Zeneszerző rendez musicalt a Veszprémi Petőfi Színházban
2018. november 6.
Szomor György, a Diótörő és Egérkirály zeneszerzője rendezi a Veszprémi Petőfi Színház előadását.
Zeneszerző rendez musicalt a Veszprémi Petőfi Színházban
Mindig kiemelten fontos, hogy - különösen a karácsonyi időszakban - olyan előadást vigyünk színre, amely boldogságot, szeretetet, harmóniát áraszt. Így esett ebben az esztendőben a választásunk a Diótörő és Egérkirály című nagyszerű műre - mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az olvasópróba alkalmával a napokban. Hozzátette, nagy öröm számára, hogy Szomor György rendezi az előadást. - A mű többször bizonyította már, hogy mennyire mélyen és erősen szólítja meg a nézőket. Szeretnénk megajándékozni a közönségünket decemberben egy igazi szeretet történettel. Ez egy nagyszerű mese, amely a mi szívünkről, lelkünkről, emberségünkről szól, és annak ellenére, hogy sok állat karakter jelenik meg a színen, mindvégig érezzük, hogy ezek mi vagyunk, akár mi is lehetnénk - vélekedett.

Szomor György, az előadás rendezője és zeneszerzője természetesen saját gyermekének tekinti a darabot. Mint mondta, ez volt az első szerzeménye. - Rengeteg érzés keringett a fejemben, amikor a musical változatot készítettem, ezeket szeretném nektek átadni a próbák folyamán - szólt a társulathoz. - Egerek és babák szerepelnek benne, de ők mind egy kislány álmában jelennek meg, és egy szép történetet mesélnek el. Ezt kell úgy előadni, hogy az igazán nagy gyerekek, vagyis a felnőttek is élvezzék, miközben sok esetben a dalok és táncok által közlünk érzelmeket. Megjegyezte még, nagyon nehéz együtt dolgozni az élő szerzővel, a veszprémi társulatnak most megadatott ez a nehézség, ami időnként hatványozottabb elvárásokat jelent - vetítette előre.

SZURDI MIKLÓS – SZOMOR GYÖRGY – VALLA ATTILA
Diótörő és Egérkirály
musical
Rendező: Szomor György
Bemutató: 2018.12.07.

További információ: http://www.petofiszinhaz.hu/Eloadasok/Aktualis-evad/Diotoro-es-egerkiraly