszprémi premierjén több népszerű színész, rendező és színházi ember ült a nézőtéren. Mindegyikük gratulált a darabot színpadra állító stábnak és elismeréssel szólt az előadásról, a Petőfi Színház művészi színvonaláról.

Koldusopera - Premier ma este
2011.09.16. Részletek »
A Koldusopera című zenés színmű bemutatójával kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház új évada a felnőtt bérleteseknek ma este hét órakor. A darabot Szinetár Miklós, Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész állította színpadra.

Megjelent a Magyar Teátrum szeptemberi száma
2011.09.16. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum című színházi magazin szeptemberi száma. A lapban a Veszprémi Petőfi Színház életéről, bemutatóiról is olvashatnak cikkeket.

Koldusopera a médiában
2011.09.15. Részletek »
Élénk média érdeklődés kíséri a Koldusopra veszprémi bemutatóját. Többek között a TV2 és a Magyar Televízió is forgatott színházunkban. Lapszemlénket folyamatosan frissítjük.

Médianapon a Koldusopera
2011.09.14. Részletek »
Kamerák és fényképezőgépek kereszttűzében nagyszabású médianap keretében mutatkozott be a sajtónak a Koldusopera című zenés színmű stábja ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás premierje szeptember 16-án (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon. A rendező Szinetár Miklós, Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész.

Koldusopera Szinetár Miklóssal - Premier pénteken
2011.09.14. Részletek »
A Koldusopera című zenés színmű bemutatójával kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház évada a felnőtt bérletes közönség számára szeptember 16-án. A darabot Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész állítja színpadra, Bicska Maxit Hirtling István formálja meg. A főbb szerepekben Eperjes Károly, Papadimitriu Athina, Trokán Anna, Nyirkó István, Csarnóy Zsuzsanna, Szűcs Krisztina és Gere Dénes Ákos látható.

Jubileumi évad a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.09.13. Részletek »
Jubileumi évadot hirdet a Veszprémi Petőfi Színház, a társulat idén ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját – mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón. A direktor többek között arról beszélt, hogy a nehéz gazdasági helyzetben nem egy nagy, hanem több kisebb ünnepi rendezvényt tart a színház kiállításokkal, pódiumbeszélgetésekkel, megemlékezésekkel, könyvbemutatókkal fűszerezve.

Múlt divatja a jövőben - Kiállítás a Petőfi Színházban
2011.09.13. Részletek »
A Múlt divatja a jövőben című kiállítás nyílik meg szeptember 16-án (pénteken) este hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A tárlatot Bagdi Kata textiltervező iparművész ajánlja a látogatók figyelmébe.

Örök értékek a múlt tükrében - kiállítás és koszorúzás
2011.09.10. Részletek »
Megnyílt az Iskola a határon című kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban, az emlékezés, a tisztelet koszorúi pedig felkerültek Latinovits Zoltán emléktáblája alá a pénteki ünnepi eseményeinken.

Latinovits Zoltánra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház
2011.09.09. Részletek »
Latinovits Zoltán balatonszemesi sírjának megkoszorúzásával, érte tartott szentmisével, kiállítással, könyvbemutatóval, szoboravatással, pódiumesttel emlékezett a Veszprémi Petőfi Színház a "színészkirályra", aki ma lenne 80 éves.

Bérletmegújítás szeptember 15-ig - Október közepéig várjuk az új bérleteseket!
2011.09.07. Részletek »
Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy a tavalyi bérletes helyeket szeptember 15-ig kell megújítani. Eddig élhetnek elővásárlási jogukkal. Amennyiben a fenti időpontig nem jelzik bérletvásárlási szándékukat, úgy a meglévő helyeiket nem tudja tovább foglalni a színház értékesítési csoportja. Az élénk érdeklődés miatt az új bérletváltókat egészen október közepéig várják munkatársaink.

Iskola a határon - premier és kiállítás pénteken
2011.09.06. Részletek »
Ottlik Géza Iskola a határon című művéből készült előadást láthatja az ifjúsági közönség a Veszprémi Petőfi Színházban szeptember 9-én (pénteken) délután három órakor. A Bárka Színház produkcióját Vidovszky György rendezte.

Latinovits emléknap a Petőfi Színházban
2011.09.04. Részletek »
Latinovits 80 címmel emléknapot tart a Veszprémi Petőfi Színház szeptember 8-án (csütörtökön).

Lecsókirály, lángoshercegek és a dívák varázslata – Nagy sikert aratott a színházi piknik
2011.09.03. Részletek »
Hatalmas közönségsikerrel ért véget a színházi piknik a Veszprémi Petőfi Színház épülete előtti téren szombaton. Az ötven éves társulati jubileumát ünneplő teátrum programsorozatára több százan látogattak el, az esti koncertek fesztiválhangulatban zajlottak.

Vastag Csaba három órakor lép fel a színházi pikniken
2011.09.02. Részletek »
Nézőink kérésére közöljük, hogy Vastag Csaba, a népszerű énekes szeptember 3-án (szombaton) 15 órakor lép fel a Veszprémi Petőfi Színház piknikén.

Kolontár bérletet indítunk
2011.09.01. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház az 50 éves társulati jubileum évében emlékezve a kolontári tragédiára rendkívül kedvezményes áron Kolontár bérletet indít tűzoltóknak, rendőröknek, mentősöknek, katonáknak és a katasztrófavédelemben dolgozóknak.

Színházi piknik Veszprémben - Itt a részletes program
2011.08.29. Részletek »
Színházi piknikre invitálja a nézőket az ötven éves társulati jubileumát ünneplő Veszprémi Petőfi Színház szeptember 3-án (szombaton) délután három órától egészen késő estig.

Szentivánéji álom a Vidor Fesztiválon
2011.08.27. Részletek »
A Szentivánéji álom című vígjátékot láthatják a nézők a nyíregyházi Vidor Fesztiválon augusztus 31-én. A Veszprémi Petőfi Színház előadását Szergej Maszlobojscsikov rendezte.

Olvasták A szerenádot
2011.08.25. Részletek »
Megtartották A szerenád című zenés mesejáték olvasópróbáját ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot a teátrum színésze, Máté P. Gábor írta, a rendező a társulat tagja, Palásthy Bea (képünkön). A bemutató december 18-án délután három órakor lesz a nagyszínpadon.

Színház TV újra - Képernyőn az évadnyitó
2011.08.25. Részletek »
Jubileumi évadot hirdetett a Veszprémi Petőfi Színház, a társulat idén ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját Az évadot nagyszabású színházi piknikkel köszönti az intézmény szeptember 3-án - hangzott el az évadnyitó sajtótájékoztatón. A Színház TV augusztusi adásában hosszabb összefoglalót tekinthetnek meg az évadnyitónkról.

Születésnapi évadnyitó
2011.08.24. Részletek »
Oberfrank Pál igazgató ünnepi köszöntőjével megnyitotta a 2011/2012-es évadot ma délután a Veszprémi Petőfi Színházban.

Évadnyitónk a médiában
2011.08.24. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház jubileumi évadnyitója élénk médiaérdeklődés mellett zajlott. Lapszemlénket folyamatosan frissítjük.

Felelősség, barátság és szeretet - Juhász Róza A kis hercegről
2011.08.16. Részletek »
A kis herceg című produkciót nagy sikerrel mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház tavaly. Az előadás a következő évadban is műsoron marad, nyáron pedig augusztus 27-én Nagykovácsiban látható. Juhász Róza rendező az előadással olyan örök értékekre szeretné felhívni a figyelmet, mint a felelősség, a barátság és a szeretet.

