Visszatér a Retro Szálló
2019. január 10.
Heilig Gábor és Eszményi Viktória lesz az ősszel elindult Retro Szálló következő vendége január 20-án.
Visszatér a Retro Szálló
Olyan dalokkal készülünk amik ismertebbek és a közönség is szívesen énekli - árulta el Heilig Gábor, amikor a tervezett műsorról kérdeztük. Duettek és szóló dalok egyaránt elhangzanak, többnyire a 80-as évekből. Természetesen nem marad el a Vidéki lány vagyok című dal, de felcsendül a Három kívánság, aminek Heilig Gábor írta a zenéjét és a szövegét is. A teljesség igénye nélkül a nézők hallhatják még az Állj meg kislányt, ami Csonka András előadásában lehet sokaknak ismert, de a dalt eredetileg a társszerző, Ihász Gábor adta elő. - Nagyon sok jó dal jött létre az elmúlt évtizedekben, sajnos nem fér bele mind a műsorba - jegyezte meg.

Heilig Gábor szerint vannak időtálló dalok, ezeket hallgatva régen nosztalgiáztunk, most retronak hívjuk. A mostani előadók nagy többsége régi dalokat dolgoz fel. Ez sem lehet véletlen - vélekedett. - Én abba a generációba tartozom, amikor a zenei szakma egy életérzésnek számított, a kézbe vett gitár az önkifejezés eszköze volt. A zene egyenlő az örömmel. A színpadra lépve a közönség érzi, hogy az előadó örül annak, amit művel. Hiteles.

A Retro Szálló a Veszprémi Petőfi Színház szórakoztató, különleges múltidéző időutazása a 60-as, 70-es, 80-as 90-es évek zenei világát kedvelő nézőknek. A műsor felidézi azokat a dalokat, amelyek mellé rengeteg élményt, emléket társítottunk az elmúlt évtizedek folyamán. A vidám időutazásban segítségünkre lesz Szeles József, Keller János, valamint a korszak egy-egy felejthetetlen ikonja, továbbá a szalontánckar és a TeHátrum bárzenekar közreműködésével élő zene teszi még tartalmasabbá az estét.

Az előadás nem titkolt célja, hogy az idősebb korosztályt visszarepítse a múltba, a régi szép emlékek közé, a fiatalabbaknak pedig megmutassa, hogy annak idején kikért rajongtak szüleik.

További információ:
http://www.petofiszinhaz.hu/Eloadasok/Havi-musor/Retro-Szallo1
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Műsornaptár
×
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Színház TV