Bűnmegelőzési és drogprevenciós musical fiataloknak
2018. március 6.
Olt Tamás TAURIN TRAUMA - Avagy az éremnek is két oldala van, mégis megbotlik című bűnmegelőzési és drogprevenciós musical lesz látható a Veszprémi Petőfi Színházban 2018. március 27-én, kedden 14 és 18 órakor.
Bűnmegelőzési és drogprevenciós musical fiataloknak
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2015-ben készítette el drogprevenciós témájú előadását, amelyet már közel félszáz alkalommal mutattak be az országban a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával Olt Tamás rendezésében. Március 27-én 14 és 18 órakor a Veszprémi Petőfi Színház ad helyet a darabnak – ismertette Oberfrank Pál a veszprémi teátrum vezetője. – Nyitottak vagyunk a színházban minden problémára, amely a társadalom életében létezik, legutóbb például a nők elleni erőszakra hívtuk fel a figyelmet – emlékeztetett.

Gyakorlatilag három egyfelvonásosból áll az előadás és a valóságot mutatja be zene, tánc, valamint próza felhasználásával, melyet a drog használata fog egybe. – Ez nem egy tudományos, szociológiai látlelet, hanem a színház lehetőségein keresztül, a dráma és a paródia eszközeivel mutatja fel a problémát, és a készítők akarata szerint a végső üzenet az, hogy szeretettel családi összefogással a rossz legyőzhető – ismertette az igazgató, hozzátéve, az előadás mellé egy interaktív kiállítást is szerveznek a bűnmegelőzés és a közlekedésbiztonság témakörében.

Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány helyettese elmondta, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a bűnmegelőzési tevékenységre.– Minél több civilt tudunk bevonni, annál hatékonyabb ez a munka – húzta alá. Hozzátette, évről évre mintegy 5 százalékkal csökken a bűncselekmények száma a megyében, éppen ezért a jövőben is támogatnak minden civil kezdeményezést, amely segítséget adhat számukra.

Ovádi Péter a veszprémi önkormányzat nevében mondott köszönetet a kezdeményezésért. – A statisztikák is azt bizonyítják, hogy Veszprém az egyik legbiztonságosabb város. Ez azonban csak egy állapot, amiért minden nap tennünk kell – vélekedett a veszprémi önkormányzati képviselő, megjegyezve, a városban mindig is erős volt az összefogás, amit most a rendőrség és a színház is bizonyít. – Két gyermek édesapjaként azt gondolom, hogy a gyermekek minél előbb szembesüljenek a rájuk leselkedő veszélyekkel, éppen ezért azt javaslom az iskoláknak, hogy minél több diákot küldjenek az előadásokra – zárta gondolatát a politikus.

Az előadás ingyenes. Várjuk a középiskolás csoportok jelentkezését a jegyiroda@petofiszinhaz.hu e-mail címen.

További információ az előadásról: http://www.petofiszinhaz.hu/Eloadasok/Havi-musor/TAURIN-TRAUMA-Avagy-az-eremnek-is-ket-oldala-van-megis-megbotlik


Mai műsor
20:00 Operett gála Nagyszínház
Operettfesztivál

Operett gála

2018.06.24. | 20:00
Nagyszínház
Műsornaptár
×
Mai műsor
20:00 Operett gála Nagyszínház
Színház TV