A SingSingSing a Pannon Egyetem aulájában lesz
2011.08.15. Részletek »
A SingSingSing produkciót a változékony időjárás miatt augusztus 15-én (hétfőn) este kilenc órakor Veszprémben, a Pannon Egyetem aulájában tartjuk.

Nagy Feró szerint a közönség jól döntött
2011.08.08. Részletek »
Nagy Feró korábbi nyilatkozata szerint is nagyon jól döntött az X-Faktor közönsége, amikor Vastag Csabát választotta győztesnek a tehetségkutató műsor fináléjában. A magyar rocklegenda szívéhez közel áll a tehetséges énekes, akivel rövidesen együtt lép fel a SingSingSing előadásán augusztus 15-én (hétfőn) este kilenc órakor a veszprémi várban.

Szeles József bravúros beugrása a Hippolyt, a lakáj című előadásba
2011.08.07. Részletek »
Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze bravúrosan ugrott be Nagy András szerepébe a Karinthy Színház Hippolyt, a lakáj című előadásába a hétvégén Budapesten.

SingSingSing a Vastag testvérekkel és Nagy Feróékkal
2011.08.01. Részletek »
Vastag Csaba és testvére, Tamás mellett Keresztes Ildikó, valamint Nagy Feró is színpadra lép a SingSingSing musical-showban augusztus 15-én (hétfőn) este kilenc órakor a veszprémi várban.

Vígságok nagy sikere Tusványoson
2011.07.24. Részletek »
Nagy sikerrel mutatta be a Vígságok és balgaságok című előadását a Veszprémi Petőfi Színház két művésze, Terescsik Eszter és Szűcs László Tusványoson.

Pomádé király a VeszprémFesten - A Petőfi Színházban lesz az előadás
2011.07.23. Részletek »
A VeszprémFest (Veszprém Ünnepi Játékok) keretében láthatják a nézők a Pomádé király új ruhája című családi operát, mely a Veszprémi Petőfi Színház nagysikerű előadása. Ránki György játékos zenéjű, stílusgazdag, közérthető darabja Károlyi Amy szellemes szövege biztosíték gyermekek és felnőttek garantált szórakozására. A kedvezőtlen időjárás miatt az előadás 2011. július 26-án este 20.30 órakor nem szabadtéren, hanem a Petőfi Színházban tekinthető meg. Az előadásra kedvezményes jegyeket kínálunk a Veszprém megyei lakosoknak. Jegyinfo: 06/20/5637889

Országos Musical Kurzus - Gálaműsor augusztusban a Petőfi Színházban
2011.07.20. Részletek »
A VI. Országos Musical Kurzusnak a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont 2011. július 17-től augusztus 4-ig. A rendezvény fővédnöke Oberfrank Pál, az intézmény igazgatója. A Ritmus fogva tart Veszprémben című gálaműsor teátrumban lesz a zárónapon este hét órakor.

Elmarad a Csókos asszony - A jegyek becserélhetők az Operett utazásra
2011.07.19. Részletek »
Technikai okok miatt elmarad a Csókos asszony című előadás július 24-én a Veszprémi Petőfi Színházban. A megvásárolt jegyek visszaválthatók vagy becserélhetők az Operett utazás című produkcióra, amely július 23-án (szombaton) 21 órakor lesz Veszprémben, a Historia kertben.

Ismét Színház TV - Új műsor és kisfilmek a nyári előadásainkról
2011.07.18. Részletek »
Elkészült a Színház TV júliusi adása. Ebben a műsorban a Túl a rivaldán című zenés kabaré kulisszái mögé pillantottunk be. A premier előtti próbán készült összeállításban megszólalnak Szeles József, Dominek Anna, Módri Györgyi színművészek, a rendező, Szerednyey Béla és a színház igazgatója, Oberfrank Pál. A műsor további részében pedig nyári színházi ajánlót láthatnak a nézők.
Mindemellett több előadásajánló kisfilmet is találhatnak honlapunk nyári előadásainkról. Érdemes tehát erre a könyvtárra is rákattintani.

Megváltozott a számlaszámunk
2011.07.11. Részletek »
Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy megváltozott a számlaszámunk. Nézőink közül, aki banki utalással szeretné kiegyenlíteni a színházjegyének az árát, az erre a számlaszámra utalhat:
11748007-15430348

Újra Csókos asszony
2011.07.11. Részletek »
A Csókos asszony című operett látható július 24-én (vasárnap) este nyolc órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A könnyed, nyári kikapcsolódást, remek szórakozást garantaló előadást Oberfrank Pál rendezte. A főbb szerepekben Halas Adelaida, Szeles József, Hirtling István, Kőrösi Csaba és Csarnóy Zsuzsanna látható.

A kulisszák világa a rivaldán túl - Bemutató a Historia kertben
2011.07.09. Részletek »
A Túl a rivaldán című zenés kabaré bemutatója lesz ma este kilenc órakor Veszprémben, a Historia kertben. A Petőfi Színház produkciója a kulisszák titokzatos világa mögé kalauzolja el a nézőket.

Túl a rivaldán - Premier szombaton a Historia kertben
2011.07.08. Részletek »
Célegyenesbe fordult a Túl a rivaldán című zenés kabaré stábja, az előadás premierje július 9-én (szombaton) este kilenc órakor lesz Veszprémben, a Historia kertben.

Vastag Tamás és Mészáros Árpád Zsolt a SingSingSing-ben
2011.07.06. Részletek »
Vastag Tamás és Mészáros Árpád Zsolt is színpadra lép a SingSingSing musical-showban július 8-án (pénteken) este nyolc órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A sok meglepetést tartogató előadásra még korlátozott számban lehet jegyet vásárolni.

Újra SingSingSing - Vastag Csabáék dedikálnak az előadás után
2011.07.04. Részletek »
A SingSingSing című musical-showt láthatja a közönség július 8-án (pénteken) este nyolc órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás után a Vastag testvérek vezetésével a szereplők dedikálnak.

Túl a rivaldán- Készül a zenés kabaré
2011.07.04. Részletek »
Javában zajlanak a Túl a rivaldán című zenés kabaré próbái a Petőfi Színházban. A bemutató július 9-én (szombaton) este kilenc órakor lesz Veszprémben, a Historia kertben. A rendező Szerednyey Béla. A stáb csütörtökön médianap keretében mutatkozik be a sajtónak.

Színészmúzeumot szeretnénk létrehozni - Gyűjtők jelentkezését is várjuk!
2011.07.03. Részletek »
Színháztörténeti és Színészmúzeumot létesítését tervezi Veszprémben Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója. A direktor a teátrumban fellelhető archív fotók, műsorfüzetek, dokumentumok, jelmezek, kellékek állandó kiállításával szeretné bemutatni a nagyközönségnek az idén 50 éves társulat és a több mint 100 éves veszprémi színjátszás történetét.

Páratlan páros az eredeti helyszínen - A Historia kertben tartjuk az előadást
2011.07.02. Részletek »
Értesítjük nézőinket, hogy a Páratlan páros című komédiát az eredetileg meghirdetett helyszínen, a Historia kertben tartjuk meg ma este kilenc órakor.

Ismét Páratlan páros
2011.06.28. Részletek »
A Páratlan páros című komédiát láthatja a közönség július 2-án (szombaton) este kilenc órakor a Veszprémben, a Historia kertben. A Petőfi Színház produkciójában Szeles József, Főző Ditta, Perjési Hilda, Gere Dénes Ákos, Baranyi Péter, Tóth Loon, Keresztes Gábor és Péti Krisztina szerepel.

