William Shakespeare
Titus Andronicus
tragédia
Rendező: KÉRI KITTY
Bemutató: 2014.05.22.
Titus Andronicus
Leírás
Fordította: Tandori Dezső

Nyári előbemutatóként tekinthető meg William Shakespeare Titus Andronicus című tragédiája a Veszprémi Petőfi Színházban. A produkció a következő évadban bérletes előadásként látható a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A rendező Kéri Kitty, a címszereplő a Jászai-díjas Szalma Tamás.

William Shakespeare születésének 450. évfordulóját ünnepli a világ 2014-ben, ennek tiszteletére tűzi műsorára a veszprémi színház az angol drámaíró, költő, színész első tragédiáját, amelynek bemutatója szintén kerek évszámnak örvend. A Titus Andronicus Shakespeare első tragédiája, keletkezésének ideje valószínűleg 1593-94, legkorábbi ismert előadásának a Rose Színház adott otthont 1594. január 24-én.
Kéri Kitty rendező elmondta: Shakespeare első tragédiája a sorozatos bosszúról szól, a legvéresebb valamennyi közül. A Titus Andronicus nem csak egy krízist akar feltárni, hanem ennek összes előzményeit és következményeit. Hová vezet az út, ami bosszúval, gyűlölettel, önzéssel és agresszióval van kikövezve? Olyan világban játszódik, amelyben nincs törvény. Ahol a gyilkosság, áldozat, csonkítás, nemi erőszak, manipuláció, hataloméhség, hazugság, csalás, rasszizmus, diszkrimináció, kannibalizmus hívó szavak a történetben. Ahol mindenki, mindenáron beteljesíti bosszúját, még ha önmaga és családja áldozatul esik is. A szereplők kizárólag az őket ért sérelmeket látják. Az elkövetett agressziót jogosnak, olykor szükséges eszköznek tekintik. Shakespeare nem véletlenül helyezte az ókori Rómába történetét, a Krisztus előtti időkbe. Ott nincs megbocsátás, megbánás, igazi bűnhődés és vezeklés sem. Kizárólag a bosszú természetrajza, amely az őrület és a higgadt tervezgetés között ingázik. Egy ilyen világból nincs kiút, szükségszerű a szereplők és világuk teljes pusztulása. Ugyanakkor a Titus Andronicus, a királydrámák hagyománya alapján a jobb idők reményével ér véget. A végső kicsengés tehát a remény. Kéri Kitty szeretné a nézőre bízni a döntést, hogy érdemes-e újra kezdeni.
A Titus Andronicusban 22 szereplő valamint kapitány, rokonok, hírnök, róma népe van jelen. A most készülő veszprémi előadásban ezek eljátszására tíz színművész és egy gyermekszereplő vállalkozik egy érdekes látványvilágú játéktérben.
Szereposztás
Titus Andronicus / Második gót | SZALMA TAMÁS Jászai-díjas

Saturnius, az előző római császár fia, később kikiáltott császár /Aaron, egy mór, Tamora szerelmese / Caius, Titus rokona | KIRÁLY ATTILA

Tamora, a gótok királynője | PALÁSTHY BEA

Lucius, Titus fia / Chiron, Tamora fia JASKÓ BÁLINT

Marcus Andronicus, Titus öccse / Harmadik gót | TÓTH LOON

Lavinia, Titus lánya | TERESCSIK ESZTER

Bassianus, Saturnius testvére , Lavinia szerelmese / Publius, Titus unokaöccse / Gót | KERESZTES GÁBOR

Martius, Titus fia / Demetrius, Tamora fia | MÁTÉ P. GÁBOR

Quintus, Titus fia / Valentinus, Titus rokona / Aemilius, római nemes | SZŰCS LÁSZLÓ

Takarító / Kapitány / Hírnök / Dajka / Bohóc / Első gót / Rómaiak | MÓDRI GYÖRGYI

Quintus, Titus fia / Valentinus, Titus rokona / Aemilius, római nemes Takarító / Kapitány / Hírnök / Dajka / Bohóc / Elsõ gót / Rómaiak Mutius, Titus fia / Ifjú Lucius, Lucius fia | GÖNDÖR DÁVID / SPEIER FARKAS
Közreműködők
Súgó: BALÁZS ÉVA

Rendezőasszisztens: PÉTI KRISZTINA

Mozgás: FRANK RÓBERT

Látvány, dramaturgia, rendezés: KÉRI KITTY
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Műsornaptár
×
Mai műsor
A mai napon nincs előadás. Előadások
Színház TV