Jótékonysági nap a veszprémi kórház javára
2018. szeptember 4.
Nagy örömmel fogadta a város megkeresését öt évvel ezelőtt a Veszprémi Petőfi Színház, hogy csatlakozzon Az egészség útja programhoz, amit azóta is minden évben megtesz.
Jótékonysági nap a veszprémi kórház javára
Kiemelten fontos számunkra, hogy az alap tevékenységünkön túl különböző programok mellé álljunk. Az egészségügy különösen fontos terület, hiszen ilyen nagyszámú társulat mellett óhatatlan, hogy kapcsolatba kerülünk egy egészségügyi intézménnyel - húzta alá Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese a közeledő esemény kapcsán.

Mint mondta, a színház jó kapcsolatokat ápol a veszprémi kórházzal, kiemelt értéknek tekintik munkájukat. - Úgy gondoltuk, a lehetőségeinkhez mérten ismét melléjük állunk, szeptember 22-én 19 órakor a Sing Sing Sing című musical show-val segítjük a gyűjtést. A veszprémi társulat mellett székesfehérvári és budapesti művészek is érkeznek, akik a háttérben dolgozókkal együtt felajánlották fellépti díjukat a jótékony ügy érdekében - jegyezte meg az igazgatóhelyettes.

Fontos tudni még, hogy ezen a napon véradást is szoktak tartani, ami ezúttal október 6-án tartanak meg a Séta a mellrák ellen kampányhoz kapcsolódva, amely esemény a Veszprémi Petőfi Színházban ér véget. - Ekkor nagyszabású véradásra készülünk, amelyet a kiemelkedő színészünk, Tóth Loon, valamint az összes leukémiával küzdő beteg gyógyulásáért szervezünk. Szeretnénk, ha a városban és a környéken élők minél nagyobb számban vennének részt, hiszen ezzel életet menthetnek.

Az egészség útja rendezvényen befolyt összeget idén a Csolnoky Ferenc Kórház 1. számú Belgyógyászati Osztályának ajánlják fel a szervezők.
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Műsornaptár
×
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Színház TV