Újra Színház TV - Már látható a júniusi adásunk
2011.06.27. Részletek »
Elkészült a Színház TV júniusi adása. Ha rákattint honlapunkon erre az ablakra, akkor már láthatja új műsorunkat.

MEGÚJULT A HONLAPUNK!
2011.06.24. Részletek »
Örömmel értesítjük nézőinket, hogy a Veszprémi Petőfi Színház honlapja megújult. A tartalom folyamatos feltöltés és frissítés alatt áll. Oberfrank Pál igazgató köszöntőjét a színház menüpontban olvashatják!

Páratlan páros és Operett utazás a Historia kertben
2011.06.24. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház utazó társulatának, a Koffer Színháznak nagysikerű produkcióit, a Páratlan párost és az Operett utazást láthatja a közönség július 2-án, illetve 23-án este kilenckor a megyeszékhelyen, a Historia kertben.

Rendhagyó városnézés Halas Adelaidával és Szeles Józseffel
2011.06.23. Részletek »
Halas Adelaida és Szeles József, a Petőfi Színház két népszerű színművésze rendhagyó városnézésre invitálja a veszprémieket június 25-én (szombaton) délután három órától az Óváros téri Turizmus Napon.

Csókos asszony Ajkán
2011.06.22. Részletek »
Az évad egyik sikerelőadását, a Csókos asszony című operettet június 24-én és 25-én este hét órakor Ajkán mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház társulata.

Musical kurzus a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.06.21. Részletek »
A VI. Országos Musical Kurzusnak a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont 2011. július 17-től augusztus 4-ig. A rendezvény fővédnöke Oberfrank Pál, az intézmény igazgatója.

Évadzáró a Petőfi Színházban
2011.06.18. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház ma esti évadzáró társulati ülésén a közönség voksai alapján Kőrösi Csaba vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, a dolgozók szavazatai szerint pedig Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető tette a legtöbbet az intézményért, ezért ő érdemelte ki a Latinovits-díjat. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója többek között arról beszélt köszöntőjében, hogy küzdelmes, jó szezont zárhat a színház.

Páratlan páros bérletszünetben
2011.06.15. Részletek »
A Páratlan páros című komédiát láthatja a közönség bérletszünetes előadásként június 16-án (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkcióban Szeles József, Főző Ditta, Perjési Hilda, Gere Dénes Ákos, Baranyi Péter, Tóth Loon, Keresztes Gábor, és Péti Krisztina szerepel.

Új időpontban találkoznak az operabarátok
2011.05.19. Részletek »
Technikai okok miatt elmarad május 28-án a Veszprémi Operabarátok Körének rendezvénye a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az utolsó két összejövetel június 4-én és 11-én délután négy órakor lesz.

Gazdagítjuk egymás kultúráját - Porga Gyula polgármester a sepsiszentgyörgyiek vendégjátékáról
2011.05.17. Részletek »
- Veszprém lakossága nyitott és fogékony a minőségi előadásokra - büszke a saját társulatára, de szívesen fogad vendégjátékokat is a Petőfi Színház falai közé. Biztos vagyok benne, hogy a sepsiszentgyörgyi társulat ezúttal sem fog csalódást okozni a színházba látogató veszprémieknek. Várjuk őket szeretettel! - mondta Porga Gyula Veszprém polgármestere, aki a két település kapcsolatának ápolása szempontjából is fontosnak tartja, hogy a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Karnebál című előadása június 2-án és 3-án a Veszprémi Petőfi Színházban vendégeskedik. Ezért is örült annak, hogy Oberfrank Pál a teátrum igazgatója meghívta a produkciót Veszprémbe.

Hiszek a közös hitünkben - Bocsárdi László a Karnebálról és a színházak feladatáról
2011.05.16. Részletek »
- Amiben hiszek, az közös hitünk, mindannyiunké, színházi embereké: előadással szembeni igényességünk, hitünk abban, hogy játékunkkal a közösség javát szolgáljuk, és közös törekvésünk, hogy e kornak hű lenyomatai, emberségünk pontos tükrei lehetünk. A másságot megtapasztalni, különbözőségünk mögött felismerni azt, ami közös, egyazon kultúrán belül meglátni a sokféleséget: úgy hiszem, ez lehet ma egy székelyföldi és egy dunántúli színház kapcsolatának alapvető célja - mondta Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, aki örül annak, hogy a Karnebál című produkciójukkal június 2-án és 3-án a Veszprémi Petőfi Színházban vendégeskedhetnek. Ebből az alkalomból kérdeztük a direktort.

Pilinszky és a Koldusopera
2011.05.13. Részletek »
Két előadást is próbálnak a veszprémi Petőfi Színházban: a Koldusopera című zenés színművet Szinetár Miklós, a Pilinszky meséiből összeállított előadást Dóczy Péter rendezi.

Újra színházi gyermeknap - Remek szórakozás kicsiknek és nagyoknak
2011.05.12. Részletek »
Nagyszabású gyermeknapi rendezvényt tart a Veszprémi Petőfi Színház május 28-án (szombaton) délelőtt tíz és délután három óra között a teátrum előtti téren.

Karnebál kétszer - Érkezik a sepsiszentgyörgyi színház
2011.05.12. Részletek »
A Karnebál című komédiát láthatja a közönség június 2-án és 3-án este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkcióját Alexandru Dabija rendezte.

Macskajáték a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.05.11. Részletek »
A Macskajáték című előadást tekintheti meg a közönség május 14-től a Kiss Manyi Társulat vendégjátékaként Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Lukács József könyvbemutatója a színházban
2011.05.11. Részletek »
Lukács József Aase-díjas színművész Csonka délibáb című könyvének a bemutatója május 16-án (hétfőn) 17 órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnoki kávéházába. A szerző beszélgetőtársai Kaiser László költő, író, a Hungarovox Kiadó vezetője és Praznovszky Mihály irodalomtörténész.

A következő évad első bérleteseit Oberfrank Pál igazgató köszöntötte
2011.05.10. Részletek »
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója köszöntötte a következő évad első bérletváltóit, a Balatonalmádiból érkező Juhász Brigittát és Győri Dánielt.

Titokzatos világválogatott Huzella Péterrel - A foci nem más, mint maga az élet
2011.05.09. Részletek »
Titokzatos világválogatott címmel Huzella Péter műsorát tekinthetik meg a nézők május 14-én(szombaton) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Koldusopera a Színház TV-ben - Kameráinkkal a próbán jártunk
2011.05.09. Részletek »
Már látható honlapunkon a Színház Tv új műsora. Meghirdette a 2011/2012-es évadát a Veszprémi Petőfi Színház. A Színház TV-ben az évadhirdető sajtótájékoztatóról láthatnak összeállítást. Ezen kívül nézőink bepillantást nyerhetnek a Koldusopera című zenés színmű kulisszái mögé. Megszólal Szinetár Miklós rendezö, a Bicska Maxit alakító Hirtling István és Eperjes Károly is, aki ebben az előadásban Tigris Brown-t formálja meg. A produkció érdekessége, hogy Papadimitriu Athina és lánya, Trokán Anna először játszanak együtt kőszínházban. Az, hogy miként élik meg ezt, kiderül a próbáról készült riportból.

Megkezdődött a bérletezés - Legyen mindig biztos helye nálunk!
2011.05.09. Részletek »
Megkezdődött a színházbérletek értékesítése a Veszprémi Petőfi Színházban. Honlapunkon a jegyinfo rovatunkban tájékozódhat az árakról. Váltson bérletet, hogy mindig biztos helye legyen nálunk!

