
HÍREK
Ki kell keverni végre a zöldet - Interjú a Magyar Hírlapban Oberfrank Pállal
![]() |
–
A színházi szakmában is tapasztalható széthúzás enyhítéséért is szót
emelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nyitónapján. Politikai
természetű szembenállás jellemzi ezt a területet?– Bonyolult kérdés, hiszen nemcsak politikailag, hanem világnézetileg is lehet szemlélni azt a vitát, amely évek óta jelen van a kulturális életben éppúgy, mint a közéletben. Tény, hogy a mi szakmánkban sokan csalódottak és sértettek a kultúrát ért megvonások miatt. Ennek ellenére látok esélyt arra, hogy előbb-utóbb az érdekek összeérjenek, ezért is fogalmaztam úgy, hogy a kékből és sárgából hamarosan ki kell kevernünk a zöldet. Idealista gondolkodó vagyok, hiszem, hogy létezik konszenzus, de a közös gondolkodás elengedhetetlen a döntéshozók és a szakma között, hogy lássuk, mire van lehetőség. Előremutatónak tartom, hogy az idén a POSZT-on elsőként a Magyar Teátrumi Társaság is jelen volt a Magyar Színházi Társaság mellett, és megkezdődött a diskurzus a szervezetek között.
– Két év alatt nem látható még világos szándék a döntnökök részéről?
– Nincs olyan művészeti terv, amely szerint haladhatna ez a terület, és amelyet támogat a kultúrpolitika. Egyetértek azzal, hogy húzzunk egy vonalat, meghatározva, hogy melyek legyenek a legfőbb szempontjai a színházaknak. Általánosan rendet kellene teremteni, hiszen az is látható, hogy 700-800 ember tud dolgoztatni ez a terület, de ennél jóval többen szeretnének részt venni benne.
– Hogyan értékeli a Petőfi Színháznak a Pécsi Országos Színházi Találkozón való szereplését és egyáltalán az egész rendezvényt?
– Mi a Valló Péter rendezte, Értelem és érzelem című darabbal szerepeltünk a fesztiválon, amely végig telt házzal és elismerő közönséggel ment a POSZT-on, nagyobb sikerrel, mint Veszprémben. Nem lehetett könnyű dolga a versenyprogram összeállítóinak, hiszen nagyon sok színvonalas előadás van országszerte, a POSZT-on szereplők pedig mindössze a harminc százalékát teszik ki a szakmának. Összességében az off-programokkal és a versenyelőadásokkal együtt igazán színes rendezvényben volt részünk.
– Harmadik éve dolgozik a veszprémi színház élén. Milyen a helyi közönség, és milyennek látja az elmúlt időszakot?
– Hűséges, színházba járó, a teátrumot szerető közönség a veszprémi. Jelenleg tizenhatezer bérletesünk van, és kétezerrel nőtt a nézőszámunk a tavalyihoz képest. Meg kell jegyezni, hogy a bérletesek zöme középkorú, igényes látogató, így a kísérletezésre talán kevesebb hely jut a színházban. Szeretik a klasszikus és a modern darabokat, a zenés színházat és az operettet is, de azt várják, hogy üzenete legyen a darabnak, ne akarjon oktatni, és ne fordítsa ki az adott témát. Szeretik, ha hitet ad a produkció, nem lesújtja a nézőt, miközben létrejön a közönség és az előadók párbeszéde. Azt gondolom, ezért emelkedett a nézőszámunk is idén, hiszen a mai közhangulatban talán éppen a remény hiányzik az embereknek.
Szilléry Éva
KERESÉS: OK
SZÍNHÁZ-TV
CÍMKEFELHŐ

TÁMOGATÓINK
Fenntartó:
Ve
szprém
Megyei Jogú Város
Önkormányzata
Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap
Közigazgatási
és Igazságügyi
Minisztérium

A Veszprémi Petőfi Színház
együttműködő partnerei:
Hotel Historia & Historante****; Villa Medici Hotel & Étterem; Gourmandia étterem; Mackó Cukrászda és Snack; Molnár Fotó Veszprém; Nyomdakész Kft.; VEMÉVSZER Építő és Szerelőipari Kft.; Laver Kft.; Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet; Nivegy-völgyi Borok Háza;

A Veszprémi Petőfi Színház
médiapartnerei:
Napló; Veszprémi 7 Nap; Veszprém TV; Füred TV; Veszprémi Est; Magyar Színházi Portál; Lénia Kft. (Pláza rádió); iveszprem.hu; Observer; Egyetem TV; Vehir.hu; Regina TV

Copyright © 2011 VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ Minden jog fenntartva. | Design & Code: LEON CREATIVON

