Jótékonyság a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapján
2019. május 20.
A nehezebb körülmények között élő gyermekek támogatása már hagyománnyá vált a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapi programjain.
Jótékonyság a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapján
Az elmúlt évben egy tábla csokoládét kért a Veszprémi Petőfi Színház a gyermeknapi kavalkádra érkezőktől, amit később a Kozmutza iskola tanulói között osztottak szét a társulat tagjai az intézmény lakóinak legnagyobb örömére. Idén arra bíztatják a gyermekeket, hogy egy – jó állapotú – kinőtt ruhát hozzanak el a rendezvényre, amit később annak a gyermeknek ajándékoznak oda, aki legjobban örül neki.

Kiemelten fontosak számunkra az ifjú nézőink, ezért is teszünk meg mindent annak érdekében, hogy az ünnepük, a gyermeknap számukra felejthetetlen legyen. Zenés, szórakoztató műsorral, vetélkedőkkel, arcfestéssel, színházi előadással és sok-sok meglepetéssel várjuk Őket – jegyezte meg Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes. Hozzátette, minden évben kiegészítik az eseményt egy jótékonysági akcióval, idén a ruhagyűjtéssel szeretnék elindítani a legfiatalabbakat az érzékenyítés útján.

Május 25-én, szombaton 15 és 18 óra között várják a kicsiket és nagyokat a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapi programjára, aminek részeként a jövő évados gyermekbérletet kedvezménnyel értékesítik. A Színházkertben zenés műsorok, vetélkedők, lekváros kenyér, málnaszörp, csillámtetoválás és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. A nagyszínpadon 16 órától A kiskakas gyémánt félkrajcárja" és "A béka és az ökör" című előadás teszi még tartalmasabbá a napot.
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Műsornaptár
×
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Színház TV