Támogassa Ön is művészeti munkánkat!
2011.05.09. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház az intézménynek felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékokat magas művészi színvonalú előadásainak létrehozására fordította az elmúlt évadokban. A 2011/2012-es évadban is folytatni kívánjuk ezt a hagyományt. Kérjük, adójának egy százalékával járuljon hozzá ehhez a tevékenységünkhöz! Adószámunk:15430348-2-19

Megjelent a Magyar Teatrum májusi száma
2011.05.06. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum harmadik évfolyamának májusi száma. Az újságban a Veszprémi Petőfi Színház produkcióiról is olvashatnak írásokat.

Pilinszky meséi álomjátékban - Készül az Ég és Föld gyermeke
2011.05.05. Részletek »
Ég és Föld gyermeke címmel Pilinszky János meséiből rendez színházi előadást Dóczy Péter a Veszprémi Petőfi Színházban. A zenés álomjáték próbái megkezdődtek, a nyári előbemutató június 18-án lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Felavatták Bujtor István síremlékét - Sohasem vesztett, a végén mindig győzött
2011.05.05. Részletek »
Felavatták Bujtor István síremlékét csütörtökön a balatonszemesi temetőben. A 2009-ben elhunyt színész, rendező, színházigazgató ma lenne 69 éves. Nyughelyénél Németh Miklós volt kormányfő és vitorlásbarát mondott beszédet. Az eseményen a Veszprémi Petőfi Színház színészei, dolgozói mellett megjelent Oberfrank Pál igazgató és Eperjes Károly művészeti tanácsadó is.

Elmarad a ma esti Jeanne d' Arc
2011.05.05. Részletek »
Betegség miatt elmarad ma este a Jeanne d' Arc című színmű a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A megváltott jegyek a május 30-ai előadásra érvényesek, illetve visszaválthatók.

Szereplőválogatás a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.05.04. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház a Koldusopera című produkciójához keres 10-14 év közötti szoprán hangú lányokat és fiúkat. A meghallgatás május 12-én (csütörtökön) délután kettő órakor lesz a teátrumban, a jelentkezőknek egy népdalt kell előadniuk.

Aida a Veszprémi Operabarátok Körében
2011.05.03. Részletek »
Az Aida című előadásról 2006-ban készült filmet láthatja a közönség a Veszprémi Operabarátok Körében május 7-én (szombaton) délután négy órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendezvény házigazdája: László Péter újságíró.

Babó és Bigyó a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.05.03. Részletek »
A Babó és Bigyó című előadást láthatja a közönség május 10-én, 11-én, 12-én délután három órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Teleszterion Színházi Műhely produkcióját Komáromi Sándor rendezte.

Keressük a legjobban mesélő nagymamát!
2011.05.02. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház május 28-án tartja a színházi gyermeknapját és csak erre az alkalomra nyitja meg a Mesekuckót, ahol a legjobban mesélő nagymamák szórakoztathatják majd a gyermekeket. Ha tehát ön nagymamaként szívesen mesél az unokájának otthon, most megteheti mindezt a színházi Mesekuckóban.

A foci maga az élet - Titokzatos világválogatott Huzella Péterrel
2011.05.02. Részletek »
Titokzatos világválogatott címmel Huzella Péter műsorát tekinthetik meg a nézők május 14-én (szombaton) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

A meseíró színész
2011.04.29. Részletek »
Máté P. Gábor, a Veszprémi Petőfi Színház színésze A szerenád címmel mesedarabot írt, és művét a következő évadban bemutatja a teátrum. Az előadás érdekessége, hogy a rendező szintén a társulat tagja, aki nem más, mint Palásthy Bea.

Meseíró pályázat a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.04.29. Részletek »
Meseíró pályázatot hirdet a Veszprémi Petőfi Színház. A legjobb alkotást a színházi gyermeknapon, május 28-án délelőtt előadják a társulat művészei.

Oberfrank Pál ugrik be Hirtling István szerepébe
2011.04.28. Részletek »
Hirtling István elfoglaltságai miatt Oberfrank Pál ugrik be Tarpataky báró szerepébe a Csókos asszony című operettbe április 30-án (szombaton) a Veszprémi Petőfi Színházban.

Szívhang program a Veszprémi Petőfi Színházban - Fontos a szűrés és a megelőzés
2011.04.28. Részletek »
Szívhang néven országos kampányt indított a szív-és érrendszeri betegségek megelőzésének, a rizikófaktorok karbantartásának, valamint a szűrővizsgálatok népszerűsítésére a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT). A kezdeményezésnek ma a Veszprémi Petőfi Színház adott otthont, a szűrővizsgálaton a társulat tagjai és a dolgozók szép számmal vettek részt.

Próbálják a Koldusoperát - Kapitalizmus, mai szemmel
2011.04.27. Részletek »
Megkezdődtek a Koldusopera című zenés színmű próbái a Veszprémi Petőfi Színházban, a produkció a 2011/2012-es évad nyitóelőadása lesz szeptemberben. A darabot Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész állítja színpadra, Bicska Maxit Hirtling István formálja meg. A főbb szerepekben Eperjes Károly, Papadimitriu Athina, Trokán Anna, Nyirkó István, Csarnóy Zsuzsanna, Szűcs Krisztina és Gere Dénes Ákos látható.

Kellemes és áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!
2011.04.23. Részletek »
Kellemes és áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves nézőnknek!

Közkívánatra Sírpiknik
2011.04.20. Részletek »
Nézőink kérésére a Sírpiknik című vígjátékot újra láthatja a közönség április 28-án (csütörtökön) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Thália Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadásában Bánsági Ildikó, Margitai Ági, (képünkön) Egri Márta, Gálffi László és Létay Dóra lép színpadra. A rendező Ilan Eldad.

Utazás helyett Macskajáték
2011.04.18. Részletek »
Technikai okok miatt elmarad az Utazás az éjszakába című előadás áprilisi bemutatója a Latinovits-Bujtor Játékszínben, helyette a bérletes közönség a Macskajáték című produkciót nézheti meg a Kiss Manyi Társulat vendégjátékaként.

Évadot hirdetett a Veszprémi Petőfi Színház - Eperjes Károly is rendez
2011.04.15. Részletek »
Meghirdette a 2011/2012-es évadát a Veszprémi Petőfi Színház ma délután az intézményben tartott sajtótájékoztatón, amelynek keretében többek között az is elhangzott, hogy tovább emelkedett a teátrum nézőszáma.

Keressük a legjobban mesélő nagymamát!
2011.04.15. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház május 28-án tartja a színházi gyermeknapját és csak erre az alkalomra nyitja meg a Mesekuckót, ahol a legjobban mesélő nagymamák szórakoztathatják majd a gyermekeket. Ha tehát ön nagymamaként szívesen mesél az unokájának otthon, most megteheti mindezt a színházi Mesekuckóban.

Meseíró pályázat a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.04.15. Részletek »
Meseíró pályázatot hirdet a Veszprémi Petőfi Színház. A legjobb alkotást a színházi gyermeknapon, május 28-án délelőtt előadják a társulat művészei.

Pomádé király a VeszprémFest programjában
2011.04.15. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház a Pomádé király új ruhája című gyermekoperával szerepel az idén megújult VeszprémFest programjában. A nemzetközi sztárokat felvonultató rendezvény nulladik napján, július 26-án láthatják a nézők a népszerű színházi produkciót.

Költészet napi szellemidézés
2011.04.15. Részletek »
Jó hangulatú, költészet napi szellemidézést tartott a Veszprémi Petőfi Színház társulata nemrég a teátrum kávézójában. Az est háziasszonya Kéri Kitty színművész volt, aki a színház kilenc művészével együtt olvasta fel azokat a költeményeket, melyeket a nézők, érdeklődők hoztak el a rendezvényre.

Megjelent a Magyar Teátrum áprilisi száma
2011.04.11. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum harmadik évfolyamának áprilisi száma. A lapban többek között a Veszprémi Petőfi Színház produkcióiról is olvashatnak írásokat.

Szereplőválogatás a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.04.07. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház készülő játékszíni produkciójához 9-14 éves, vékony, filigrán alkatú kisfiút keres. A szereplőválogatás április 15-én (pénteken) délután kettő órakor lesz a teátrumban. A résztvevőknek legalább egy népdalt és egy verset kell majd előadniuk.

A helység kalapácsa a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.04.05. Részletek »
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művéből készült előadást láthatják nézők április 5-én és 6-án délután három és öt órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Költészet napi szellemidézés a Petőfi Színházban
2011.04.04. Részletek »
Költészet napi szellemidézésre hívja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház április 11-én (hétfőn) este hat órakor a teátrum kávézójába. A kötetlen beszélgetésekkel, borozgatással, meglepetésekkel fűszerezett esten a színház művészei verseket mondanak és arra is vállalkoznak, hogy a nézők saját költeményeit, vagy az általuk hozott verseket felolvassák. Az est háziasszonya: Kéri Kitty színművész.

Figaro házassága a tévékben - Pindroch Csaba a Mokka című műsorban
2011.04.04. Részletek »
A Figaro házassága című darabról több televíziós riport is készült. A TV2 Mokka című reggeli műsorában Pindroch Csaba nyilatkozik a premierről: http://tv2.hu/mokka/video/figaro-hazassaga-a-veszpremi-szinhazban Riport a produkcióról a Füred Televízióban ezen a linken:http://www.furedtv.hu/?p=videok&anyagid=1892

Figaro házassága a Színház TV-ben
2011.04.04. Részletek »
A Színház TV új műsorában a Figaro házassága című komédia bemutatójáról láthatnak egy hosszabb összefoglalót. Kameráink előtt Valló Péter rendező, Kőrösi Csaba, Pindroch Csaba és Dobra Mária főszereplők.

Szeretetnyelv a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.04.03. Részletek »
Szeretetnyelv címmel Kéri Kitty és Oberfrank Pál irodalmi műsorát tekinthetik meg a nézők április 8-án (pénteken) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Figaro házassága: premier ma este a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.04.01. Részletek »
A Figaro házassága című komédiát mutatja be ma este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színház. A darabot Valló Péter állította színpadra, a főbb szerepekben Kőrösi Csaba, Pindroch Csaba, Horváth Zoltán, Dobra Mária és Trokán Anna látható.

Figaro házassága: 1 nap múlva premier - Tóth Loon előadás ajánlója
2011.03.31. Részletek »
Nyilvános főpróbán mutatkozik be a közönség ma este a Figaro házassága című produkció stábja. Az előadásban Don Gusmann de Hübele szerepét Tóth Loon alakítja. A premier előtt egy nappal ő ajánlja most a nézőknek a darabot.

Figaro médianapon mutatkozott be a sajtónak
2011.03.30. Részletek »
Médianapon mutatkozott be a sajtónak a Figaro házassága című produkció stábja ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier április 1-én (pénteken) 19 órakor lesz a nagyszínpadon.

Figaro házassága: 2 nap múlva premier - Perlaki Róbert előadás ajánlója
2011.03.30. Részletek »
Perlaki Róbert szcenikus, díszlettervező a Petőfi Színház Örökös tagja 1973-ban, Valló Péter első veszprémi rendezésének az Ügynök halála című produkciónak (főszerepben Latinovits Zoltán) a díszleteit tervezte. Azóta már számtalanszor dolgozott együtt a remek színházi szakemberrel. Most két nappal a Figaro házassága című komédia premierje előtt őt kérdeztük az előadásról.

Figaro házassága: 3 nap múlva premier- Bajcsay Mária előadás ajánlója
2011.03.29. Részletek »
A Figaro házassága című komédiában Bajcsay Mária alakítja Marcellinát. A premier előtt három nappal őt kérdeztük az előadásról.

Figaro házassága: 4 nap múlva premier - Dobra Mária előadás ajánlója
2011.03.28. Részletek »
Valló Péter veszprémi rendezéseinek állandó szereplője Dobra Mária. A Petőfi Színház fiatal színésznője a Figaro házassága című produkcióban Susanne szerepét alakítja. Négy nappal a premier előtt ő ajánlja a közönség figyelmébe az előadást.

Figaro házassága: 5 nap múlva premier- Pindroch Csaba előadás ajánlója
2011.03.27. Részletek »
Almaviva gróf szerepében mutatkozik be a veszprémi közönségnek Pindroch Csaba, a népszerű színművész. A Petőfi Színházban a Figaro házassága című darabban lép először színpadra. Öt nappal a premier előtt így vélekedik a szerepéről és az előadásról.

A színház értelmet ad a mának - Színházi Világnap március 27-én
2011.03.26. Részletek »
A színház párbeszéd, a társadalmi változások eszköze. Fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában. A színház értelmet ad a mának, és megóv a bizonytalan jövőtől. - többek között ez áll Jessica A. Kaahwa ugandai drámaíró, színész, rendező és kutató színházi világnapi üzenetében.

Figaro házassága: 6 nap múlva premier - Trokán Anna előadás ajánlója
2011.03.26. Részletek »
Gőzerővel készül a Figaro házassága című produkció a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtt hat nappal az előadásban a grófnét megformáló Trokán Anna ajánlja a komédiát a nézők figyelmébe.

Figaro házassága: 7 nap múlva premier - Kőrösi Csaba előadás ajánlója
2011.03.25. Részletek »
Célegyenesbe fordult a Figaro házassága című komédia stábja. A darab bemutatója április 1-én (pénteken) este hét órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást hét nappal a premier előtt, a címszerepet alakító Kőrösi Csaba ajánlja a nézők figyelmébe.

Figaro, a talpra állás mestere - Valló Péter újból a Petőfi Színházban rendez
2011.03.24. Részletek »
- Nem tudok segrepacsis vígjátékot rendezni, alkalmatlan vagyok ilyen feladatokra, arra viszont törekszem, hogy az előadáson sokat nevessenek a nézők, hiszen ez egy elementálisan mulatságos történet. Mintát mutat nekünk arról, hogy soha nem szabad feladni és a pofonok után is talpra lehet és kell állni. Szerintem, egy komédia akkor jó, ha az ábrázolt konfliktusait halálosan komolyan vesszük. A nézeteltéréseink, problémáink az életben sem viccesek, és azokat csak a kívülállók tartják olykor kacagtatónak -mondta Valló Péter, aki Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága című darabját rendezi a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató április 1-én (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

Kiállításon mutatkozik be a Hemoban a Petőfi Színház
2011.03.22. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház díszletterv makett, jelmez és színpadi kellék kiállítása nyílik meg március 28-án (hétfőn) este hat órakor Veszprémben, a Helyőrségi Művelődési Otthonban (Hemo). A színházi világnap alkalmából létrehozott tárlatot Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója nyitja meg.

Támogassa Ön is művészeti munkánkat!
2011.03.22. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház az intézménynek felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékokat magas művészi színvonalú előadásainak létrehozására fordította az elmúlt évadokban. A 2011/2012-es évadban is folytatni kívánjuk ezt a hagyományt. Kérjük, adójának egy százalékával járuljon hozzá ehhez a tevékenységünkhöz! Adószámunk:15430348-2-19

Istentelen ifjúság a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.03.21. Részletek »
Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság című színművét láthatják a nézők március 22-én (kedden) délután öt órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Bárka Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkcióját Vidovszky György rendezte.

Pindroch Csaba Almaviva grófként lép színpadra
2011.03.18. Részletek »
Késik, szabadkozik, udvariasan elnézést kér, a családdal állatkertben voltak, aztán elhúzódott az ebéd. Legyünk bulvárosak? - kérdezem tőle.- Ez bulvárlap? - kérdez vissza. Nem. Másnak is megmondta, családjáról, feleségéről, apósáról nem nyilatkozik. Pindroch Csaba az egyik legismertebb színész, olyan filmsikerek részese volt, mint a Valami Amerika és a Kontroll. Most a Veszprémi Petőfi Színházban próbál, ő játssza Almaviva grófot a Figaro házassága című vígjátékban.

Kalandra fel! - Bérletszünetben vasárnap
2011.03.16. Részletek »
Bérletszünetes előadásként látható a Kalandra fel! című produkció március 20-án (vasárnap) délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Kéri Kitty nagy sikerű, zenés gyermekszínházi darabja remek szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Megjelent a Magyar Teátrum márciusi száma
2011.03.16. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum harmadik évfolyamának márciusi száma. Az újságban többek között olvashatnak az első veszprémi operabemutató sikeréről és a Jeanne d' Arc című előadásunk kulisszái mögé is bepillantást nyerhetnek.

Élet-képek II. János Pál pápáról a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.03.10. Részletek »
Élet-képek címmel II. János Pál pápa műveiből hallhat részleteket a közönség március 21-én(hétfőn)18 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A produkció rendezője Elzbieta Modzelewska, a fordító Zsille Gábor. Az esten a Veszprémi Petőfi Színház művészei közül Főző Ditta, Terescsik Eszter, Szűcs László és Baranyi Péter szerepelnek.

Portré Sághy Tamásról
2011.03.08. Részletek »
Sághy Tamást a közönség elsősorban a televíziós sorozatból ismeri, pedig számtalan színházi szerepet alakít. A veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben a Jeanne d'Arc előadásban zseniálisan játssza Károlyt, a gyengekezű uralkodót.

Látvány nélkül nincs katarzis-Portré Perlaki Róbertről
2011.03.06. Részletek »
Bár Budapesten született, veszpréminek mondja magát, hiszen mindig itt élt. Lassan ötven éve a Veszprémi Petőfi Színház tagja, az egyetlen élő alapító, aki még itt dolgozik. Világosítóként kezdte, 1986-tól díszlettervező és szcenikai vezető. Ismerik az ország színházaiban, szakmájában már csak ő van ilyen régóta a pályán. Imádja a munkát, a jó ételeket és unokáit.

Páratlan páros: délután 14 órakor Sümegen
2011.03.05. Részletek »
A Koffer Színház előadása, a Páratlan páros című komédia március 6-án (vasárnap) délután 14 órakor kezdődik Sümegen, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban.

Pomádé király és Jeanne d' Arc a Színház TV-ben
2011.03.04. Részletek »
Már látható honlapunkon a Színház TV februári adása. A műsorban többek között a Pomádé király új ruhája és a Jeanne d' Arc című produkciók kulisszái mögé pillantottunk be. Ha rákattint honlapunk a Színház TV könyvtárra, megtekintheti műsorunkat.

Bánk bán a Vendégjáték bérletben
2011.03.03. Részletek »
Katona József: Bánk bán című drámáját láthatják a nézők Vendégjáték bérletben március 15-én (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Soproni Petőfi Színház előadását Kerényi Imre Kossuth-és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész állította színpadra.

Bohémélet a Veszprémi Operabarátok Körében
2011.03.03. Részletek »
Puccini: Bohémélet című művéből készült operafilmet tekinthetik meg a nézők március 12-én (szombaton) délután négy órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendezvény házigazdája László Péter újságíró.
Részletek>

Katarzis a tornapadon
2011.03.02. Részletek »
Nem minden anya látja máglyán égni a lányát, mondom megértően, miközben szipog, ő meg zengő altban: nem az a baj, hanem hogy k...a jó volt! Együtt sírni Papadimitriu Athinával. Mert Trokán Anna Jeanne d'Arc-ja megérdemli a könnyeket.

Csókos asszony vasárnap 18 órakor
2011.02.28. Részletek »
Értesítjük az Őszikék bérlet tulajdonosait, hogy a Csókos asszony című operett március 6-án (vasárnap) este hat órakor kezdődik a Veszprémi Petőfi Színházban.

Jeanne d' Arc: premier a Latinovits-Bujtor Játékszínben
2011.02.25. Részletek »
A Jeanne d' Arc ( A pacsirta) című produkció premierje lesz február 26-án (szombaton) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Kéri Kitty. Riport a Veszprém Televízióban ezen a linken:http://www.veszpremtv.hu/new/oldal/index.php?view=1298654117

Médianapon Jeanne d' Arc - Trokán Anna álomszerepben
2011.02.25. Részletek »
Nagyszabású médianap keretében, fényképezőgépek és kamerák kereszttűzében mutatkozott be a Jeanne d' Arc (A pacsirta) című produkció stábja csütörtökön este a sajtónak Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Kéri Kitty, a főszereplők közül pedig Trokán Anna és Sághy Tamás több interjút adott az újságíróknak, riportereknek.

Schmitt Pál a Petőfi Színházban
2011.02.24. Részletek »
Schmitt Pál köztársasági elnök látogatott el ma délután a Veszprémi Petőfi Színházba. Az elnököt Oberfrank Pál igazgató és Eperjes Károly művészeti tanácsadó fogadta.

Készül a Jeanne d' Arc
2011.02.23. Részletek »
Gőzerővel készül a Jeanne d' Arc című produkció a Latinovits-Bujtor Játékszínben, a stáb holnap este mutatkozik be a sajtónak. A premier február 26-án (szombaton) este hét órakor lesz. Kéri Kitty rendező a darabválasztással szeretne üzenni, ébresztőt fújni az embereknek, főleg a fiataloknak, hogy ismerjék fel a magukban szunnyadó Jeanne-t, próbáljanak az általa képviselt értékrend szerint élni, dolgozni. Ezért is választotta az előadás mottójának: "Az igazság szabaddá tesz" mondatot.

Trokán Anna: "Nem szoborszerű szent"
2011.02.22. Részletek »
- Ez nem olyan előadás lesz, amelynek hatása az öltözőben véget ér, s nem olyan szerep, amelyet a színházból kilépve könnyedén levet magáról az ember - mondta Trokán Anna színművésznő, aki a Jeanne d' Arc (A pacsirta) című előadás címszerepét formálja meg. A bemutató február 26-án este hét órakor lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Kéri Kitty.

Rajzpályázat eredményhirdetése: Dobos Antónia ruháját varrjuk meg
2011.02.20. Részletek »
Megtartottuk a "Tervezd meg saját színházi öltözéked" című rajzpályázatunk eredményhirdetését ma délután a Veszprémi Petőfi Színházban. A résztvevőket Oberfrank Pál az intézmény igazgatója köszöntötte.

Pomádé király új ruhája: premier ma a Veszprémi Petőfi Színházban
2011.02.20. Részletek »
A Pomádé király új ruhája című meseopera premierjét tekinthetik meg a nézők ma délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Toronykőy Attila rendezte.

Pomádé király a tévékben
2011.02.18. Részletek »
Célegyenesbe fordult a Pomádé király új ruhája című produkció stábja. Az első veszprémi operabemutató iránt a média is élénk érdeklődést mutat. Tudósítások a Tv2 Tények és a Veszprém Televízió hírműsoraiban ezeken a linkeken:

Pomádé király kamerák kereszttűzében - Sajtótájékoztató és médianap
2011.02.17. Részletek »
Nagyszabású sajtótájékoztató és médianap keretében mutatkozott be az újságíróknak, riportereknek a Pomádé király új ruhája című produkció stábja ma a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás premierje február 20-án (vasárnap) délután három órakor lesz a nagyszínpadon.

Megjelent a Magyar Teátrum februári száma
2011.02.16. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum harmadik évfolyamának második, februári száma. A lapban többek között a Veszprémi Petőfi Színház életével kapcsolatos írásokat is olvashatnak. Így a Csókos asszony bemutatójáról és a Figaro házassága című darab olvasópróbájáról is készült cikk. Az újság portrét közöl Szentmiklósi Ildikó ügyelőről és Hirtling István színművészről.

Színházi rajzpályázat eredményhirdetése
2011.02.15. Részletek »
A "Tervezd meg saját színházi öltözéked" című rajzpályázatunk eredményhirdetése február 20-án (vasárnap) délután fél háromkor lesz a teátrum stúdiójában.

Sírpiknik sztárszínészekkel
2011.02.15. Részletek »
A Sírpiknik című vígjátékot láthatja a közönség február 21-én este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Thália Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadásában Bánsági Ildikó, Margitai Ági, (képünkön) Egri Márta, Gálffi László és Létay Dóra lép színpadra. A rendező Ilan Eldad.

Újra élni Jeanne d' Arc csodáját
2011.02.10. Részletek »
- Nem szobrot akarok neki állítani, nem a hősiessége előtt tisztelgő és leboruló előadást képzeltem el, hanem a nézőkkel együtt újra szeretném élni az ő csodáját. Megmutatni, van remény arra, hogy mindig lesznek olyanok, akik a kezükbe veszik a zászlót - mondta Kéri Kitty, aki Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben állítja színpadra Anouilh: Jeanne d' Arc (A pacsirta) című művét. A bemutató február 26-án (szombaton) este hét órakor lesz.

Opera a családnak - Színre lép Pomádé király
2011.02.09. Részletek »
A veszprémi gyermek és felnőtt közönség újdonságként gyermekoperát láthat a Petőfi Színházban. Toronykőy Attila rendező a családokra számít.

100 Folk Celsius koncertről a Mackóba
2011.02.09. Részletek »
Azok a nézők, akik február 13-án ellátogatnak a 100 Folk Celsius együttes koncertjére a Veszprémi Petőfi Színházba és felmutatják jegyüket a Mackó cukrászdában, 10 százalék kedvezményt kapnak vásárláskor.

Pomádé király új ruhája: gyermekelőadás felnőtteknek is
2011.02.08. Részletek »
- Azt szeretném, ha családok is eljönnének az előadásra, mert a Pomádé király új ruhája, nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szól - mondta Toronykőy Attila rendező, aki az Operaház után most a Veszprémi Petőfi Színházban állítja színpadra Ránki György népszerű gyermekoperáját.

Gyermekopera a Veszprémi Petőfi Színházban - Készül a Pomádé király új ruhája
2011.02.05. Részletek »
Újdonságként láthat a közönség gyermekoperát a Veszprémi Petőfi Színházban. A Pomádé király új ruhája című produkciót Toronykőy Attila (képünkön) állítja színpadra, a próbák már javában zajlanak. A bemutató február 20-án délután három órakor lesz a nagyszínpadon.

Don Giovanni az Operabarátok Körében
2011.02.01. Részletek »
Mozart Don Giovanni című operájának 1954-es felvételét láthatják a nézők február 12-én (szombaton) délután négy órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Veszprémi Operabarátok Körének rendezvényén László Péter újságíró lesz a házigazda.

Paff, a bűvös sárkány a színházban - Jön a 100 Folk Celsius
2011.01.31. Részletek »
A 100 Folk Celsius együttes ad koncertet február 13-án (vasárnap) délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Csókos asszony a Színház TV-ben - Már látható új műsorunk a honlapunkon
2011.01.28. Részletek »
Elkészült a Színház TV januári adása. A Veszprémi Petőfi Színház magazinműsorának első részében a Csókos asszony című operettről láthatnak riportot, majd miniportrét tekinthetnek meg Szentmiklósi Ildikó ügyelőről, aki Magyar Teátrum Díjat vehetett át. A Magyar Kultúra Napját 260 diákkal együtt ünnepelte a teátrum. Az eseményről tudósítást láthatnak műsorunk második részében. Valló Péter újból a Petőfi Színházban rendez. Természetesen kameráink is nyomon követik, hogyan szeretné színpadra állítani a Figaro házassága című komédiát.

Koldusopera Szinetár Miklóssal - Olvasópróbát tartott a darab stábja
2011.01.26. Részletek »
Megtartotta olvasópróbáját a Koldusopera című előadás stábja ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkciót a tervek szerint nyári előbemutatóként láthatja a közönség május végén. A darabot Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész állítja színpadra, Bicska Maxit pedig Hirtling István formálja meg. A főbb szerepekben Eperjes Károly, Papadimitriu Athina, Trokán Anna, Nyirkó István, Csarnóy Zsuzsanna, Szűcs Krisztina és Gere Dénes Ákos látható.

Műsorváltozás szombaton: Noszty fiú a nagyszínpadon - Utazás az éjszakába későbbi időpontban
2011.01.26. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház értesíti a Jeruzsálemhegyi bérlet tulajdonososait, hogy január 29-én (szombaton) a nagyszínpadon A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadást tekinthetik meg. A Latinovits-Bujtor Játékszínben viszont technikai okok miatt elmarad az Utazás az éjszakába című produkció premierje.

Különleges Carmen a Petőfi Színházban - Vendégjáték bérlet csütörtökön
2011.01.25. Részletek »
A Győri Balett Carmen című előadásával vendégeskedik a Veszprémi Petőfi Színházban január 27-én (csütörtökön) és 28-án (pénteken) este hét órakor. Robert North koreográfus és a nemzetközi hírű társulat nagy közös attrakciója ez a produkció, amely több szempontból is meghökkenti a közönséget. Szakít ugyanis a klasszikus történettel és a közismert Bizet zenével. A darabot North a társulat számára koreografálta, ő kérte fel Christopher Benstead zeneszerzőt szerzőtársául.

Az élet célja: a küzdés maga
2011.01.23. Részletek »
A Petőfi Színház igazgatója a teátrum tiszteletbeli tagjaivá fogadta azokat a diákokat, akik részt vettek a Paradicsomtól a pokolig című versengésben, szombaton előadták Madách Az ember tragédiája című drámai költeményét.

Díjeső a diákoknak a Magyar Kultúra Napján - Közönségsiker a Paradicsomtól a pokolig előadás
2011.01.22. Részletek »
Zsúfolásig megtelt a Veszprémi Petőfi Színház a Paradicsomtól a pokolig című előadásra szombaton este. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Veszprém megye 15 iskolájának 260 diákja játszotta el Madách Imre: Az ember tragédiája című művének különböző színeit. A produkció végén a hosszú percekig zúgó vastaps mellett díjeső várta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó csoportokat és szereplőket.

Gőzerővel készül Az ember tragédiája - Színpadon a második felvonás
2011.01.21. Részletek »
A második felvonását is elpróbálták a szereplők a Paradicsomtól a pokolig - Diákszemmel Az ember tragédiája című produkciónak ma a Veszprémi Petőfi Színházban.

Paradicsomtól a pokolig - Túl az első felvonás próbáján
2011.01.19. Részletek »
A Paradicsomtól a pokolig - Diákszemmel Az ember tragédiája című előadás első felvonását próbálták ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A Magyar Kultúra Napja alkalmából készülő produkciót Kőrösi Csaba, a teátrum színművésze állítja színpadra. Tudósítás az eseményről ezen a linken: http://www.veszpremtv.hu/new/oldal/index.php?view=1295509854

Figaro házassága Pindroch Csabával - Valló Péter újból a Petőfi Színházban rendez
2011.01.19. Részletek »
Megtartották a Figaro házassága című komédia olvasópróbáját ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot Valló Péter állítja színpadra, Almaviva gróf szerepében Pindroch Csaba látható. A bemutató áprilisban lesz a nagyszínpadon. Tudósítás az eseményről ezen a linken: http://www.veszpremtv.hu/new/oldal/index.php?view=1295629405

Próbálnak a diákok - Készül Az ember tragédiája - Oberfrank Pál az MTV-ben
2011.01.17. Részletek »
A Veszprémi Petőfi Színház 260 diákkal együtt ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A Paradicsomtól a pokolig-Diákszemmel Az ember tragédiája című készülő előadásunkkal a Magyar Televízió is foglalkozott hétvégi műsorában.

Megjelent a Magyar Teátrum januári száma
2011.01.16. Részletek »
Megjelent a Magyar Teátrum januári száma. A lapban többek között a Veszprémi Petőfi Színház életével kapcsolatos híreket, információkat is olvashatnak.

Csókos asszony - Premier ma este
2011.01.14. Részletek »
A Csókos asszony című operett bemutatóját tartják január 14-én (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Oberfrank Pál igazgató állította színpadra. A főbb szerepekben Halas Adelaida, Szeles József, Hirtling István, Kőrösi Csaba és Csarnóy Zsuzsanna látható.

Médianapon mutatkozott be a Csókos asszony stábja
2011.01.12. Részletek »
Kamerák, fényképezőgépek kereszttűzében mutatkozott be a Csókos asszony című produkció stábja a sajtónak ma a Veszprémi Petőfi Színházban. A hagyományos médianapon a rendező Oberfrank Pál, valamint a főszereplők közül Hirtling István, Szeles József és Halas Adelaida több interjút adott az újságíróknak, riportereknek. Az érdeklődés annak is köszönhető, hogy a teátrum hosszú idő után tűz műsorára saját kiállítású operettet.

Noszty fiú a Jeruzsálemhegyi bérletben
2011.01.12. Részletek »
Értesítjük kedves nézőinket, hogy a kiadott műsortól eltérően a Jeruzsálemhegyi bérleteseknek január 29-én (szombaton) este hét órakor tartunk előadást. A bérletes nézőink A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot tekinthetik meg.

Szerepkörforgások az időben - Portré Hirtling Istvánról
2011.01.10. Részletek »
Pontos volt, mint a jól beállított órák és az úriemberek. Ahogy a templom harangja este hét órát jelzett, ruganyos léptekkel, egyenes tartással érkezett a Latinovits-Bujtor Játékszínhez zenekari próbára. Hirtling István a Csókos asszony című operettben Tarpataky bárót formálja meg a Veszprémi Petőfi Színházban. Pályafutása során először játszik a teátrum színpadán.

Készül a Csókos asszony
2011.01.08. Részletek »
Zerkovitz Béla és Szilágyi László népszerű operettjét, a Csókos asszonyt állítja színpadra Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színházban. A próbák javában zajlanak a teátrumban, a bemutató január 14-én lesz. A produkcióban vendégművészként a Jászai Mari-díjas Hirtling István formálja meg Tarpataky báró szerepét.

Szőke Laci a mennyekben - Készülnek az iskolák a színházi vetélkedésre
2011.01.03. Részletek »
Akad, ahol még csak a szereposztásnál tartanak, máshol már csaknem készen vannak a rájuk bízott színnel - kétszáz diák készül gőzerővel arra, hogy a Veszprémi Petőfi Színházban január 22-én előadják Madách Az ember tragédiája című művét.

Ha a pletyka elindul - Napló kritika a Chioggiai csetepatéról
1999.11.30. Részletek »
Veszprém - Vastaps, jókedv, ünneplés. Goldoni komédiája visszaadja a néző életkedvét. Nyerít az ember a gyönyörűségtől ennyiféle karakter, ennyi remek alakítás láttán, közülük is kiemelkedik Eperjes Károly Fortunato halászmestere, aki akkora fordulatszámmal beszél, hogy senki sem érti a szavát.
A Magyar Költészet Hete A Veszprémi Petőfi Színházban - Részletes műsor a honlapunkon
1970.01.01. Részletek »
A Magyar Költészet Hete címmel nagyszabású rendezvénysorozatot tart a Veszprémi Petőfi Színház április 10-től. Érkezik majd hozzánk többek között Dinnyés József, Kézdy György, Huzella Péter, Pálfy Margit. Látható lesz a Szeretetnyelv Kéri Kittyvel és Oberfrank Pállal. Mindemellett otthont adunk a Petőfi Versmondó Találkozónak. Elkészült a részletes program itt olvashatják:
Sikeres bemutatkozás a POSZT-on - Nagy tapsot kapott az Értelem és érzelem
1970.01.01. Részletek »
Nagy sikerrel mutatkozott be a Veszprémi Petőfi Színház Értelem és érzelem című előadása Pécsi Országos Színházi Találkozón csütörtökön és pénteken. A kísérőrendezvények keretében kiállítással emlékeztünk Latinovits Zoltán nyolcvanadik és Bujtor István hetvenedik születésnapjára. Ozsváth Ildikó Magyar Teátrum-díjas patinázónk pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága tárlatán vehet részt.

Dario Fo üzenete a Színházi Világnapra
1970.01.01. Részletek »
Idén a Nobel-díjas drámaíró, zeneszerző, színész és színházigazgató az olasz Dario Fo írt üzenetet a Színházi Világnapra.
KERESÉS: OK
SZÍNHÁZ-TV
CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓINK
Fenntartó:
Ve
szprém
Megyei Jogú Város
Önkormányzata
Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap
Közigazgatási
és Igazságügyi
Minisztérium

A Veszprémi Petőfi Színház
együttműködő partnerei:
Hotel Historia & Historante****; Villa Medici Hotel & Étterem; Gourmandia étterem; Mackó Cukrászda és Snack; Molnár Fotó Veszprém; Nyomdakész Kft.; VEMÉVSZER Építő és Szerelőipari Kft.; Laver Kft.; Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet; Nivegy-völgyi Borok Háza;

A Veszprémi Petőfi Színház
médiapartnerei:
Napló; Veszprémi 7 Nap; Veszprém TV; Füred TV; Veszprémi Est; Magyar Színházi Portál; Lénia Kft. (Pláza rádió); Observer; Egyetem TV; Vehir.hu; Regina TV

Copyright © 2011 VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ Minden jog fenntartva. | Design & Code: LEON CREATIVON
